Kolozs Rita removebg preview

Kolozs Ritát, a Marcali VFC Elnökét kérdeztem, labdarúgóink megyebajnoki szerepléséréről, az utánpótlásról, a friss elnökként féléves munkájáról.

 

2018 év végén választottak meg a Marcali Városi Labdarúgó Club elnökének. Egy nehéz helyzetben lévő felnőtt csapat, felfokozott indulatok, gyérülő szurkolótábor jellemezte ezt az időszakot. Az őszi szezonban kiesőhelyen, 9 ponttal zárt az első csapat. Így kezdted, ráadásul labdarúgó vezetői tapasztalat nélkül. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?

 

9 ponttal indultunk neki a tavaszi szezonnak és egyértelműen csak egy célunk lehetett, hogy benn maradjunk a megye egyben. Jelentős hátránnyal indultunk, próbáltuk erősíteni a csapatot a téli szünetben. Ekkor már nagyon nehéz mert sok esetben a csapatok vezetése akadályozta meg, hogy leigazoljunk egy-egy játékost. Sikerült viszont leigazolnunk a Varga Balázst és a Czimondor Pétert. Menet közben sikerült még a Laki Olivért is leigazolnunk. Olivér marcali nevelésű játékos, nagy segítségére volt a csapatnak a középpályán. De mind a három igazolás sokat segített a csapatnak.

 

Nagyon nehéz volt a kezdet tavasszal mert a csapatot mentálisan nagyon megviselte az őszi szezon. A sok sikertelenség, az állandó kiesés elleni küzdelem. Nagy Attila távozása után ismét a Virág Krisztián lett a csapat edzője, akinek rendet kellett tenni a fejekben, a megfelelő motivációt megtalálni a csapat számára, melyben magam is igyekeztem a segítségére lenni. Egy közösséget kellett alkotnunk, egy CSAPATOT! Sokat beszélgettünk, sokféle módon igyekeztünk „összerántani” a fiúkat. Összehoztuk az ifi és a felnőtt csapatot közös edzésekkel, programokkal. A már létező átjárást megerősítettük, stb. Úgy gondolom sikerrel jártunk, (hiszen ez az edzéslátogatáson is megmutatkozott), egy mentálisan erősebb első csapat alakult ki bajnokság első harmadának végére. Közös lett a cél, hogy elérjük a biztos bent maradást az első osztályban.

 

A toponári méltánytalanság, a szabálytalan 11 -es ellenünk, pedig meghozta a dacot is a csapatnak, én akkor már látva azt az elszántságot, akaratot ami ezután következett egy kicsit megnyugodtam. Persze hibáztunk utána is mert ez egy játék, és lehet akár egy egész csapatnak is rossz napja. De már nem kellett attól tartani, hogy közömbössé válnak, már egymásért is fociztak a srácok! A Tabon megszerzett győzelem pedig már megalkotta az új Marcali VFC morálisan.

 

Itt köszönném meg az edzőinknek, játékosainknak, és azoknak az ifi játékosoknak akik felnőttek az első csapatba, hogy sosem hagyta el Őket a hitük. Az ifik közül hárman (Czobor Dávid, a Potyondi Soma és a Kutor Bálint) már biztosan a felnőtt keretben lesznek a következő bajnokságban.

 

 felnott

Biztos bent maradók vagytok, és volt egy nagyszerű középmezőnyben végző U19 -es csapatunk is. Ahol bizony nagyon sok fiatal játszik. Arra kérlek értékeld az Ő teljesítményüket is.

 

 u19

Az egyik legjobb képességű, összetartó korosztályunkról beszélhetünk. Ők már a Marcali VFC -ben végigjárták az utánpótlás csapatokat. Itt kezdtek el focizni, és itt kerültek az első számú csapat közvetlen közelébe. 16-17-18 éves fiatalurakról van szó, jó képességekkel, játéktudással, koruknak megfelelő fizikai képességekkel. Egy nagyon összetartó, egymáshoz szokott társaság. Egy szűk kerettel kezdtek a bajnokságban, de menet közben visszatértek többen a csapathoz, és ebben a Fenusz Tamás - Varga Balázs edzőpárosnak jelentős szerepe van. Egy nagyszerű csapatot építettek!

 

A visszatérőkkel már egy megfelelő létszámú csapat alakult ki, amelyik már tudott segíteni a felnőtt csapatnak is szükség esetén. Eljutottunk oda, hogy a felnőttel volt már közös edzés hetente kétszer, ami jó volt mind a két csapatnak. Én ma már egy közel 30 fős játékosállománnyal számolok az U19 -ben akik megállják a helyüket kisebb-nagyobb feladatokban a felnőtt csapatban is ha erre szükség van. És az is gyakran előfordul, hogy a már felnőttkerethez tartozó fiatalok visszajátszanak az U19 -ben. Egy egészséges áramlás van a két csapat között.

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy újra együtt utazik a felnőtt és az U19 -es csapat. Az is lényeges és örömmel tölt el, hogy megnézik egymás mérkőzésit, szurkolnak egymásnak. A csapatok mérkőzéseit most már rendszeresen rögzítjük videofelvétellel, melyeket alkalom adtán a csapat ki tud elemezni, a hibákat javítani.

 

Beszéljünk az utánpótlásról. Van ugye U7, U9, U11; U13 – U14, és U16 -os csapatok. Megfelelő létszámmal, edzőkkel, felszereléssel.

 

Az utánpótláscsapataink a már kialakult rendben folytatták tevékenységeiket. Az U7 heti 2 edzéssel, a nagyobb korcsoportok pedig heti 3 edzéssel „dolgoztak”. Az U7-U9 a helyi Bozsik fesztiválokon szerepelt. Az U11 és az U13 továbbra is a kiemelt Bozsik programban szerepelt (régiós „C”) Ajka, Celldömölk, Devecser, Tapolca és a Szombathelyi Haladás volt az ellenfél. Nagyon szép eredményeket értek el a fiúk, jó képességű korosztály mind a kettő. Emellett az U14 -es csapatunk ifj. Kiss Lajos vezényletével bajnokok lettek. Melyhez itt is szívből gratulálok a csapatnak és edzőének, aki nagyon lelkiismeretesen végezte munkáját két korcsoporttal.

u14

Az U16 -nál elindult egy olyan folyamat, hogy a fiatalabbak le is és fel is játszottak a lehetőségekhez mérten más korosztályokban. Ennek érdekében az aktuális időpontegyeztetőn meg tudtunk állapodni klubokkal és el tudtuk cserélni a mérkőzések dátumát. Így több 16 évesünk belekóstolt az U19 -es bajnokságba (akik az U19 alapjátékosai is lettek). Talán ez is közrejátszott abban, hogy az idén nem értek oda a dobogóra, de a következő idényben oda várjuk őket is.

 

 u16

Említést érdemel, hogy nagyszerű kapcsolatunk van a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetséggel nagyon sok segítséget kaptunk, itt is köszönöm. Jó a kapcsolat a régióval és annak vezetésével.

 

Idén elkészítettük az egyesület távlati terveit, egy sportkoncepciót készítettünk az Önkormányzat kérésére. Célként fogalmaztuk meg, hogy minél több gyereket érjünk el a foci számára, és emellett nagyobb figyelmet kívánunk fordítani a tehetséggondozásra is.

 

Kiemelten jó kapcsolatot ápolunk a régióvezetéssel, így ők is segítik a mi tehetséggondozási elképzeléseinket oktatási, képzési segédanyagokkal, edzéstervekkel, stb. Lehetőséget biztosítanak arra is, a Marcali egyesület együttműködésével, hogy a korosztályokból a tehetségesebb gyerekeket az Illés Akadémia tornáin részt vegyenek az Akadémia csapataiban, majd bekerüljön az Illés Akadémia képzési rendszerébe. A régióvezetés ezeket a gyerekeket maximálisan segíti, támogatja, utaztatásukban is segítséget nyújt. Jövőbeni tervként szerepel a régióvezetés részéről a busszal való utaztatás biztosítása is.

 

Büszkén mondhatjuk, hogy a Marcali VFC utánpótlását már több éve elismerik, és nem csak Somogy megyében. Pozitív visszajelzéseket kapunk, mely az edzők munkáira ad egy visszajelzést. Gratulálunk nekik.

 

Az Önkormányzattal közösen nyújtottunk be egy pályázatot a volt birkózó csarnok teljes felújítására és a klubépület fűtésének korszerűsítésére. Itt is szeretnénk megköszönni a pályázat elkészítéséhez kapott segítséget a hivatal apparátusától. Most már csak várjuk az irányító hatóság pozitív döntését. Reméljük, hogy mindenki segít a cél elérésében, aki befolyással van a döntésre.

 

Térjünk vissza az első csapathoz. Van távozótok? Ki érkezik?

 

Szerencsére nincs, ami igazolja a jó közösséget és a fejlődés iránti igényt is a játékosokban. Már megvolt az évzáró bankett is ahol minden játékos jelezte, hogy marad. Tudomásunk van arról, hogy egy játékosunkra szemet vetett egy NB2 -es csapat. Egyik szemünk sír, a másik nevet, nagyon fogjuk sajnálni de nem akadályozzuk a karrierjét. Nevet nem mondok, hamarosan kiderül.

 

Érkezők? Már elkezdtünk játékosokat keresni, hat játékossal már tárgyaltunk, megállapodás előtt állunk. A csapat, az edző és a vezetőség is úgy gondolja, hogy legalább 4 játékosra van szükségünk. A Szabó Peti már játszott ebben a szezonban is néhányszor, de úgy informált minket, hogy a következő szezonban többször tud a rendelkezésünkre állni. A Laki Olivér marad a csapatnál, sőt azt mondta nekem, hogy itt akarja MAJD befejezni a labdarúgó pályafutását Marcaliban.

 

A középpályás és támadó szekciót szeretnénk erősíteni. Hiszik vagy sem, de a segítségemre van az egész csapat, mindenki érzi, hogy kell az erősítés, hogy előrébb léphessünk a következő bajnokágban. Július 10. -éig le kell zárnunk ezt a folyamatot mert már kezdődnek az alapozások. Ad Mielőtt még megkérdezed ... majd ha kialakul a végleges keret, akkor megmondom, hogy mi az elvárásunk a csapattól, a 201/2020 -as bajnokságban.

 

Őszinte szívvel köszönöm a szurkolóinknak, az Önkormányzatnak, a támogatóinknak, a sportbarátoknak, az Egyesület tagjainak, vezetőinek, edzőknek, szülőknek, játékosoknak, hogy segítettek ebben a nehéz időszakban és kérem őket, hogy továbbra is támogassák csapatainkat bármilyen formában is tegyék azt.

 

Hajrá Marcali!!!

 

Így a végén, szeretném megköszönni magam, és marcali sportot szerető közönsége nevében is, hogy kitartottál, és végigcsináltad ezt a nagyon nehéz tavaszi szezont! Sok sikert kívánok a továbbiakhoz! Hajrá VFC!

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.