MTI HÍREK
mtksz-allas

gulyas1218

Budapest, 2021. május 6., csütörtök (MTI) - Augusztusig biztosan fennmaradnak a koronavírus-járvány miatti korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.

 

 

Gulyás Gergely elmondta, "a járvány továbbra is velünk van", a koncerteken, a fesztiválokon, a szórakozóhelyeken és a sporteseményeken való részvételhez, illetve a szállodák és az éttermek szolgáltatásainak igénybevételéhez a következő hónapokban a védettségi igazolvány nélkülözhetetlen lesz.

 

Hangsúlyozta, a koronavírus elleni oltás továbbra is önkéntes, de regisztrációhoz kötött.

 

Közölte, néhány napon belül bárki megkaphatja az oltást. Ismertetése szerint most is nyitva van az időpontfoglalás lehetősége az Astrazeneca-, a Sinopharm és Szputnyik vakcinára.

 

Kifejtette: azoknak, akik bizonyos oltásra várnak, azzal kell számolniuk, hogy ezen a héten kevés Moderna- és Pfizer-oltás áll rendelkezésre, mivel a beérkező 330 ezer adagból 200 ezer a második oltás, míg 130 ezret félretesznek a 16-18 év közöttieknek.

 

Gulyás Gergely szerint jövő héttől átlagosan, hetente 120-180 ezer Pfizer- és Moderna-vakcina áll rendelkezésre, ebből 20-30 ezer Moderna, 130-140 ezer Pfizer lesz első oltásként beadható.

 

Kitért arra, hogy a regisztráltak mintegy 80 százalékát beoltották, egymilliónál kevesebb azok száma, akik még nem kapták meg az első oltást.

 

A miniszter közölte, a koronavírus elleni oltásoknak köszönhetően sikerült a koronavírus-járvány harmadik hullámát megtörni.

 

Gulyás Gergely elmondta, az elmúlt négy hét alatt közel kétmillió első oltást adtak be Magyarországon. 4 millió 153 ezer felett van az első oltásban részesültek száma Magyarországon, azaz a 18 év feletti lakosság közel 53 százalékát beoltották - részletezte.

 

Hozzátette: ennek köszönhető, hogy az újraindítás folytatódhatott, és védettségi igazolvánnyal újra igénybe lehet venni a március óta szünetelő szolgáltatásokat.

 

[...]

 

A miniszter elmondta, múlt héttől ha valaki külföldről hazatér, védettségi igazolvánnyal mentesül a karantén alól. Egy most megjelenő rendelet szerint ha a felnőtt kiskorúval érkezik, akkor ez a szabály a gyermekre is vonatkozik - tette hozzá.

 

A védettségi igazolványokról szólva azt mondta, egyelőre minden ország a saját védettségi igazolványát ismeri el. Magyarország arra törekszik minél több állammal kössön kétoldalú megállapodást - tette hozzá. Elmondta, azok az országok, amelyekkel Magyarország megállapodást kötött, mindegyik vakcinát elfogadják.

 

Gulyás Gergely közölte, a déli államok is egyértelművé tették, hogy mindenkit beengednek nyáron, így nem indokolt a félelem az utazási korlátozásoktól abban az esetben, ha valakit nem nyugati vakcinával oltanak be.

 

[...]

 

Gulyás Gergelyt arról is kérdezték, hogy tervezik-e harmadik oltás beadását a Sinopharm esetében, illetve kié a felelősség, ha ez az oltás idősek számára mégsem nyújt megfelelő védelmet. A tárcavezető közölte: a kérdésben megfogalmazott állítás minden alapot nélkülöz, a SOTE vizsgálata szerint a Sinopharm vakcinák beadása után kialakuló ellenanyag szint mértéke akár több százszorosa is lehet annak, ami egy átfertőzöttséggel megszerezhető, ezért a híresztelésekkel ellentétben nincs szükség a kínai oltóanyag harmadik dózisának felvételére.

 

Leszögezte: nincs érdemi különbség a vakcinák között, a második oltás után a megbetegedettek aránya rendkívül alacsony, a védettség pedig magas, ezért nincs értelme a bizalmatlanságot kelteni bizonyos oltásokkal szemben.

 

Arról, hogy van-e összefüggés a lazítások, illetve aközött, hogy Budapesten nőni kezdett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának jelenléte, a miniszter azt mondta: a fertőzöttség mértéke az országban jelentősen csökken, a budapesti kerületek többségében is, és csak a budai kerületekben van szerény növekedés, illetve Debrecenben és Szolnokon. Jelezte: egyelőre nem látják, hogy a nyitásnak drámai negatív hatása lenne.

 

Arra a kérdésre, hogy a 28 ezer áldozat fényében sikeresnek tartják-e a járvány elleni védekezést, Gulyás Gergely úgy válaszolt: a tavalyi adatok szerint Magyarország a többlethalálozásokat tekintve uniós összehasonlításban a középmezőnyben van, és valószínűleg ez igén is így lesz.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.