„Balatonról, jövőről” – I. helyen a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium Értékmentők csapata

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2022. május 13. Péntek, 10:16

DSC 0265

Május 12-én rendezték Siófokon a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a „Balatonról, jövőről” Klíma- és környezetvédelmi szemléletformáló verseny döntőjét a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központban. A Balaton Régióból összesen 24 középiskolai csapat vett részt a versenyen.

 

 

Másik két (11. évfolyamos) csapattal osztozva a 9.A osztály Értékmentői az 1. helyen végeztek!
A csapat tagjai: 9.A osztály (24 fő)

 

Előadók a döntőben: Bedő Korina Zoé, Kottán Barbara, Makai Eszter Laura, Németh Emese, Tóth Fedóra, Elek Bálint, Németh Máté Barnabás

 

Felkészítő: Szaka Zsolt (osztályfőnök)

 

Választott témakör: Invazív fajok


o Októberben vettünk részt a versenyhez kapcsolódó bevezető kiránduláson. Meglátogattuk Tihanyban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet központját és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által fenntartott Levendulaházat. Mindkét helyszínen érdekes előadásokat tartottak a szervezők.

o Az 1. forduló feladataként saját Facebook oldalt hoztunk létre. Előszőr a kirándulás élményeit, tapasztalatait osztottuk meg. Később változatos témákat jelentettünk meg, nem elfeledkezve a témakörünkről, viszont az érdeklődés fenntartása érdekében a természetvédelemhez és a környékünk természeti értékeihez kapcsolódóan is kerestünk érdekességeket. Megszülettek végre az első, teljesen önálló tanulói posztok is.

o A 2. forduló feladataként november elején a tanulók teljesen önállóan létrehozták az Instagram-profilunkat is.

o A november végi „Véleményvezér és kommunikáció́” online marketing oktatáson korlátozott létszámban a tanulókkal együtt vettünk részt. Az itt tanultakat kis lépésekben alkalmazzuk az oldalak kezelésénél.

o A 3. forduló feladataként decembertől folyamatosan jelentettünk meg híreket és infografikákat a felületeinken. A „Canva” program ingyenes funkcióit kihasználva hagyományos és Instagram ábrákat is készítettünk. A tantárgyi szorgalmi feladatokat (pl. földrajz) összekapcsoltuk a verseny feladataival. Grafikákáink logikusak, könnyen érthetők és tartalmilag egymásra épülnek. A verseny végére két szép sorozatot tudhatunk a magunkénak! (Meglepő, de a témában kész grafikát alig lehet találni – így nagyszerű ötletnek tartjuk a feladat kiírását.)

o Felvettük a kapcsolatot mindkét mentorunkkal egy-egy önként jelentkező tanuló révén. A tanulók rendszerezték az összegyűjtött ismereteket – az infografikák ennek szellemében készültek.

o A 4. fordulóban (februárban) összeállítottuk egy iskolai kampánystratégiát – figyelembe véve a vírushelyzetet. Az infografikáinkat kihelyeztük az iskola forgalmasabb részeire és a fizika szaktanterembe. Google tesztfeladatsort állítottunk össze. Meghívtuk mindkét mentorunkat egy-egy osztályfőnöki órára. Bíró Éva, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa nagyszerű ötletekkel látta el a csapatot, ezeket folyamatosan beépítettük az oldalak szerkesztésébe és felhasználtuk a PPT és videó készítésénél is. Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa elsősorban szakmai ötletekkel látott el bennünket és tartott nekünk egy külön előadást a Balaton és a szűkebb környezetünk kutatási eredményeiről.

o Cikkeket jelentettünk meg a munkánkkal kapcsolatosan.
Kampánytevékenységünkkel lehetőség volt a véleménycserére a résztvevőkkel – megvalósítható ötleteket gyűjtöttünk. A diákoknak és a felnőtt társadalomnak is információkat tudtunk adni a bennünket fenyegető veszélyekről. Felhívtuk a figyelmet a csapat tevékenységére, ezen keresztül a kiíró céljaira és törekvéseire. „Behálóztuk” az iskola tanulóinak többségét. Új színt vittünk az iskola életébe.

o Az 5. fordulóhoz (rövid PPT és 5 perces előadás) csak elő kellett venni a kész infografikákat és azokat felhasználni. A mentoraink tanácsait megfogadva egy hosszabb, tartalmasabb PPT- állítottunk össze. Hamar rájöttünk, hogy az első 3-5 perces előadáshoz azt nagyon le kell rövidíteni. A lényeg besűrítése ennyi időbe külön kihívást jelentett.

o A hosszabb PPT már a verseny döntőjére készült, ahol a nevező 24 csapatból már csak 10 vehetett részt.
https://www.facebook.com/Ertekmentok

 

Az előadók kaptak egy nagyon megtisztelő felkérést. A Kis-Balaton Látogatóközpontban megrendezendő szakmai konferencia előadói között szeretnék látni a csapatot.

 

A jutalmuk: egy budapesti élménykirándulás


- tematikus játék a MystlQueRoom szabadulószobában
- Budai-vár látogatás
- Szemlő-hegyi-barlang megtekintése a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

 

Köszönjük szépen a szervezőknek, hogy mindenben támogatták a döntő lebonyolításával kapcsolatos észrevételeinket!

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb