KÖZÉRDEKŰ

ezaz

A 9. héten számos településen tovább emelkedett a szennyvízminták SARS-CoV-2 koncentrációja, az eredmények megközelítik az őszi járványcsúcs esetében tapasztalt értékeket. Eger, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Salgótarján, Tatabánya, Veszprém, valamint a vizsgált Budapest környéki települések (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) mintái esetében tapasztalható növekedés, csökkenés egy város esetében sem mérhető.

 

covid terkep megye0308

Folyamatosan zajlik az oltás, ma délelőttre már egymillió ember megkapta az oltást Magyarországon. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek mától lépnek életbe.

 

sebium maskne img4

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyult az eddigieknél. Bár a célegyenesben vagyunk, és a beoltottak száma már közel 900 ezer fő, a vírus utolsó rohama itt van. Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország. Éppen ezért két hét szigorításról döntöttünk abban a reményben, hogy húsvétkor újra tudjuk indítani az életet.

 

covid sm 0307

A lakosságarányos esetszám az elmúlt hét új eseteinek száma adott megye 100 ezer lakosára vetítve. A napi új esetszám az elmúlt napon regisztrált új fertőzöttek száma. datok forrása: koronavirus.gov.hu

 

covid terkep megye0307

Folyamatosan zajlik az oltás, már 981 401 fő a beoltottak száma, közülük 307 573 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn lépnek életbe.

 

1818

Az oltandók a 1818 telefonszámon és emailen is kérhetik a pontatlanul regisztrált adatuk javítását - közölte a Koronavírus Sajtóközpont. Azt írták: ha valaki az oltásra történő regisztrációkor pontatlanul adta meg adatát, és emiatt a neki küldött értesítőben téves adatot tapasztal, akkor az ingyenesen hívható 1818 telefonszámon vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen kérheti a regisztrációkor megadott adatai pontosítását, javítását.

 

covid terkep megye0306

Folyamatosan zajlik az oltás, már 949 497 fő a beoltottak száma, közülük 304 880 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról.

 

eon

A koronavírus terjedésének megakadályozására tett kormányzati intézkedésekkel összhangban valamennyi ügyfélszolgálati irodájában ideiglenesen felfüggeszti a személyes ügyintézést az E.ON Hungária Csoport.

 

berlet hir ma

Március 10-ig kezelési költség megfizetése nélkül is visszaválthatóak a helyközi bérletek – derült ki az Innovációs és Technológiai minisztérium közleményéből.

 

 

portfolio

A portfolio.hu kigyűjtötte a Margyar Közlönyból a lényeget. KÖSZÖNÖM!

Megjelent a kormányrendelet, amellyel a kormány bevezeti a március 8-tól hatályba lépő intézkedéseket. A rendelet felsorolja azokat az üzleteket és szolgáltatókat, amelyek nyitva maradhatnak.

 

portfolio

A portfolio.hu kigyűjtötte a Margyar Közlönyból a lényeget. KÖSZÖNÖM!

 

Megjelent a kormányrendelet, amellyel a kormány bevezeti a március 8-tól hatályba lépő intézkedéseket. A rendelet felsorolja azokat az üzleteket és szolgáltatókat, amelyek nyitva maradhatnak.

 

vdooltas 24273 vsz

A háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon a következő napokban is zajlik a regisztrált idős emberek oltása a Sinopharm, a Moderna és a Pfizer vakcinával, egyedül az Astra Zeneca vakcinával való oltás került felfüggesztésre, erre a jövő hét második felében kerül sor. A többi három oltóanyaggal jelenleg és a hétvégén is zajlik a tömeges oltás. A következő napokban így közel 400 ezer ember lesz beoltva.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.