Skip to main content

Új rendelet érkezett: lazít a Kormány

Írta: portfolio.hu
Megjelent: 2021. október 21. Csütörtök, 02:19

magyarkozlony

A szerda esti közlönyben jelent meg a 2021. év őszén tartott egyes rendezvényekre vonatkozó eltérő szabályokról szóló rendelet, mely kimondja, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket nem kell alkalmazni az október 23-i ünnepek és a Mindenszentek, valamint a halottak napja alkalmával.

 

 

Az Orbán Viktor által jegyzett rendelet csupán két paragrafusból áll, melynek második szakasza a hatályba léptető rendelkezés. Ezek szerint a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, vagyis csütörtöktől már hatályos.

 

A rendelet lényege pedig, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: R.)

 

a) az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékére 2021. október 22. és 23. napján megtartott állami és önkormányzati, valamint

 

b) a 2021. október 30. napjától 2021. november 2. napjáig tartó időszakban a vallási közösségek ünnepeihez kapcsolódó állami és önkormányzati, továbbá a vallási közösségek által megtartott rendezvények esetében nem kell alkalmazni.

 

E rendezvények a tavaly novemberi rendelet szerinti

 

KORLÁTOZÁS NÉLKÜL SZERVEZHETŐK, TARTHATÓK, ILLETVE MINDENFÉLE KORLÁTOZÁS NÉLKÜL LEHET A RENDEZVÉNYEK HELYSZÍNÉN TARTÓZKODNI.

 

A hatályos, korlátozásokat tartalmazó rendelet eredetileg azt mondja ki, hogy egyéb, szabadtéren tartott rendezvény esetében ha ötszáz főnél kevesebben vannak jelen, akkor azon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet, illetve ha ötszáz fő vagy ennél több személy van jelen, azon kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt. Lényegében most ez alól mentesülnek az októberi és novemberi állami és önkormányzati események.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb