VÁROSUNK

Rákóczi utca

Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 12-én (szerdán) 14.00 órakor soron kívüli képviselő-testületi ülést tartott. 20 napirendet tárgyaltak a képviselők.

 

 

Előterjesztést fogadtak el „Marcali Város településrendezési eszközeinek 6. számú módosítása” véleményezési anyagával kapcsolatos vélemények, észrevételekről.

 

Az állattartásról szóló 6/2004. (II. 27.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezték a képviselők a Somogy Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívása okán, azzal, hogy az állattartó építmények elhelyezésének feltételeit az önkormányzat a jövőben a helyi építési szabályzatban állapítja meg.

 

Elfogadták a Mecsek-Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelő Rendszer létrehozását célzó Önkormányzati Társulás Társulási megállapodás módosítását.

 

Előterjesztést fogadtak el a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár épületének helyi védelem alá helyezés iránti eljárásának megindításáról.

 

Előterjesztést fogadtak el a Városközpont megújítása III. ütem – TOP_Plusz-1.2.1-21-SO1 pályázat benyújtásáról.

 

Idézet az előterjesztésből:

 

A projekt célja többek között a fenntartható, élhető települési környezet kialakítása, a közterületek környezettudatos megújítása, a szabadidő hasznos eltöltési lehetőségeinek javítása, a települési zöld infrastruktúra fejlesztése és a fenntartható közlekedés feltételeinek megteremtése és erősítése.

Terveink szerint ebből a pályázati forrásból folytatódhat a Városközpont megújítása, melynek keretében az alábbi fejlesztéseket tervezzük megvalósítani:

- Települési kék infrastruktúra fejlesztése, a kátyú árok Szigetvári és Kaposvári utca közötti szakaszának felújítása, a területen vízmegtartó képességének javítása, a csapadékvizek hasznosítása, esőkert kialakítással.
- Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése, a Dózsa – Széchenyi – Szigetvári utcák által határolt zöldfelület megújítása, többszintes növényzettel beültetett zöldterület kialakítása.
- Közösségi, kulturális, sportolási infrastruktúra fejlesztések, a Művelődési ház homlokaztának és tetőfelületeinek felújítása, a volt sportbüfé és buszgarázs helyén sportház kialakítása.
- Közösségi célú tevékenységek keretében a Rákóczi 6-10 mögötti tömbbelső közterület megújítása, zöldterületek felújítása, utak, parkolók kialakítása, a forgalom átszervezése.
- Fenntartható közlekedésfejlesztés, a Marcali – Boronka és a Mesztegnyő – Marcali - Balaton kerékpárút összekapcsolása, a Danontól a Bernáth Galéria kerékpárút csatlakozásáig. A projekt keretében a Park sétány térkőburkolását, és a kapcsolódó szakaszok felújítását, felfestését tervezzük.
- Közösségi közlekedésfejlesztés keretében az új sportház melletti, Sport utcában található buszmegállóban akadálymentes buszöblöt kialakítása.
A projekt tervezett elszámolható összköltsége: 850.000.000,-Ft.

A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a.

 

Előterjesztést fogadtak el a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár épületének energetikai korszerűsítése – TOP_Plusz-2.1.1-21-SO1 pályázat benyújtásáról.

 

Idézet az előterjesztésből:

 

A projekt célja a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, az önkormányzati intézmények hatékonyabb energiahasználatának és megújuló energiafelhasználásának növelése a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár épületének energetikai korszerűsítése révén.

Terveink szerint ebből a pályázati forrásból megvalósulhat a Könyvár épület külső határoló szerkezeteinek hőszigetelése és a nyílászárók cseréje, a fűtés korszerűsítése, akadálymentesítés és napelemes rendszer telepítése.

A projekt tervezett elszámolható összköltsége: 105.965.310 Ft.

A támogatás formája vissza nem térítendő.

 

Előterjesztést fogadtak el a képviselők a Városi Fürdő energetikai korszerűsítése – TOP_Plusz-2.1.1-21-SO1 pályázat benyújtásáról.

 

Idézet az előterjesztésből:

 

Terveink szerint ebből a pályázati forrásból megvalósulhat a Városi Fürdő épület nyílászáróinak cseréje, akadálymentesítés, napelemes rendszer telepítése és a gépészet korszerűsítése.

A projekt tervezett elszámolható összköltsége: 298.158.710 Ft.

A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a.

Önerő: nem szükséges.

