Skip to main content

„Szakmakóstoló hét” Szőcsényben

Írta: Mózes Brigitta
Megjelent: 2021. augusztus 10. Kedd, 03:27

IMG 20210809 105244 lead

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei Igazgatósága és a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium karöltve vágott neki a „Szakmakóstoló hétnek”, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy vonzóvá tegye az agráriumhoz kapcsolódó szakmákat.

 

 

Böhönye, Kéthely, Mesztegnyő és Marcali általános iskoláiból érkeztek tanulók, akik az első napjukon az „Iskola az erdőben” szlogenhez köthető programokon vettek részt. A reggeli érkezés és regisztráció után a délelőtti programpont az intézmény megismerése volt.

 

A különböző helyszíneken előadásokat hallhattak pl. az iskola történetéről, az erdő jótékony hatásairól, az erdővédelemről, az erdőgazdálkodásról, beülhettek a mezőgazdasági gépekbe, láthatták, hogyan kell egy rönköt darabolni, gallyazni, milyen munka folyik a kertészetben, a műhelyekben, a vadasparkban. Az itt összegyűjtött benyomások, információk visszaköszöntek a délutáni totóban, ahol 23 kérdésre kellett válaszolni.

 

A finom ebéd után újra a játék került előtérbe. Erdei kincskereső játékra hívtuk a gyerekeket, rókákat kellett megtalálni az iskola területén, amelyhez egy térkép és némi varázsszöveg volt a segítség. A böhönyei csapat volt a leggyorsabb, mind a kilenc rókát megtalálták, így kilenc puzzle darabot kaptak. A végeredmény pedig egy csodás drón-kép iskolánkról.

 

A megérdemelt uzsonna és rövid pihenő után nem maradt más hátra, mint a hazautazás. Piros arcok, fáradt mosolyok, jó érzések, így indultak el tőlünk. Bízunk benne, hogy élményekkel gazdagabban tértek haza a hét első napján a gyerekek. Várjuk őket szeretettel, tartalmas programokkal holnap is!

 

Írta: Mózes Brigitta

 

Fotók: A programban részt vevő kollégák!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb