Dr. Sütő László városunk polgármestere nagy sportbarát. Nem csak a pályaszélén hanem a pályán is, a kispályás városi bajnokságban focizott sok éven át, ma már csak a barátokkal játszanak hetente. Ha csak teheti úszni jár reggelente, és amikor hazai foci vagy kézilabda meccs van ott van a lelátón. Arra kértem, vállalkozzon a lehetetlenre és foglalja össze Marcali sportjának - elsősorban a kézilabda - elmúlt éveit. Az interjú része a Marcali VSZSE kézilabda szakosztályának élvonalban töltött 20 évéről történő megemlékezésnek.

Versenyszerűen sportoltál?

Tizenhét éves koromig voltam igazolt focista Veszprémben. Megye II. felnőtt csapatig jutottam el, jobbszélsőt játszottam. Aztán apám azt mondta jobb lenne ha tanulnék inkább.

Amikor ide kerültél Marcaliba akkor sportoltál?

Csak fociztam a Városi Bajnokságban, akkoriban három bajnokság is volt Marcaliban. Én a Földhivatal csapatában játszottam, legtöbbször a Noszlopy iskola pályáján, majd amikor megépült a „Csibészke” akkortól ott játszottunk.

Amikor bekerültél a Városi Tanácsba feladatod volt a sport?

1985 től voltam tanácstag, 89 -ben lettem Tanács Elnök, de addig nem voltam közvetlenül részese a sportirányításnak. Persze mint szurkoló mindenütt ott voltam.

Mi jellemezte a rendszerváltás előtt marcali sportját?

A rendszerváltás előtt Marcaliban a foci és a birkózás volt a két fő sportág. Adódott ez abból, hogy nem volt terem. Volt egy nagyon jó kosárlabda csapat akik bejutottak az NBII -be a Várfalvi Bubu, a Czink Gyuszi, a Csaszi, Bácsics Jancsi, hogy csak az ismertebb játékosokat említsem. A ZTE meg hasionló csapatok jöttek akkoriban.

A kézilabdához, hogy kötődtél?

Drukkerként. Amikor gimnazista voltam akkor Veszprémben a Bakony Vegyésznek nagyon jó kézilabda csapata volt a két Tóth-Harsányi lánnyal. Az én testnevelő tanárom a Németh Csaba, a Veszprémi Építők férfi csapatának volt az edzője. A tanárom hozta fel a csapatot a megye egyből az NBIII -ba. De ugyanakkor másod edző is volt a Bakony Vegyész női csapata mellett. Foci meccsen fejbe rúgtak és agyrázkódást kaptam, egy félévig nem játszhattam, és tesiből is fel voltam mentve. A tanár úr „küldönce” lettem. Mindig mennem kellett a lányok vagy a fiúk edzésére különféle üzenetekkel. Megismertem a csapatokat és elkezdtem a meccsekre is eljárni. És azóta is nagyon szeretem a kézilabdát.

Rendszerváltáskor Polgármesternek választottak, onnantól már a sportirányítás is része lett feladataidnak Hogy került előtérbe a Sportcsarnok?

1991 -ben volt egy pályázati felhívás ami lehetővé tette tornatermek építését. Sokat gondolkoztunk rajta, hogy ha pályázunk akkor hol épüljön meg a csarnok. Építsünk valamelyik iskola mellé egy klasszikus tornatermet, vagy próbáljunk meg egy nagyobbat építeni. A testületben kialakult egy konszenzus, ha már építünk akkor építsünk egy nagyot. Két lehetséges helyszín volt az egyik terv a Szaki melletti telken, a másik pedig a jelenlegi helyszínen.

Pályáztunk és nyertünk, aztán egyszer csak majdnem meghiúsult a szándékunk mert kiderült, hogy hát a csarnok az nem tornaterem ... a Kormány elé került az ügy - akkor még az Antal József volt a Miniszterelnök - de mert a Belügyminisztérium támogatta az ügyünket jóváhagyták a csarnokot.

Van egy tábla a csarnokban, hogy az Kéthely és Marcali közös tornaterme....

Úgy kellett pályázni, már akkor is nagy divat volt, hogy a falukat támogatni kell. Gyakorlatilag egy fillért nem adtak a Csarnokhoz csak a nevüket. Német Lajos volt akkor a polgármester, aki egy sportot szerető ember. Csak példaként ugyanekkor nyertük meg a nagy szeméttelepet, ott is társunk volt Kéthely és Somogysámson.

Gondolom a tervezés időszakában már eldöntöttétek, hogy mire lesz használva az iskolai testnevelésen túl ..

Igen megszületett a döntés, hogy a kézilabda és a kosárlabda lesz a két fő sportág. A fiúknál megvolt az előzmény a régi nagy csapat, és ők még játszottak. A kézilabda pedig már elindult a Mikszáthban a Trombitás Árpi és a Kiss Laci vezetésével.

Amikor kiderült, hogy az a kezdő csapat akikkel a Kiss Laci foglalkozott az iskolában, milyen tehetséges. Akkor én nagyon hosszú ideig, több alkalommal is győzködtem a Lacit, hogy vállalja el a Csarnok igazgatását. Végül eljött az iskolából és elvállalta. Ő már az építkezés alatt is követte a beruházást, de akkor mi már abban is megegyeztünk, hogy a kézilabdának egy központja is lesz a Csarnok. Ő lett a felnőtt és az ifi csapat edzóje is.

Milyen érdekes, hogy ez a kezdő kézilabda csapat mennyi nagyszerű játékost adott a VSZSE -nek...

Nagyon jó csapat volt. Ott voltak a Peringer lányok, a Kovács Juci, a Pék lányok és sorolhatnám.

Amikor elindult a női kézilabda sport Marcaliban akkor már volt egy célkitűzés a magasabb osztályban történő szereplésre?

Igazából nem volt cél az NBI ... ez közben alakult. Csak az volt a cél, hogy legyen egy jó csapat és szerepeljenek úgy, hogy az szórakoztassa a közönséget. Kimondva csak egy jó megyei elsőosztályú csapat volt.

Az első 5-6 év, a megyei bajnokságban majd az NBII -ben mekkora „teher” volt a Városnak a kézilabda csapat?

A csarnok volt egy jelentős költség, de ezt nagy részben kompenzálta az általános iskolai oktatás után járó normatíva. A rendszerváltást követő első kormány alatt az oktatási normatíva az olyan magas volt, hogy abból ki lehetett gazdálkodni. Később már nem fedezte. Gavallérososabb volt a finanszírozás az első négy évben mint bármikor máskor.

Jöttek az eredmények, egyre jobb helyezéseket szereztünk az NBII -ben akkor már láttátok, hogy esetleg feljebb is léphetünk?

Ahogy jöttek az eredmények, és kiderült, hogy nem vagyunk „pofozógépek” hanem nagyszerűen szerepelünk, akkor már gondoltunk a továbblépésre. És már kialakulóban volt egy szurkolótábor. 2-300 ember járt akkoriban a mérkőzésekre.

Nem sok csarnok volt akkoriban még az országban, ezért volt némi előnyünk is a hazai pályán, mert az ellenfeleinknek szokatlan volt zárt térben, nagyszámú szurkoló jelenlétében kézilabdázni.

Tapasztalva az eredményességet, leültünk többször a Lacival, a „hangadó” lányokkal és megbeszéltük, hogy akarnak-e feljebb lépni. Ugyan így volt ez amikor kiestünk az NBI -ből és a következő években mindig dobogón végeztünk az NBI/B -en akkor is leültünk a lányokkal és megkérdeztük, hogy vállaljuk-e újra az NBI -et... lett volna rá lehetőség. A csapat „hangadói” akkor is, és később is, hitet tettek az NBI/B mellett.

Talán jobb is volt ez így, nagy szponzor nélkül reménytelen dolog tartósan az első osztály. Az NBI/B -ben is nagyszerű meccsek voltak, ha csak tehettem ott voltam minden mérkőzésen, vagy ha éppen nekem is Pesten volt dolgom és ott játszottak, akkor megnéztem idegenben is a csapatot.

Annyi szurkoló járt a hazai meccsekre, hogy még az is szóba került, hogy miként lehetne bővíteni a nézőteret. A két kapu fölé szerettünk volna egy-egy galériát építeni és akkor azokon 2x50 néző elfért volna állva.

Nem nagyon beszélünk róla de ebben a csarnokban játszottak több nemzetközi mérkőzést, köztük olyan érdekeset is mint a Délszláv háború idején a Jugoszlávia-Horvátország férfi kézilabda világbajnoki selejtező mérkőzését! Hihetetlen biztonsági intézkedések voltak, a TV is közvetítette a mérkőzést.

Arról sem volt említés, hogy a női válogatott legalább tízszer edzőtáborozott Marcaliban. A Kökény Beáék hazajártak ide ... a Kovács Cukrászdában ott ültek az edzés szünetekben. Nagyon szerették a várost, a csarnokot. De az Éles vezette férfi válogatott is itt volt legalább kétszer. Jó hírét vitték a Marcalinak!

Mi marcaliak pedig élőben láthattuk a régi nagy sztárokat, de a mai nagyokat is 16-17 évesen! Emlékszem a Vérten Orsira, vagy a Görbiczre ... emlékszünk mindenkire mert itt játszottak a a nagy csapatok utánpótlásaként az NBI/B -es bajnokságban.

