MTI HÍREK

A kiskörei vízerőmű a hallépcsővel

Budapest, 2021. szeptember 20., hétfő (MTI) - Robbanás történt hétfő délután a kiskörei vízerőműben, többen megsérültek - tájékoztatott a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat.

 

 

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-nek elmondta: négy férfi szenvedett súlyos égési sérüléseket. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház azt közölte az MTI-vel, hogy a hozzájuk került férfi első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, általános állapota kielégítő, vizsgálatai folyamatban vannak.

 

Eddig tisztázatlan okból robbanás történt a kiskörei vízerőműben - közölte Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

 

Az Országos Mentőszolgálat hétfő esti közlése szerint négy súlyos és négy könnyű sérültje van az üzemi balesetnek.

 

Győrfi Pál az MTI-nek elmondta: a helyszínre 5 mentőautó és 3 mentőhelikopter érkezett, a balesetben 4 férfi szenvedett súlyos égési sérüléseket; őket Budapestre, Debrecenbe, illetve Miskolcra szállítottak kórházba. További három férfi és egy nő szenvedett kisebb sérüléseket, jellemzően zúzódásokat.

 

Nagy Csaba elmondta, az önkormányzati és a hivatásos tűzoltók öt járművel érkeztek a helyszínre, az alagsorból négy embert kimenekítettek és átadták őket a mentőknek.

 

A katasztrófavédelem vizsgálja, hogy mi okozhatta a robbanást.

 

Magyar Csilla, a település polgármestere a Facebook-oldalán közölte: "üzemi baleset történt az erőműben, a tűzoltók, a mentők és a rendőrség tette és teszi dolgát".

 

Az MTI megkereste a Debreceni Egyetem klinikai központját és a Honvédkórházat is, de egyelőre nem kapott tájékoztatást az oda vitt sérültek állapotáról.

 

A fotót készítette: Civertan - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=66168375

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.