cats0610

A „Nyitott Pincék” TOP-7.1.1-16H-ESZA 2019-00176 azonosítószámú pályázat jóvoltából nagyszabású főzőversenyre és zenés programokra várja az érdeklődőket a Marcali Művelődési Központ és a Városi Fürdő. A szezonnyitó rendezvényen garantáltan a jó hangulaté lesz a főszerep!

 

 

A Boros Ételek Fesztiválján a főzőcsapatok délelőtt 10 órától kezdhetik el az ételek főzését, amelyet szakértő helyi zsűri értékel majd. Hogy a boros étkek közül melyik a legízletesebb, az 15 órakor derül ki az eredményhirdetéskor. Értékes ajándékok várják a helyezetteket és oklevél minden résztvevő csapatot.

 

14 órától színpadi zenés műsorokkal veszi kezdetét a délután. Többek között fellép Szász Kati és Göth Péter operett és musical műsorral, Mario a tangóharmonikás, DHOM, a fiatalabb korosztály kedvence, Opitz Barbi és az est zárásaként a Groovehouse együttes.

 

17 órakor a Szép Otthonok 2020 pályázat díjainak átadására kerül sor. A rendezvényen 14 órától a Mozgó Kultúrház kézműves műhelyébe várják a művelődési központ munkatársai a gyermekeket, de lesz vizi-dodzsem is a legkisebbeknek!

 

A hatályos Kormányrendelet előírásai szerint a Fürdő, védettségi igazolás bemutatásával látogatható, 18 éven aluliak védettségi igazolással rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek a Fürdő területére.

 

Fürdőbelépő: Gyermekeknek 200 Ft, Felnőtteknek 500 Ft.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Boros Ételek Fesztiválja web javított

 

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.