KÖZELBEN

web 211116 nm 0346 lead

Fonyódon épül fel a NIKÉ Kézilabda Egyesület és a B Build & Trade Kft. összefogásával a környék egyik legnagyobb sportberuházása, amely nagymértékben elősegítheti Fonyód és környéke sport és turisztikai életének fellendülését. A milliárdos nagyságrendű kivitelezés előreláthatólag 2022 kora tavaszán zárul le.

 

 

Szentesi Ervin építésvezető a magyarepitok.hu-nak elmondta a projektben előregyártott vasbeton vázas, acél rácsos tartó tetőszerkezetű sportlétesítmény valósul meg. A csarnok megközelítőleg 65×45 méter befoglaló méretű, ehhez csatlakoznak személygépkocsi- és buszparkolók, illetve kerékpártárolók is.

 

Az épület három szintjén az alábbi helyiségek kapnak helyet: a földszinten a sportpálya mellett squash pályák, fitnesz terem, szertárak, portahelyiség, orvosi szoba, bírói és 4 darab játékos öltöző. Ezenkívül büfé és a hozzá tartozó szociális helyiségek, vizes blokkok.

 

Az első emeleten lelátó és szintén egy vizesblokk szolgálja a közönséget, illetve egy VIP terem hozzá tartozó mosdókkal, WC-kel, továbbá egy közvetítő és hangosító helyiség. A második emelet pedig a közvetítőket és a gépészetet foglalja magában.

 

A projekt átadását követően nemcsak a kézilabdások, hanem a testépítők, a birkózók és a fallabdázók egyaránt megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő sportolási lehetőségeket. A csarnokban két szauna is rendelkezésükre áll majd, ahol regenerálódhatnak a játékosok. A kiszolgáló személyzet kényelmét a beépített technológiák és vezérlés biztosítja. A közvetítőállásokból pedig teljesen élethűen adhatók majd vissza a különböző sportesemények.

 

Képek: magyarepitok.hu

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.