KÖZELBEN

plázs

A Siófoki Nagystrand homokos „tengerpartja”, a Plázs Siófok idén is úgy készül, hogy fix pontja legyen a balatoni nyárnak. Bízva abban, hogy a szezonban zöldre vált a bulilámpa, a hazai pop-rock-party élet legismertebb előadói már ott sorakoznak a Plázs programnaptárában, sőt több nemzetközi sztár is várja, hogy idén a Balaton-part legluxibb strandján léphessen fel.

 

 

A Plázs a Balaton „felüdülőközpontja”, ahol nappal egy mediterrán tengerparti napfürdőzés élményét élhetjük át, este pedig a hely - „mini fesztivállá” változva - koncertek és különféle partyk otthonaként csalogatja a látogatókat.

 

„A vírus szinte teljesen átírta az életünket, de bízunk benne, hogy feledtetve a nyomasztó bezártságot, a nyár már a szabadságról fog szólni” – mondta Barna György, a Plázs főszervezője, hozzátéve, hogy igyekeznek idén is mindenre felkészülni és többféle forgatókönyvvel várják a vendégeket a startra, a naptár pedig már most tele van jobbnál jobb programokkal. Többek között nappali beach partykkal, foci EB szurkolói zónával és változatos zenei stílusokat felölelő koncertekkel és bulikkal készülnek az idei nyárra.

 

Az összes dátum és fellépő bejelentésére hamarosan érkezik, de az már biztos, ahogy eddig is, péntekenként Metzker Viktória és meghívott barátai rendelnek majd az Arénában és többek között Majka & Curtis, Horváth Tamás, a Follow The Flow és az Edda is tiszteletüket teszik a Balaton-parton, sőt külföldi előadókban sem lesz hiány.

 

Érdemes tehát követni a Plázs Siófok Facebook oldalát, ugyanis, amint bármilyen formában is, de szabad utat kap a vízparti bulinyár, a Plázs a legelsők közt nyitja meg kapuit, hogy ebben az évben is fellegvára lehessen a biztonságos és önfeledt balatoni ellazulásnak.

 

Facebook: https://www.facebook.com/plazssiofok

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Marylla 200x475
covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.