P10307572012.02.06-án, hétfő koradélután többgenerációs kamara kiállítás nyílt a Berzsenyi Dániel Gimnázium klubtermében az iskola volt (Szikra János, Zsolnai Mária, Kovács József, Jurij Uszanov) - és jelenlegi művésztanárainak (Boros Gábor) és mostani diákjainak (Mózes Nóra, Pék Renáta, Horváth Anita, Büki Bianka, Fellegi Emese, Zajcsuk Liliána) munkáiból.

A köszöntő után Kozma Krisztián (10.e) Lia Lombardy: A festészet szerelmese című verséből mondott részletet, majd Fellegi Bálint igazgató úr megnyitó szavait hallhatták az egybegyűltek. Az alkotók életútjáról Bognárné Lázár Magdolna, Greffer Józsefné és Horváthné Csoszó Gyöngyi mondott ismertetőt.

Fellegi Bálint az iskola 60. évfordulójára nyomtatott fali naptárakkal ajándékozta meg a jelenlévő alkotókat, a suli rádió munkatársa pedig interjút készített velük.

Rendezvénysorozatunk következő epizódjára - Lakos István 1975-ben érettségizett diák munkáiból rendezendő fotókiállításra – is szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Írta: Bognárné Lázár Magdolna

Fotó: Gájer Szilárd

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.