Bár most nem a kosárlabdáról van szó ugyan ez elmondható rájuk is. Évtizedekig marcali volt az utánpótlás válogatottak felkészülési helyszíne. A Csarnok nélkül ezt nem láthatta volna a város lakossága.

Egy 12 ezres kisvárosnak az NBI -es kézilabda csapat egy hihetetlen teljesítmény volt. Hogy fogadták ezt az országban, a polgármester társaid?

Az biztos, hogy jó hírét vitte a városnak. De azért tegyük hozzá nem volt egyedi eset. Arra is volt példa, hogy a hasonló helyzetben lévő kisvárosok polgármestereivel összefogva, egy lobbi csoportot alkottunk, hogy elérjünk egy többlet támogatást. A szentesi polgármesterrel, nekik elsőosztályú vízilabda csapatuk volt, a körmendi polgármesterrel, nekik kosárlabda csapatuk volt az NBI -ben. Nem sikerült.

Támogatók nélkül ma is nagyon nehéz egy csapatnak működni, gondolom az így volt a korai időszakban is.

Szerencsére azért mindig voltak lelkes támogatóink hol többen, hol kevesebben. Nekünk az NBI -es időszakban a Hagyánek Laci és a méltatlanul ritkán említett Varga Laci.

A Varga Laci már 25 éve támogatja a kézilabdát! Ha összeadnánk amit adott, biztosan messze a legnagyobb támogatója marcali kézilabda sportjának!

És voltak az elmúlt évtizedekben sokan akik több-kevesebb pénzel támogatták a csapatot. Köszönet érte! A Kiss Laci nagyon sokat dolgozott ezért, de ha tehettem én is igyekeztem támogatót szerezni.

De ezek a támogatások az összes költséget figyelembe véve szerények voltak. A csapat fő támogatója mindig a Város volt.

Ahogy kiöregedett a kezdő korosztály, és a marcaliban letelepedett játékosaink, úgy kezdett az eredményességünk romlani. 6-10 helyek között végeztünk a bajnokságban. Bekerült a csapatba egy hasonlóan sikeres utánpótlás korosztály, de talán túl fiatalon. Ez már nem segített a csapaton. Te hogy viselted?

Vegyes a kép ... voltak ennek az időszaknak nagyon felemelő pillanatai, például az amikor Pécsen megnyerték a lányok a korosztályos Diákolimpiát. Ott lehettem és mondhatom aki szereti a sportot annak csodálatos dolog volt látni, azt a közös örömet amit tapasztaltunk. Sohasem fogom elfelejteni, beleborzongok most is! Azt az élményt senki nem fogja elvenni tőlünk!

És azokat a meccseket sem amikor a mi 16-17 éves lányaink a náluk 10 évvel idősebb és fizikailag sokkal erősebb ellenfelekkel szemben nagyszerűen helyt álltak! Nagyszerű mérkőzéseket játszottak. Az már csak közös bánatunk, hogy amikor már 18-19 évesek lettek akkor egyetlen meccsen sem tudtunk úgy kiállni, hogy egészséges lett volna mindenki. Mindig volt egy-két sérültünk akik nagyon hiányoztak. Állítom ha a diákolimpiai csapat 18 évesen mindig ki tudott volna állni, akkor az akkori mezőnyben az 3-5 helyet elérték volna!

És való igaz, hogy amikor bejött ez az új sportfinanszírozási rendszer és sok pénze lett a csapatoknak, akkor fekete pénzekkel nagyon sok pénzt kezdtek fizetni játékosoknak. Mi nem akarunk ilyent csinálni. Mi nem tudunk 2-300 ezer forintot fizetni 25-30 éves, sok klubbot megjárt, minden évben máshol játszó játékosoknak. Lehet, hogy 2-3 ilyen játékos igazolásával bent lehetett volna maradni az NBI/B -ben. De mi az utánpótlásra költjük a TAO pénzt, ahogy azt a törvény előírja.

És mondhatom, hogy eredményesek vagyunk, példa erre az a korosztály akit korábban említettem. Van köztük már junior Világbajnok a Kuti Betti személyében, de a Szecsődi Laura is az NBI -be távozott amikor elment Marcaliból az egyetemre.

Következik az NBII... mit vársz?

Türelmesnek kell lenni. Megint vannak ügyes fiatal játékosok, van egy fiatal csapatunk. Adjunk nekik lehetőséget, bízzunk bennük! Menjünk minél többen a meccsekre, szurkoljunk nekik és meglesz az eredménye!

Köszönöm a beszélgetést! Hajrá VSZSE!