covid 19

Budapest, 2021. február 25., csütörtök (MTI) - A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

 

 

A főbb bejelentések:

 

Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz - fogalmazott Gulyás Gergely.
    

 

Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások.
    

 

A miniszter reményét fejezte ki, hogy már a korlátozások utolsó időszaka következik, erre esélyt ad az oltások tömeges beadása. Úgy fogalmazott, a feloldás néhány hét vagy akár egy hónap múlva megkezdődhet, annak ütemezéséről és formájáról az e célból indított konzultáció eredményét figyelembe véve dönt majd a kormány.
    

 

Ezzel együtt dönt a kabinet arról is, hogy az oltási igazolvány mire jogosítson.
    

 

Hangsúlyozta: a korlátozások feloldásához akkor jut a legközelebb az ország, ha minél többen be lesznek oltva. Eddig csaknem 2,5 millióan regisztráltak vakcináért.
    

 

A legtöbb fajta oltóanyag a legnagyobb számban Magyarországon áll rendelkezésre az unióban - ismertette, hozzátéve: a következő két hétben felgyorsul az oltás folyamata, ezalatt több ember lesz beoltható, mint eddig összesen.

 

Minden Magyarországon elérhető oltóanyagot a magyar hatóságok megvizsgáltak, és a magyar állam teljes felelősséggel áll amögött, hogy ezek az oltóanyagok megbízhatóak és hatékony védelmet jelentenek a koronavírussal szemben - jelentette ki.
    

 

Arra a kérdésre, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács óvatosan, de elutasította a nyitást, úgy válaszolt, most március 15-ig látnak előre, azt követően ők is szeretnék, ha egyes szolgáltatások elérhetőek lennének. Matematikusokkal, virulógusokkal, orvosprofesszorokkal is konzultált a kormányfő, és az egyértelmű véleményük az volt, a brit mutáns gyors terjedése miatt a következő egy-két hétben rossz vagy nagyon rossz számokat fogunk látni Magyarországon. Gyorsul a fertőzés, többen fogják megkapni, többen kerülnek kórházba, és többen lesznek lélegeztetőgépen - mondta. Reményét fejezte ki ugyanakkor, azzal, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályból már félmillióan megkapták az oltást, talán a halálesetek száma nem fog olyan mértékben emelkedni.
    

 

További felvetésre jelezte: a nagy tömegrendezvények, koncertek az utolsó körbe tartoznak, ott csak akkor lehet enyhíteni, ha már az oltottság mértéke valóban elérte a társadalmi immunitást.
    

 

Gulyás Gergely az enyhítések sorrendjéről azt mondta: a kijárási korlátozás az, ami első között szab gátat az életnek, és valószínűleg ez az, amit elsők között kell majd enyhíteni. Ezzel ő maga is egyetért - jelezte.
    

 

2,5-3 millió oltást kell beadni, hogy az a korosztály, akik életükben is fenyegetettek, védettek legyenek. Most félmilliónál tartanak, ami fel fog gyorsulni, és reméli, nagyon hamar az 1-1,2 milliót elérik - közölte egy másik felvetésre.
    

 

Kitért arra is, a védettségi igazolványt március 1-től kapják meg postai úton azok, akiket már beoltottak, vagy akiknél a védettség egyéb okokból fennáll. Ezt követően dönteni kell arról, hogy mire lesz jogosult az, aki a kártyával rendelkezik. Egyelőre azt tudja igazolni, hogy védett, ezért a karanténszabályokat esetükben minden további nélkül fel lehet oldani.
    

 

Gulyás Gergely azt teljesen kizártnak tartotta, hogy magánellátásban pénzért lehessen majd oltást beadatni. A magyar államnak van oltási programja, szerez be oltóanyagot, ennek megfelelően oltanak, a Nemzeti Népegészségügyi Központ másra biztosan nem fog is majd engedélyt kiadni - jelentette ki. Hozzátette: hogyha ma Magyarország területén oltóanyag lenne szabadon, akkor azt az állam azonnal lefoglalná, ugyanúgy ahogy egyébként azt más államok is teszik.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.