152035634 3937121169660615 3712817751076015057 o lead

A 2021-es év teljesen másként indult minden sportban, mint ahogy eddig megszokhattuk. Szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán az új esztendőben lehetőséget kaptunk az indulásra, a -Marcali Városi Önkormányzat jóvoltából- sok más egyesülettel szemben.

 

 

Az idei év első két versenyére megyeszékhelyünkön került sor. A fiatalok kitartásának, kemény munkájának kitűnő visszaigazolása az éles versenyhelyzet. Ez így volt ezen a két versenyen is.

 

2021. február 06.-án rendezték meg a Kaposvári Csík Ferenc Versenyuszodában a II. Kaposvár Kupa első fordulóját, ami az év első erőfelmérő Úszóversenyének számított a Nivomedeseknél. A 4 fordulóból álló pontgyűjtés első felvonására 25 csapat közel 320 versenyzője nevezett. A versenyen válogatott versenyzők is tiszteletüket tették, mint például Burián Katalin, Cseh László és Németh Nándor.

 

A NivoMed egyesület kihasználta a kínálkozó lehetőséget, hiszen már gyerekek és felnőttek is ki voltak éhezve a versenyre 16 fővel vágtunk neki a versenynek. A versenykiírás nem volt kedvező gyerekeinknek, hiszen majdnem mindegyikük az idősebb társaikkal került értékelésre. A felkészülés eredményességét mutatja, hogy versenyzőink egytől egyig gyűjtötték az egyéni csúcsokat.

 

Az év második versenyén a fiatalabb korosztályé volt a főszerep, 2008 és fiatalabb versenyzők mérettetek meg. 2021.február 20.-án az 1.MCM-Diamant Úszóversenyen 16 csapat képviseltette magát, egyesületünket 27 fővel érkezett, akik 91-szer álltak rajtkőre. Az előző versenyhez képest is le tudták győzni önmagukat, a maximum négy számban úszó sportolóknak jutott idő a versenyszámok közti felhőtlen szórakozásra is. A verseny legeredményesebb NivoMedes úszója ezen a viadalon Horváth Zsófia (2009) volt, aki 3 arany és egy 4. hellyel a zsebében térhetett haza Marcaliba.

 

Versenyzőink:

 

Balázs Krisztián, Biró Réka, Borbély Imola, Csillag Héra, Dömötör Zselyke, Erős Karolina, Farkas Boglárka, Fritz Diána, Gadányi Hédi, Gadányi Márk, Gelencsér Virág, Hackl Hanna Kata, Hidasi Hanna, Horváth Bence, Horváth Dorottya, Horváth Kristóf, Horváth Zsófia, Huszár Lilien, Klettner Hanna, Klujber Napsugár, Rózsa Rebeka, Somogyi Nóra, Szabó Zsombor, Szilágyi Zsófia, Varga Balázs, Varga Domink, Varga Lilla,

 

Pontszerző helyezések:

 

  • Szabó Zsombor (2012): 50 m gyorsúszás 6. hely, 50 m hátúszás 4. hely, 50 m pillangóúszás 4. hely, 50 m mellúszás 6. hely,
  • Gadányi Márk (2008): 50 m gyorsúszás 5. hely, 50 m hátúszás 3. hely, 50 m pillangóúszás 4. hely, 50 m mellúszás 3. hely,
  • Balázs Krisztián (2007): 50 m hátúszás 5. hely, 50 m pillangóúszás 4. hely, 50 m mellúszás 8. hely,
  • Varga Dominik (2009): 50 m gyorsúszás 8. hely, 50 m hátúszás 2. hely, 50 m pillangóúszás 6. hely, 50 m mellúszás 7. hely,
  • Horváth Kristóf (2010): 50 m hátúszás 7. hely,
  • Varga Balázs (2012): 50 m hátúszás 5. hely, 100 m gyorsúszás 5. hely,
  • Horváth Bence (2013): 50 m hátúszás 6. hely,
  • Farkas Boglárka ( 2007): 50 m hátúszás 6. hely, 50 m pillangóúszás 8. hely,
  • Klettner Hanna (2008): 50 m gyorsúszás 8. hely, 50 m hátúszás 3. hely, 50 m pillangóúszás 5. hely,
  • Horváth Dorottya (2008) : 50 m hátúszás 5. hely, 50 m pillangóúszás 8. hely, 50 m mellúszás 4. hely,
  • Horváth Zsófia (2009): 50 m gyorsúszás 1. hely, 50 m hátúszás 1. hely, 50 m pillangóúszás 1. hely, 50 m mellúszás 4. hely,
  • Huszár Lilien (2009): 50 m hátúszás 3. hely, 50 m pillangóúszás 7. hely,
  • Szilágyi Zsófia (2009): 50 m hátúszás 4. hely, 50 m pillangóúszás 8. hely,
  • Biró Réka (2010): 50 m gyorsúszás 8. hely, 50 m pillangóúszás 8. hely, 50 m mellúszás 8. hely,
  • Csillag Héra (2010): 50 m gyorsúszás 7. hely, 50 m pillangóúszás 7. hely, 50 m mellúszás 7. hely,
  • Gadányi Hédi (2011): 50 m gyorsúszás 2. hely, 50 m hátúszás 2. hely, 50 m pillangóúszás 3. hely, 50 m mellúszás 2. hely,
  • Borbély Imola (2011): 50 m gyorsúszás 5. hely, 50 m hátúszás 3. hely, 50 m pillangóúszás 2. hely, 50 m mellúszás 4. hely,
  • Hackl Hanna Kata (2011) : 100 m gyorsúszás 8. hely,
  • Erős Karolina (2011): 50 m gyorsúszás 6. hely, 50 m hátúszás 4. hely, 50 m pillangóúszás 5. hely, 50 m mellúszás 3. hely,
  • Hidasi Hanna (2011): 50 m pillangóúszás 7. hely,
  • Dömötör Zselyke (2012): 50 m gyorsúszás 8. hely, 50 m hátúszás 2. hely, 50 m mellúszás 8. hely, 100 m gyorsúszás 7. hely,
  • Rózsa Rebeka (2014): 50 m gyorsúszás 6. hely, 50 m hátúszás 3. hely,

 

Köszönjük a támogatást mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ezen a versenyen is elindulhassunk.

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.