A 300 éves évfordulóhoz kötötték az idei nyári napközis hittantábort

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2022. július 06. Szerda, 01:32

44

2022. június 27. – július 1. között rendezték meg az idei napközis hittanos tábort a Marcali Római Katolikus Egyházközség közösségi házában (X-házban). Két év kihagyás után, rendkívüli módon, nagy izgalmakkal várták kicsik és nagyok egyaránt az idei nyári programot.

 

 

A hivatalos megnyitóra június 26-án vasárnap került sor, amikor a 9 órás szentmisén Kiss Iván c. prépost, plébános celebrálásával együtt imádkoztak a gyerekek a tábor sikeres lebonyolításáért. Az idei esztendőben a plébánia és egyházközség – a török utáni újjászervezésének – 300. évfordulóját ünnepli, éppen ezért a szervezők is ezt a témát emelték ki elsősorban, s a hét során a résztvevők megismerkedhettek a templomok történetével, miközben előadásokat hallgathattak meg, valamint különféle játékok, sportolási lehetőség, továbbá kézműves foglalkozások színesítették a tartalmas programot.

 

Hétfőn, az első napon a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom históriáját Tombor Erzsébet hitoktatónő ismertette, majd pedig a gyermekek kívülről és belülről is felfedezhették a régi épület rejtelmeit: megtekintették a kórust az orgonákkal, az oratóriumot az egyházközség állandó kiállításával, valamint a sekrestyében a Prágai kis Jézus szobrának a ruháit csodálták meg. A négy csapatra osztott társaság külön-külön feladatokat oldott meg, miközben betekinthettek a keresztelési anyakönyvekbe is.

 

A keddi szintén rekkenő hőségben eltöltött napot a sümegi buszos-vonatos kirándulás tette emlékezetessé a nebulók számára, miközben megtekintették az ottani Urunk mennybemenetele plébánia-, illetve a ferences Sarlós Boldogasszony kegytemplomot is. Ezen kívül nagy élményt jelentett a vár „meghódítása” is, ahol újabb élményekkel, látnivalókkal gazdagodtak a gyermekek.

 

A szerdai napon a város legújabb építésű, a Boldog Gizella templomnál gyülekeztek a hittanosok, akiket reggeli tornával vártak a hitoktatók. Majd pedig bent a templomismertetőt Kiss Kálmán történész, a plébánia irodavezetője mondta el, kiemelve a védőszent és Szent István király szerepét. Végül az altemplomban lévő temetőt szintén megnézhették a kíváncsi gyermekszemek, akik egy imát is elmondtak nemcsak az ott nyugvók lelki üdvéért, hanem mindenki a saját elhunyt hozzátartozójáért is.

 

Csütörtökön egy újabb hosszabb gyalogtúrát tettek a táborozók a szőlőhegyi Szent Orbán kápolnához, melynek történetét Deiszingerné Kiss Anna nagykanizsai (ex marcali) hitoktatónő ismertette. Előadása során nemcsak az épület, de a névadó védőszent életútját is felvázolta a diákoknak. Az összhatás kedvéért, játékos formában, illusztráció gyanánt még egy érdekes padlóképes bemutatót is tartott.

 

A pénteki nap folyamán a hittantábor résztvevői ismét nyakukba vették a várost, s ezúttal a gombai Antiochiai Szent Margit templomot keresték fel. A város legrégebbi egyházi épületének történetéről Pozsonyi Anna egyetemista mesélt. A belül szépen megújult templomra a külső restaurálás azonban még várat magára.

 

A koradélután folyamán a csapatok már nagy lelkesedéssel készültek a szülőknek szánt bemutatókra. Az idei esztendőben – a hőségriadóra való tekintettel ugyanis elmaradt a szokásos gyermek-szülő játékos sorverseny és a hagyományos tábortűz. Helyette a hűvösebb nagyteremben adtak vidám, humoros énekes-prózai műsort, illetve tartottak ötletes kvízjátékot a táborozók. A rendezvény végül kedélyes beszélgetéssel és egy kis vendéglátással zárult.

 

Július 4-én, vasárnap a 9 órás ünnepi szentmisével zárult az idei napközis hittanos tábor, ahol Iván atya, a hitoktatók, a segítők és a gyermekek is hálát adtak Istennek a sikeresen megvalósult tartalmas programért.

 

Az idei táborban 40 fő hittanos, köztük nehéz sorsú, és nagycsaládos diák vett részt, melyet a négy marcali hitoktatónő: Bojtorné Király Márta, dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna (főszervező), Pozsonyiné Kiss Mária és Tombor Erzsébet vezetett. Az ő munkájukat 8 középiskolás és egyetemista önkéntes is segítette. A kézműves foglalkozásokat pedig Gálné Végh Edit nyugdíjas pedagógusnő irányította.

 

A tábor támogatói az egyházközség mellett, a Marcali, Rózsafüzér Társulat, Király Jenő templomatya, Király János, Borsos Miklósné, a Mézes Mackó Étterem, valamint több magánszemély és a szülők voltak, akik egész héten át a friss gyümölcsöt biztosították a gyermekeknek. Köszönjük mindenkinek a nagylelkű felajánlásokat és támogatásokat!

 

Írta: Kiss Kálmán
Fotók: Incze Zoltán, Kiss Kálmán

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb