Skip to main content

A Balaton mellé érkezik idén a Margófeszt

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2021. augusztus 11. Szerda, 15:18

web fejlec jegy 1000x600 02

Tízéves múltjában most először Szentgyörgyváron tartja kortárs irodalmi programjait, koncertjeit, beszélgetéseit, könyvbemutatóit, színházi programjait a Margófeszt augusztus 12-15 között.

 

 

A hagyományteremtő céllal megvalósuló 4 napos rendezvény egy igazi összművészeti fesztiválnak ígérkezik, melynek régiós együttműködési partnere a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. Az irodalmi és zenei programok mellett a szervezők nagy hangsúly fektetnek a vidék kulturális örökségének és gasztronómiájának bemutatására is.

 

Csütörtökön (augusztus 12.) Bödőcs Tibor és a Szűcsinger is fellép, illetve Thuróczy Szabolcs főszereplésével érkezik a Bödőcs-regényből Keresztes Tamás rendezésében készült Meg se kínáltak című előadás.

 

A Margó szervezői augusztus 13-án, 16 órai kezdettel talán az ország egyik legfurcsább könyvbemutatójával készülnek. A magyar kortárs irodalom egy fontos műhelye, a Hévíz folyóirat (az egyetlen folyóirata, állandó gasztrokulturális rovattal) itt mutatja be A hévízi hajószakács című könyvét, melynek kiadását Hévíz város önkormányzata támogatta. A bemutatót finom vacsorával kötik össze a szervezők.

 

Pénteken (augusztus 13.) a fellépők között szerepel Háy János és a VAN filmzenekar, szombaton (augusztus 14.) pedig Nádas Péter és az Anima Sound System is vendég lesz. Végül vasárnap egy zenés közösségi brunch formájában zárják a fesztivált, kis közösségi piaccal.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb