Skip to main content

A plázában rontott neki haragosának

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2024. április 26. Péntek, 08:37

kep1.jpg04.26

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki előbb kigáncsolta, majd többször megütötte és megrúgta vitapartnerét egy bevásárlóközpontban.

 

 

A vád szerint a húszas éveiben járó férfi 2023 májusában egy kaposvári üzletközpontban véletlenül összefutott azzal a másik fiatal férfival, akivel már az előző nap összeszólalkozott az interneten. Ezután mindketten elhagyták az épületet, hogy kint „beszéljék meg” a vitájukat, ez azonban hamar dulakodásba torkollott, melynek során az ifjabb férfi több sérülést is szenvedett.

Erre tekintettel a sértett a bevásárlóközpontba futott a támadója elől, a vádlott azonban hamar utolérte, és előbb elgáncsolta, majd a már földön fekvő férfit még több alkalommal megütötte és megrúgta a fején. A további bántalmazást pedig csak a biztonsági szolgálat munkatársainak fellépése akadályozta meg.

Bár a sértett ekkor nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, a vádlott támadása – különösen az érintett testtájékra figyelemmel – alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, melyek elmaradása részben a véletlennek, részben a sértett védekezésének volt köszönhető.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a férfival szemben azzal, hogy a bíróság a vádlott pártfogó felügyeletét is rendelje el, egyúttal magatartási szabályként írja elő a részére, hogy tartsa távol magát a sértettől.

A bevásárlóközpont biztonsági kamerája által rögzített felvételből kimentett fotón a bántalmazás látható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb