MTI HÍREK

squidsoup 3

Pécs, 2022. július 6., szerda (MTI) - Több mint száz program, nemzetközi fényfestő verseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig zajló Zsolnay Fényfesztiválon.

 

 

A rendezvény egyik legjobban várt eseménye idén is a nemzetközi, pénzdíjazásos Zsolnay Light Art Fényfestőverseny lesz: ennek keretében a pécsi székesegyház monumentális homlokzatát keltik életre háromdimenziós, mozgó fényalkotásaikkal spanyol, francia, német, thaiföldi és magyar fényművészek. A - nagyjából 5-5 perces - versenyalkotásokat pénteken és szombaton öt-öt, vasárnap egy alkalommal lehet megtekinteni.

 

Az úgynevezett Fény útján a pécsi belváros 20 helyszínén láthatók majd fénylátványosságok, így Pécs ikonikus tereit, épületeit - mint a dzsámi, a Jókai tér vagy a Pécsi Nemzeti Színház - ragyogja be fényfestés, továbbá fényinstallációt kap a héten megnyíló új Pécsi Vásárcsarnok is.

 

Az angol Squidsoup csapatának több mint ötezer fénypontból álló alkotása az óceánba való alámerülés érzetét kelti. Az alkotásba - amely a legnagyobb belvárosi bevásárlóközpontba érkezik - be is sétálhat a közönség, miközben teljesen körülveszi a dinamikus fényinstalláció.

 

Victor Vasarely képzőművész, Pécs világhírű szülötte előtt két alkotással is tisztelegnek: az alkotó képi világát továbbgondolva "szőnek fényszőnyeget" a Janus Pannonius utcában a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai, míg a másik alkotás egy Vasarely-ihlette interaktív favetítés lesz a Csontváry Múzeummal szemben - írták az eseményről korábban kiadott közleményben.
Fény formájában fog újra megelevenedni az a teniszpálya, amelyet a Zsolnay család a 20. század elején építtetett a Barbakán-árokban: a látogatók fény segítségével játszhatnak teniszmeccseket.

 

A francia Antonin Fourneau interaktív alkotása, a Waterlight Graffiti a Kossuth térre érkezik: egy nyolc méter széles LED-falon, víz segítségével készíthetnek fénygraffitiket a rendezvény látogatói.

 

Nappali fényprogramokkal is várja a Zsolnay Kulturális Negyed a látogatókat, a belvárosban pedig nemzetközi utcaszínházi produkciókat is meg lehet nézni: Chiléből egy utcai bohóc, Argentínából légtornász-akrobaták és egy bűvész-zsonglőr, Olaszorszából buborékcirkusz, Franciaországból pedig egy újcirkuszi előadás érkezik, de magyar művészek tűzzsonglőr-előadásait is láthatja a közönség.

 

A svájci Panorama Kino Theatre társulat a Széchenyi téren 360 fokban forgó mozit épít fel, de pécsi művészek varietéműsora is megtekinthető lesz.

 

Hangsúlyosan jelen lesz a vizualitás a zenei programokon is: fellép a Decolonize Your Mind Society, a Freakin' Disco Kamaraelektronika, a Zagar, a Siblicity, a lengyel audiovizuális művész Ari Dykier, Dj dork és Bernathy Zsiga is.

 

Ahogy korábban, úgy idén is "fénynagykövetek" érkeznek a fesztiválra. Idén lengyel fényalkotás és audiovizuális koncert gazdagítja a programkínálatot.

 

A nagyrészt ingyenes fesztiválnak lesz fizetős része is: a Fény útja extra exkluzív programokat ígér kevesebb mint egy mozijegy áráért. Így tekinthető meg majd az egyik legkülönlegesebb fényinstalláció, a Tundra nevű nemzetközi fényművész kollektíva Row című alkotása a Pécsi Galériában. A holografikus, audiovizuális élményt ígérő alkotás megtekintésekor a látogatók mellett cikáznak a fényobjektumok, mintha Harry Potter-beli varázslatok röpködnének körülöttük - ígérik a szervezők.
A nemrégiben újranyitott pécsi Kórház téri Jakováli Hasszán-dzsámi belső kupolájának és falainak fényfestése szintén az extra karszalaggal látható.

 

A 6. Zsolnay Fényfesztiválról további információk az esemény internetes oldalán, a fenyfesztival.hu-n olvashatók.

 

Kép: fenyfesztival.hu

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.