Jelentős támogatást kapott a Délnyugat Balatoni Hulladékgazdálkodási Társulás

Írta: mti
Megjelent: 2014. december 13. Szombat, 04:12

mtihirfelhasznalo

Fonyód, 2014. december 12., péntek (MTI) - Mintegy 1,8 milliárd forint uniós támogatást nyert el körülbelül százmillió forint önerő biztosítása mellett az egy éve működő, 63 települést tömörítő Délnyugat Balatoni Hulladékgazdálkodási Társulás (DBHT) - tájékoztatta a társulás pénteki fonyódi közgyűlésén újraválasztott elnök, Lombár Gábor (független), Balatonfenyves polgármestere az MTI-t.

 

Lombár Gábor beszámolja szerint a kormány a közelmúltban döntött a támogatás odaítéléséről a társulás számára, eszközök, illetve járművek vásárlására. A közbeszerzés megkezdése előtt azonban további információkra lesz szükségük, mivel az új kormányzati törekvés szerint a közszolgáltatásokat egy nagy holdingba kívánják terelni. Tisztázandó, hogy mikor, és ez érinti-e a hulladékgazdálkodást. A társult önkormányzatoknak komoly áldozatvállalást jelent az önerő előteremtése, ezért tudni szeretnék, hogy az új közszolgáltató cégüket beolvasztják-e egy nagy állami holdingba - fogalmazott a társulási elnök.

A DBHT azért alakult meg, illetve vált külön a siófoki gesztorságú, uniós támogatással megvalósult dél-balatoni hulladékgazdálkodási projekt önkormányzataitól, mert tagjai nehezményezték, hogy jelentős nyereséggel működhetett a térségben egy külföldi tulajdonban lévő szolgáltató - ez azóta állami lett -, miközben a szolgáltatási árak egyre emelkedtek.

Időközben a gazdasági környezet jelentősen megváltozott, a lakossági hulladékszállítás hatósági áras lett, rezsicsökkentéssel meghatározva, emelkedtek a hulladéklerakási díjak és az e-útdíj is a szolgáltatók költségeit növelte.

Lombár Gábor szerint ehhez képest jelentős eredmény, hogy a DBHT várhatóan nullszaldósan zárja majd az idei évet.

Elmondta, az új társulásnak bérelt, "kifutott" járművekkel kellett az idei nyári csúcsszezont kiszolgálnia, mivel tart még az elszámolási vitája a hajdani uniós projekt gesztorával, Siófokkal.

Lombár Gábor közölte, a támogatásért azért pályáztak, hogy új, modern járműveket vehessenek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb