KÖZÉRDEKŰ

Kaposvári Törvényszék

Az épületekbe 2021. november 2-től belépni ügyfeleknek csak indokolt esetben, eljárási cselekményen való részvétel vagy kezelő és tájékoztatóirodai ügyintézés céljából lehet.

 

mav volan

A kormány döntésének megfelelően újra maszkhordási kötelezettség lép életbe a MÁV-Volán-csoportnál. November 1-jétől a közlekedési járműveken, a MÁV, a MÁV-HÉV, valamint a Volánbusz állomásainak, megállóinak zárt és nyitott területein egyaránt kötelező az orr és a száj maszkkal történő eltakarása – közölte a MÁV Zrt.

 

aktualis adatok 74

A beoltottak száma 5 950 259 fő, közülük 5 731 651 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 191 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 4041 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 863 419 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

oraatallitas

Október 31-én, azaz most vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hajnali három óráról kettőre kell visszaállítani.

 

aktualis adatok 74

A beoltottak száma 5 947 085 fő, közülük 5 728 025 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 164 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 4039 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 859 378 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

aktualis adatok 74

A beoltottak száma 5 943 832 fő, közülük 5 724 539 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 141 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 3125 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 855 339 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

aktualis adatok 74

A beoltottak száma 5 941 073 fő, közülük 5 721 531 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 120 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Összesen 1701 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 852 214 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

2021 COVID SZENNYVÍZ 42. hét min lead

A szennyvízminták SARS-CoV-2 koncentrációja az előző hetek lassú ütemű növekedéséhez képest erőteljes emelkedést mutatott Budapesten, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron és Tatabányán, valamint a Budapest környéki agglomerációban.

 

aktualis adatok 74

A beoltottak száma 5 935 182 fő, közülük 5 714 861 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 82 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Összesen 2548 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 843 825 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

20211020 MTI G0710

A naponta bejelentett új koronavírus-fertőzöttek száma; covid-19

 

aktualis adatok 74

A beoltottak száma 5 932 239 fő, közülük 5 710 977 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 56 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Összesen 2361 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 841 277 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

unnepi nyitvatartas

Október 23. nemzeti ünnep, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja. Magyarországon munkaszüneti nap. Az üzletek, áruházláncok, bevásárlóközpontok zárva tartanak. Így alakul az Aldi, az Auchan, a CBA, a Lidl, a Penny, a Spar és a Tesco üzletek nyitvatartása az október 23-i hétvégén.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.