Vendégéjszakák száma szerinti sorrendben Siófok az első 160 ezerrel

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2022. július 28. Csütörtök, 00:39

DSCN0729 2

Idén nyáron is jól teljesít a Balaton: júniusban 395 ezer vendég 1,1 millió éjszakát töltött el a tó körüli településeken  – írja a zaol.hu.

 

 

A vidék teljes forgalmának 36 százaléka köthető a Balaton turisztikai térségéhez, amely kiemelten kedvelt a belföldiek körében, hiszen a szálláshelyi vendégéjszakák 78 százalékát a hazaiak adják ezen a vidéken, amely továbbra is az ország elsőszámú, legnépszerűbb üdülőcélpontja.

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség elemzése szerint a nyaralók és a vendégéjszakák száma júniusban egyaránt emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

 

A Balatonnál a hazai turisták száma idén júniusban 28, a vendégéjszakáké pedig 23 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Sőt: az MTÜ adatai szerint a belföldi vendégéjszaka-forgalom 23 százalékkal meghaladta a rekordévnek számító 2019 júniusi számokat is.

 

A külföldi látogatók és az általuk eltöltött éjszakák száma a hatszorosára emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, ami a 76 százalékát jelenti a három esztendővel ezelőtti forgalomnak a Balaton térségében.

368739d55d7340658021a26f9ba15ba3

A térség települései közül a vendégéjszakák száma szerinti sorrendben Siófok az első 160 ezerrel, majd Balatonfüred (136 ezer), Hévíz (97 ezer), Zalakaros (83 ezer) és Keszthely (53 ezer) következik. Ez az öt település adja a térség teljes forgalmának 44 százalékát.

 

Az is szembetűnő, hogy a Balaton-régióban változatlanul Hévíz a legnépszerűbb a külföldiek körében (44 ezer), majd Siófok (37 ezer), Balatonfüred (27 ezer) és Zalakaros (20 ezer) következik.

 

A turisztikai ügynökség által publikált adatokból az is kitűnik, hogy a térségi vendégéjszakák 39 százalékát szállodákban töltötték a nyaralók, s jelentős volt a magán- és egyéb szálláshelyek szerepe is, hiszen itt mérték a forgalom 37 százalékát. További 10 százalékkal részesednek a kempingek, 7-tel a közösségi szálláshelyek, 4-gyel a panziók, míg üdülőházakban a nyaralók 3 százaléka pihent.

 

A térség szálláshelyein júniusban összesen 14,6 milliárd forint bevételt értek el a szolgáltatók, ami 47 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ebből mintegy 1,2 milliárd forintot SZÉP Kártyáról fizettek a vendégek. A szobakapacitás-kihasználtság most 35, míg egy évvel korábban 26 százalékos volt.

 

Ebben a hónapban a legfontosabb küldőpiac a Balaton térségében – több mint 90 ezer vendégéjszakával – Németország volt, amelyet sorrendben Szlovákia, Csehország, Ausztria, Lengyelország, Románia, Izrael és Hollandia követ az MTÜ adatai szerint.

 

Kép: Szován-Kutor Györgyi

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb