Skip to main content

Országos tisztifőorvos: változtatunk az oltási stratégián

Írta: mti
Megjelent: 2021. február 26. Péntek, 14:56

vakcina semleges

Budapest, 2021. február 26., péntek (MTI) - "Tudunk változtatni bizonyos mértékig az oltási stratégiánkon". Ennek az a célja, hogy minél több embernek adjuk be a védőoltásnak legalább az első adagját minél rövidebb időn belül, hogy minél többen legyenek védettek, ha nem is teljes mértékben, de jelentős százalékban - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

 

 

"Azt látjuk, hogy az oltóanyagok szinte mindegyikénél már az első oltást követően mérnek 50-75 százalékos védettséget" - mondta Müller Cecília. Hozzátette: ez azért nagyon fontos, mert ez a szint elegendő ahhoz, hogy a betegség lefolyása ne legyen súlyos, ne járjon szövődményekkel, s főleg ne halálozással.

 

Közölte: fontolgatják az AstraZeneca-oltóanyag esetében a második dózis beadási protokolljának és életkori korlátozásainak módosítását.

 

"Az AstraZeneca esetében megjelentek olyan közlemények, amelyek szakmai alapon is arra motiválja a döntéshozókat, az egészségügyi szakmát, hogy módosítsunk az alkalmazáson, úgyhogy fogunk is a jövőben" - fogalmazott.

 

Rendkívüli mértékben emelkedik a fertőzöttek száma, "mindenkinek meg kell tennie a magáét", hogy megtörjön a pandémia harmadik hullámának erőteljes növekedése - közölte az országos tisztifőorvos.

 

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a kedvezőtlen adatokat az új variánsok okozzák, amelyek fertőzőképessége, erőteljesebb, reprodukciós rátájuk 70 százalékkal nagyobb a korábban ismert koronavírusénál és az első adatokkal ellentétben súlyosabb megbetegedést is eredményezhetnek.

 

Közölte, hogy csütörtökön a koronavírus dél-afrikai mutációját is kimutatták Magyarországon, a variánst a Neumann Diagnosztikai Laboratórium mutatta ki, és elküldte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) labornak megerősítő vizsgálatra. A fertőzött egy korábban Zambiában járt kollégájával érintkezett.

 

Megjegyezte: a brazil és a dél-afrikai vírusmutánsok nehezebben kezelhetők, ellenállóbbak, az antitestek nehezebben tudnak megküzdeni velük, ezért előfordulhat, hogy valaki újrafertőződik.

 

Ismertetése szerint február 25-én a brit mutációt az NNK laboratóriumában 418, a cseh mutációt 9 embernél mutatták ki, 38 főnél különböző variánsokat találtak, amelyek azonban járványügyi szempontból nem viselkednek eltérően az ismert vírustól.

 

A brit vírusmutációról azt mondta, megállapították, hogy általa okozott fertőzésnél általában hosszabban zajlik a betegség, tovább tart a köhögés, többen számolnak be lázról, hosszabb a lábadozás, nagyobb fokú fáradtság kíséri a betegséget. Tovább tart a vírus ürítése is, ezért hosszabban fertőzőképes. Jó hírnek nevezte, hogy a szakirodalom szerint a jelenleg alkalmazott védőoltások hatásosak a brit mutánssal szemben.

 

"Csak az egyéni és a közösségi védelem fog minket a járványból kivezetni" - hangsúlyozta Müller Cecília, kérve a járványügyi, higiéniai szabályok szigorú betartását és azt, hogy "akit megszólítanak" éljen az oltás lehetőségével.

 

Beszámolt arról, hogy csütörtökön az Astra-Zeneca vakcinájából 74 400, a Moderna oltóanyagából 40 800 adag érkezett Magyarországra, és márciusban újabb 500 ezer adag kínai vakcinát várnak.

 

"Mindent elkövetünk, hogy elég megbízható és hatásos vakcina álljon rendelkezésre a Magyarországon oltásra váróknak" - hangsúlyozta.

 

Mint mondta, az oltóanyagok mindegyikénél már az első oltást követően 50-75 százalékos védettséget mérnek, ez a szint elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki súlyos betegség.

 

A tisztifőorvos felidézte, hogy az elmúlt napon 4668-cal 86 488-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és 123 ember meghalt. Nőtt az egészségügyi intézmények leterheltsége: pénteken már 5027 beteget ápoltak kórházban, és 451-en vannak lélegeztetőgépen.

 

Müller Cecília megerősítette: aki regisztrált a védőoltásra, az húsvétig megkapja legalább az első vakcinát.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb