IMG 0536 lead

A járványügyi szabályok betartása mellett szombaton tartotta ballagási és tanévzáró ünnepélyét a Kéthelyi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A rendhagyó ünnepségen az idén csak a nyolcadik osztályok és a hetedik osztály vett rész, szüleikkel, vendégeikkel.

 

 

A búcsúztató beszédek, versek elhangzása után sor került a tanév rövid, intézményvezetői értékelésére, és a jutalmazásokra. A nyolcadikosok közül többen (Kecskeméti Réka Júlia, Kottán Barbara, Obál Virág, Nikula Emma, Szabó Áron, Mika Sára, Kovács Dorina, Péter Noémi) könyvjutalomban, egy tanuló (Kecskeméti Réka Júlia) nevelőtestületi dicséretben, és a Szülői Szervezet által alapított Széchenyi Plakett kitüntetésben részesült.

 

1-6. évfolyamos tanulóink pénteken vehették át bizonyítványukat osztályfőnökeiktől. Közülük is többen kaptak jutalomkönyvet, tanulmányi eredményük, magatartásuk, szorgalmuk, közösségi munkájuk alapján. A 6. osztályból két tanuló (Trunkó Bence, Berkes Kristóf), a negyedik osztályból szintén két tanuló (Kecskeméti Zselyke Ágnes, Dinnyés Ákos) nevelőtestületi dicséretet kapott.

 

Reméljük, jövőre nyugodtabb körülmények között, az egész iskola együtt ünnepelheti végzős osztályunkat!

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.