VÁROSUNK

voucher minta

A pénteken meghirdetett Húsvéti nyereményjátékra szép számmal érkezett megfejtés. A MarcaliApp-on közzétett cikkhez kapcsolódó kérdésre minden 5. pályázó 10 alkalmas fürdőbérletet kapott, mely a nyár folyamán a Városi Fürdő és Szabadidőközpontban használható fel.

 

virágvasárnap 007 lead

A nagyhét első napján virágvasárnap, a járványügyi szabályok betartásával gyülekeztek a marcali katolikus hívek a reggeli szentmisére. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek.

 

DSCN0030 lead

Az ütemtervhez képest nincs elmaradva Zöld Város projekt Rákóczi utcai rekonstrukcióját kivitelező cég, de persze kihasználják a kedvező időjárást és igyekeznek. Egy korábbi nyilatkozatában említette Nagy László a kivitelező Marcali Közút Kft. ügyvezetője, hogy áprilisban már szeretne aszfaltozni. Úgy legyen!

 

DSCN0015 lead

A mai nap folyamán a Gamesz szervezet munkatársai felállították a húsvéti dekorációt a Künzelsau téren. A színes, tavaszias hangulatba öltöztetett tér, szeretettel várja a látogatókat.

 

Keresőjáték web

Húsvéti keresőjátékra hívja már jó előre a Művelődési Központ! Reméljük a jó idő is megmarad!

 

 

cats0326

Lakossági kezdeményezésre, képviselői kérésre Marcali város GAMESZ szervezetének munkatársai padot helyeztek ki a városból nyugati irányba kivezető út melletti - un. Focska kanyar - autóbusz megállóba.

 

165361910 2277121709092141 4595446337352087655 n

Péter Szabolcs a P&P-Global gumi és autószerviz vezetője, arról tájékoztatott, hogy telephelyükön, Marcaliban a Lehel utca végén (volt TSZ telep) „P&P építőanyag kereskedés” néven bővítik tevékenységüket. A telep a tervek szerint 2021 áprilisában nyit.

 

penz7 524x262

Európában egyedülálló eredményt mutat fel évről évre a Magyarországon immár hetedik alkalommal megrendezett PÉNZ7 program, amelynek segítségével több mint 171.500 magyar diák pénzügyi felkészültségét, tudatosságát és vállalkozói szemléletét fejleszthettük 2021-ben.

 

163246467 440096873767315 7476847361572930688 n lead

A Rákóczi út rekonstrukciója részeként elkezdték fúrni azt a kutat a Künzelsau téren ami az automata öntözőrendszert látja el vízzel.

 

IMG 9288 lead

A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Bölcsődéje köszönetét fejezi ki a Marcali GAMESZ-nek a meseszép húsvéti dekorációért, amivel szebbé varázsolták a bölcsődei húsvéti várakozást! Köszönjük! Kép: Veres Lilla

 

easter 4102073 640

A 2020-as Adventi időszakban nagyon népszerű volt a Künzelsau téren felállított ünnepi dekoráció.

 

163989397 821599488567047 5554222199143145724 n525

Folyamatos a munkavégzés a Bölcsőde beruházáson. Ma a jövendőbeli játszószoba fedésén dolgozik a kivitelező. A valamikori átriumos belsőudvar lesz befedve, és ott lesz kialakítva egy játszószoba a kicsiknek. Köszönöm a képeket Győri Szabolcsnak!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.