SPORT

D YT20220625011

Budapest, 2022. június 25., szombat (MTI) - Hosszú Katinka az ötödik idővel bejutott a döntőbe 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság szombati zárónapján.

 

 

A szám másik magyar versenyzője, a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai-6. Mihályvári-Farkas Viktória 9. helyen zárt összesítésben, így nem lesz ott az esti programban.

 

A két magyar úszó ugyanabban a futamban állt rajtkőre. Hosszú, a szám címvédője, világcsúcstartója és 2016-os olimpiai bajnoka 4:39.15 perces idővel csapott a célba, sikerült lehajráznia a tokiói játékokon hazai környezetben duplázó, 200-on és 400-on is győztes japán Ohasi Juit.

 

Hosszú a vegyes zónában elmondta, boldog, hogy még egyszer úszhat hazai közönség előtt, ugyanakkor ez az idő egyáltalán nem olyan érzés, mint korábban. A magyar klasszis kérdésre reagálva azt mondta, a Duna Arénában világbajnokságon szombat este utoljára úszik majd.

 

A 18 éves Mihályvári-Farkas 4:41.16 perccel a kilencedik lett összesítésben. A fiatal magyar úszó a futam után elmondta, annyi pozitívumot lát, hogy idén ez volt a legjobb ideje, persze így is csalódott. Hozzátette, a program változásával - hogy ezt a számot a vb végén rendezik - a felkészülésen is módosítottak, ráadásul az elmúlt időszakban sikerült néhány kilogramm izmot is felszednie, ezt azonban a vízben egyelőre még nem bírja el és korábban kezd savasodni. Mihályvári-Farkas megjegyezte, fiatal még és a 2024-es párizsi olimpián szeretne a legjobb formájában lenni.

 

A szám döntőjét 19.01 órakor rendezik.

 

Fotó: Hosszú Katinka (b) és Mihályvári-Farkas Viktória (j) a női 400 méteres vegyesúszás előfutamában a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 25-én. Hosszú Katinka az ötödik idővel döntős, Mihályvári-Farkas Viktória a 9. helyen zárt összesítésben, ezzel kiesett. MTI/Illyés Tibor

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.