KÖZELBEN

beer garden 3771924 640

Több dél-balatoni vendéglátó üzletben is nehézséget okoz a szakképzett munkaerő hiánya, és a július elsejétől előírt adatszolgáltatási kötelezettség.

 

 

Erről Kertész Rezső, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) társelnöke számolt be az MTI-nek szerdán, összegezve a dél-balatoni mikro-, kis-, és családi vállalkozók nyári turisztikai szezonindító fórumán elhangzottakat.

 

Mint kifejtette, a szakképzett munkaerő hiánya évek óta probléma a balatoni szezonban. Idén súlyosbítja a helyzetet, hogy a pandémia alatt sok volt a pályaelhagyó, és a téli időszakban külföldön, főként az osztrák sícentrumokban munkát vállaló magyarok most nem térnek haza, mivel ezek a centrumok már nyáron is nyitva tartanak.

 

A kisegítő munkások hiányán a tanévzárókat követően mindig enyhít a diákmunka – tette hozzá a társelnök.

 

Beszámolója szerint a vállalkozók teljesíthetetlennek tartják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató központ (NTAK) által július elsejétől a vendéglátó üzletekre és turisztikai attrakciókra is kiterjedő adatszolgáltatási kötelezettséget. A KISOSZ kezdeményezi, hogy a bevezetést legalább fél évvel halasszák el – mondta Kertész Rezső.

 

Beszélt arról is, hogy tavaly év végén 1400 szezonálisan vagy egész évben üzemelő dél-balatoni vendéglátóhelyet tartottak számon. “Félő, hogy számottevően csökken a vállalkozások száma, ha nem kap valamiféle támogatást ez a pandémia alatt minden tartalékát felélő, és számos újabb kihívással – növekvő rezsi- és beszerzési árak, árualap- és szakemberhiány, háború, alapbérelemelés, növekvő adminisztrációs terhek, stb. – szembesülő szektor” – fogalmazott Kertész Rezső.

 

Az idei nyári balatoni szezonról szólva azt mondta, a dél-balatoni vállalkozók elégedettek lesznek, ha sikerül a tavalyi és a tavaly-előtti forgalmat megismételni, amit alapvetően befolyásol majd a hétvégék időjárása.

 

Makkos Péter, a KISOSZ elnökségi tagja és fonyódi körzetének csoportelnöke a hirbalaton.hu-nak azt mondta, térségében a vendéglátósok 20-30 százaléka nyitási gondokkal küszködik a szakemberhiány miatt, miközben a közelmúltban jelentették be, hogy megszűnik Balatonfüreden a szakács és cukrászképzés. Az NTAK felé történő új adatszolgáltatási kötelezettségről az a véleménye, hogy újra kellene gondolni az egészet, a bevezetés módját is beleértve, mert a legtöbb üzletnek nincs alkalmas számítógépes rendszere a teljesítéshez, és a megfelelő szoftverek se jelentek még meg. Támogatásra lenne szüksége a szektornak a teljesítéshez – tette hozzá.

 

Címlapkép forrása: pixabay.com

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.