KÖZELBEN

IMG 20220411 101732

A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok munkaközössége tizenötödik alkalommal rendezte meg az Országos természetismereti vetélkedő döntőjét Szőcsénypusztán.

 

 

Az egésznapos rendezvényre öt iskola kilenc csapata nyert meghívást. Ladi János Általános Iskola, Mesztegnyő, Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégium, Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola és a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Somogyzsitfa.

 

A versenyt Tóth Krisztina, az intézmény igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy fontos szerepe van az iskoláknak a fiatalok szemléletformálásában.

 

Délelőtt elméleti feladatokat oldottak meg a diákok. Ebéd után egy kilenc akadályból álló pályán mérték össze erejüket, ügyességüket.

 

Az összetett versenyt a házigazdák csapata nyerte (Baticz Dominik, Ratkóczy Tamás, Ratkóczy Zoltán), második lett Marcali Berzsenye Dániel Gimnázium csapata (Tárnai Zsófia, Zsiborács Nikolett, Sárvári Panna, harmadik pedig a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola csapata (Gájer Sára Kata, Balázs András, Varga Máté)

 

Minden résztvevő élményekkel és ajándékokkal gazdagodva fáradtan, de mosolyogva indult haza.

 

Írta: Antics József
Fotó: Antics József

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.