Skip to main content

Jelentős áradásra és belvízre készülnek a Principális-csatornánál

Írta: mti
Megjelent: 2014. szeptember 10. Szerda, 19:59

mtihirfelhasznalo

Nagykanizsa, 2014. szeptember 10., szerda (MTI) - A múlt heti, rekordot döntő vízállást is meghaladó áradásra készülnek a hét végére a Principális-csatornánál Nagykanizsán, várhatóan a 74-es főutat is le kell majd zárni - mondta szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón a város alpolgármestere.

Karádi Ferenc (Fidesz-KDNP) közölte: a vasárnap 260 centiméteren tetőző csatorna vize az újabb jelentős csapadék miatt a szakemberek számítása szerint 290 centiméteres magasságig emelkedhet a hét végére. Várhatóan a 74-es főútnak a palini városrészt elkerülő szakaszát is le kell zárni az áradás miatt, és a homokzsákokkal már eddig is védett kiskanizsai városrészben a belvíz elvezetése ugyancsak jelentős gondokat okoz.

A katasztrófavédelem, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a város önkormányzata a helyi védelmi bizottsággal együtt csütörtöktől önkéntesek bevonásával új nyúlgátakat építtet és erősíti a meglévőket. Ehhez felhívást is közzétettek, illetve középiskolákból 18 évesnél idősebb diákokat is várnak a munkálatokhoz.

Az alpolgármester kifejtette: minden szükséges gépi és kézi erőt biztosítanak és anyagiakkal is segítik a védekezést a kiskanizsai városrészben. A legfontosabb az, hogy a Principális vizét a mederben tartsák, de ezzel együtt arról is folyamatos szivattyúzással kell gondoskodniuk, hogy a csapadék miatt rendkívül telített talaj belvizét szivattyúkkal átemeljék.

Józsa Zsanett járási hivatalvezető a helyi védelmi bizottság elnökeként azt mondta: a Principális mentén másodfokú készültség mellett folyik a védekezés. A katasztrófavédelemmel és a vízügyi igazgatósággal folyamatosan egyeztetnek arról, hogy hol szükséges beavatkozni, de a közútkezelőt is kérték, hogy a főút esetleges lezárása miatt a járműforgalomnak terelő utakat jelöljenek ki.

Hangsúlyozta: minden szükséges lépést megtesznek azért, hogy az embereket és a vagyonukat megvédjék az áradástól és a belvíztől.

Az MTI kérdésére Karádi Ferenc elmondta: a kiskanizsai városrészben három utcában van leginkább szükség a védekezésre, ami a korábbi közlés szerint nagyjából 100 ingatlant érint. A szakemberek számításai szerint a várt 290 centiméteres magasságú vízállás esetén gazdasági épületek, melléképületek lehetnek veszélyben, lakóházakat azonban nem fenyeget a víz.

A múlt héten mintegy hatezer homokzsákból emelt nyúlgát további erősítéséhez és az újak kialakításához a katasztrófavédelemnek jelenleg még hatezer zsákja van, a város önkormányzati cége, a Via Kanizsa Zrt. pedig további ötezret rendelt. Arra számítanak, hogy nagyjából 150 ember egymást váltva a következő napokban meg tud birkózni a védelmi feladatokkal - jelezte az alpolgármester.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb