volan

Jelentősen könnyebbé válik a Balaton elérhetősége az idei nyári időszakban az ország számos térségéből, mivel a VOLÁNBUSZ Zrt. több új járatot indít hazánk kedvelt üdülőhelyéhez, illetve a meglévő kínálatát is több viszonylaton jelentősen bővíti, módosítja és a vasúti közlekedéssel összehangolja annak érdekében, hogy segítse a belföldi turizmus élénkülését.

 

 

A távolsági járatok mellett a tó környékén közlekedő autóbuszjáratok menetrendje is jelentősen változik, ennek megfelelően a déli part mentén a Siófok és Balatonmáriafürdő közötti szakaszon, valamint Siófok és Veszprém között, illetve a déli parthoz közeli településeket érintő autóbuszok a jelenleginél egyenletesebb elosztás, valamint többségében a vasúti közlekedéshez hangolt menetrend szerint indulnak.

 

Változik az autóbuszok menetrendje Budapest és Nagyatád, illetve Barcs között

 

Kismértékben módosul a Budapestről Siófok – Lengyeltóti – Marcali – Böhönye útvonalon Nagyatádra, illetve Barcsra közlekedő autóbuszjáratok menetrendje.

 

A 6:45-kor Budapestről Nagyatádra közlekedő járat 15 perccel később, 7:00 –kor indul. A hetek első munkanapját megelőző napon 7:30-kor Budapestről Barcsra közlekedő járat 15 perccel később, 7:45-kor indul, valamint Böhönye, központi autóbusz-váróterem megállóhelyen megáll. A járat Marcali, Széchenyi u., Marcali (Bize), posta, Szenyér, alsó és Nagyatád (Henész), bejárati út megállóhelyeken nem áll meg.

 

A hetek első munkanapját megelőző napon 13:50-kor Barcsról Budapestre közlekedő járat Nagyatád és Marcali közötti egyes megállóhelyeket a korábbiakhoz képest pár perc eltéréssel érint, valamint Kelevíz, gadányi elágazás megállóhelyen is megáll. A járat Nagyatád (Henész), bejárati út és Nagyatád, kápolna megállóhelyeken nem áll meg.

 

14:40 órakor Barcsról Budapestre közlekedő járat Böhönye és Siófok között egyes megállóhelyeket a korábbiakhoz képest pár perc eltéréssel érinti.

 

Fonyód – Balatonmáriafürdő – Marcali

 

A nyári időszakban Fonyód és Balatonmáriafürdő között a korábbiaknál több járat közlekedik. A Balatonfenyves és Fonyód közötti – a vasút által nem érintett – megállókból Fonyódon átszállást biztosítunk a Budapest felől érkező, illetve Budapest felé induló vonatokhoz.

 

A hivatásforgalmi utazásokat kiszolgáló járataink a megszokott menetrend szerint közlekednek, de a vasúti és autóbuszos csatlakozások miatt az indulási időpontok kismértékben módosulnak.

 

Nagyatád – Marcali – Balatonmáriafürdő – Keszthely – Hévíz

 

A Nagyatád – Marcali – Keszthely – Hévíz viszonylatban egy új, ütemes jellegű menetrend kerül kialakításra, amely számos relációban nyújt új, a korábbinál jobb eljutási lehetőséget utasainknak. Számos jellemzően Nagyatád és Marcali, valamint Marcali és Keszthely – Hévíz között közlekedő autóbuszjárat összekötésre kerül, ezáltal új, átszállásmentes kapcsolatok jönnek létre egymástól távolabb elhelyezkedő települések között is, továbbá az autóbuszjáratok Balatonmáriafürdőn csatlakozást biztosítanak elsősorban a Budapest felé és felől közlekedő vonatokhoz.

 

Munkanapokon Nagyatád és Keszthely között jellemzően 2 óránként közlekednek az autóbuszok, melyek Balatonmáriafürdő vasútállomáson csatlakozás biztosítanak a Budapest – Siófok – Fonyód felől érkező, illetve oda induló vonatokra. A hétvégi időszakban jellemzően csak

 

Balatonmáriafürdőig közlekednek járataink, ugyanakkor a vasúti csatlakozás ebben az időszakban is biztosított.

 

Több autóbuszjárat közlekedik Marcali és Keszthely között, így jellemzően óránként indítunk autóbuszjáratokat, melyek Balatonmáriafürdőn szintén csatlakozást biztosítanak a vasúthoz, ezáltal az autóbuszjáratokról átszállási lehetőség lesz Fonyód – Siófok – Budapest felé közlekedő vonatokra minden órában, a hét inden napján a hajnali óráktól estig. A csatlakozások ellenkező irányban is biztosítottak.

 

Marcali és Böhönye között egész nap egyenletesen 60 percenként közlekednek az autóbuszok, a csúcsidőkben pedig ennél is gyakrabban. Az óránként közlekedő járatok egy része gyorsjáratként közlekedik, illetve a járatok egy része Böhönyétől Kaposvár, illetve Nagyatád felé közlekedik tovább.

 

Naponta 10 alkalommal Balatonmáriafürdő vasútállomásnál átszállási lehetőséget biztosítunk a Nagykanizsa felé, illetve felől közlekedő vonatokhoz is, ezáltal a dél-zalai városból is kedvezőbb eljutási lehetőséget biztosítunk Marcaliba.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.