Elfogadták az előterjesztést a Marcali Táncsics utcai Gombácska Óvoda korszerűsítése, bővítése – TOP_Plusz-3.3.1-21-SO1 pályázat benyújtásáról.

 

Idézet az előterjesztésből:

 

A projekt célja az óvodai ellátás területi különbségeinek csökkentése a Marcali Táncsics utcai „Gombácska” óvoda infrastrukturális fejlesztése révén az esélyegyenlőség elvét szem előtt tartva. Ennek érdekében az óvodai szolgáltatások minőségi fejlesztését tervezzük a meglévő férőhelyek fejlesztésével. Terveink szerint ebből a pályázati forrásból megvalósulhat a Gombácska óvoda épületének bővítése, energetikai felújítása, fűtés- és világításkorszerűsítés, a parkolók felújítása, akadálymentesítés és egy digitális okosjáték beszerzése, mely az óvodások fejlesztésben nyújt segítséget.

A választható, önállóan nem támogatható tevékenységek között szerepel többek között megújuló energiaforrások kialakítása, a tálalókonyha infrastruktúra fejlesztése, parkolóférőhely fejlesztés, kamera- és riasztórendszer kialakítása és kerékpártámaszok kiépítése.

A projekt tervezett elszámolható összköltsége: 124.867.530 Ft.

A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A támogatási konstrukcióban igényelt támogatás összege 99.894.024 Ft, mely 80%-os támogatási aránynak felel meg.

Önerő: az Önkormányzat a projekt elszámolható összköltségének 20%-át vállalja a támogatást igénylő elszámolható hozzájárulásaként, mely 24.973.506 Ft-nak felel meg.

 

Az önrész vállalását azért tartotta szükségesnek a lépviselő-testület, hogy jelezze az elkötelezettségét a döntéshozók felé a projekt fontossága iránt. Figyelembe véve azt is, hogy az egész Balatoni kiemelt üdülőkörzetre összesen 300 millió forintot különített el a megyei önkormányzat.

 

Módosították a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratát Bereczk Balázs alpolgármester javaslatára.

 

Idézet az előterjesztésből:

 

A 2020-2027 Európai Uniós költségvetés támogatásainak felhasználására vonatkozó, önkormányzati feladatellátást érintő TOP+ pályázati felhívások jelentős része 2021. december 31-ig. megjelent. A Helyi és térségi turizmus fejlesztése című felhívás nyújt lehetőséget a többségi önkormányzati tulajdonú gyógyfürdők, fürdők komplex turisztikai infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztésére. A pályázaton való részvétel feltétele, hogy a támogatásban részesíthető fürdőknek a pályázat benyújtásakor rendelkeznie kell gyógyfürdő minősítéssel.

A Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont gyógyfürdői szolgáltatásokat nem nyújtott.

Ahhoz, hogy a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. gyógyfürdői szolgáltatásokat nyújthasson, szükséges tevékenységi köreinek bővítése a 8690’00 Egyéb humán egészségügyi ellátás TEÁOR számú tevékenységgel, majd a Nemzeti Népegészségügyi Központ működési engedélyeinek beszerzése.

 

Előterjesztést fogadtak el az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések 2022" pályázati felhívás keretében benyújtandó pályázatról a Marcali Gólya utca útfelújítására vonatkozóan.

 

Idézet az előterjesztésből:

 

A Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása - 2022" pályázati felhívás keretében pályázatot nyújt be Marcali, Gólya utca (8700 Marcali, 815/10. hrsz.) útfelújítására.

A fejlesztés tervezett bruttó bekerülési költsége 29 979 430,- Ft (azaz huszonkilencmillió kilencszázhetvenkilencezer négyszázharminc forint), mely megvalósításához 19 486 629,- Ft (azaz tizenkilencmillió négyszáznyolcvanhatezer hatszázhuszonkilenc forint) összegű támogatás mellé, Marcali Város Önkormányzata 10 429 801,- Ft (azaz tízmillió négyszázhuszonkilencezer nyolcszázegy forint) összegű saját forrást, a 2022. évi költségvetésében biztosítja.

 

Formális döntések következtek.

 

Bereczk Balázs alpolgármester arról tájékoztatott, hogy ma délelőtt a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás soros ülésén arról döntött, hogy a bölcsődei férőhelyek számát 61 főre emeli az elkészült pályázatnak köszönhetően, 2022. január 31 -től mert az engedélyezési eljárás még folyamatban van.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.