Skip to main content

Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató

Írta: mti
Megjelent: 2021. január 17. Vasárnap, 12:28

D SOS20170909040Budapest, 2021. január 17., vasárnap (MTI) - Elhunyt 82 éves korában Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató - közölte vasárnap felesége az MTI-vel.

 

A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

 

A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak.

 

A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott.

 

 

Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő.

 

Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették és több más elismerést is átvehetett.

 

Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe..., Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra.

 

A felvétel Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező temetésén a Fiumei úti sírkertben 2017. szeptember 9-én. MTI/Soós Lajos

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb