KULTÚRA

2 optimized

Március 4-én újabb tudományos-ismeretterjesztő előadással folytatódott a múzeum népszerű rendezvénysorozata, amelynek keretében az érdeklődők dr. Gyimesi Emese Szendrey Júlia–kutató különleges témájával ismerkedhettek meg.

 

14 51 e1645646793678

Budapest, 2022. március 3., csütörtök (MTI) - Szabadnak születtél címmel ad nagykoncertet szombaton Koncz Zsuzsa. Az énekes immár tizenharmadik alkalommal lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, illetve elődjében, a Budapest Sportcsarnokban.

 

cafe lauerpeter 5

Lauer Péter marcali költő Bennedkert című verseskötetét mutatta be a Kulturális Korzó mozitermében. A vetítéssel és zenés betétekkel színesített estet dedikálás zárta.

 

660 sziget fesztival budapest

Budapest, 2022. február 22., kedd (MTI) - Justin Bieber, Calvin Harris, a Tame Impala, Sam Fender és Anne-Marie is fellép az idei Sziget fesztiválon, amelyet augusztus 10-től 15-ig rendeznek.

 

 26

2022. február 21-én, hétfőn 18 órától dr. Kurucz Ádám Konrád színész, Latinovits-díjas versmondó tartott előadást magyar költők Istenes műveiből az X-házban.

 

bs og

Két év szünet után, idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Balaton Soundot. A szervezők első körben huszonnégy előadó nevét jelentették be. Mások mellett Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike, Marshmello, Timmy Trumpet és Alesso is fellép Zamárdiban június 29. és július 2. között.

 

fekete nandor

Fekete Nándor orgonaművész látványkoncertjét láthatja a közönség 2022. március 5-én 16 órakor Marcaliban, a Művelődési Ház színháztermében.

 

cropped 1204x667 HOBO 77

Budapest, 2022. január 29., szombat (MTI) - Nagyszabású koncerttel ünnepli 77. születésnapját Hobo (Földes László) február 13-án a Papp László Budapest Sportarénában.

 

DSCN2369

Az eredetileg tavaly novemberre tervezett Dumaszínházi előadást tegnap este tartották meg a Marcali Művelődési Ház színháztermében.

 

DMOHA20211230026

Budapest, 2021. december 30. Demjén Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész koncertje a Papp László Budapest Sportarénában 2021. december 30-án. Az előadóművész december 21-én volt hetvenötéves. MTI/Mohai Balázs

 

capture 20211209 155243

Pécs, 2021. december 9., csütörtök (MTI) - Összeállt a jövő évi Fishing on Orfű programja, a zenei fesztiválra pedig már napijegyeket és kempingjegyeket is lehet vásárolni - közölte Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.

 

DSZZS20171228009

Budapest, 2021. december 6. Életének 79. évében meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja - tudatta a zenekar a Facebook-oldalán 2021. december 6-án. A felvétel a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő Omega együttes budapesti koncertjén, 2017. december 28-án készült. MTI/Szigetváry Zsolt

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.