Helyi értékek és hagyomány – túra a balatonkeresztúri és a balatonberényi szőlőhegyben

Írta: Szaka Zsolt
Megjelent: 2020. november 08. Vasárnap, 03:21

 DSC 9822 1024x683 lead

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezésében valósult meg egy olyan program, amire az előzetes felmérés alapján nagy volt az igény.

 

 

A városkörnyéki rendszeres túrák alkalmával az elmúlt években megismertük a szűkebb környezetünket, viszont többen kérték, hogy hagyjuk el egy kicsit Marcali határát. A szép táj látványáért eddig sem kellett messzire mennünk. Csodálatos a kéthelyi szőlőhegy, a Mesztegnyő-környéki pusztavilág, Gadány környéke és úgy általában a Marcali-hát.

 

Így hát a Marcali Természetjárók Baráti Köre tagjai elindultak a Marcali-hát északi végének a felfedezésére. Az ötletet a közelmúltban a Balatonberényi Fürdő és Szabadidő Egyesület által szervezett hagyományteremtő gyalogtúra és annak a népszerűsége megerősítette.

 

Zénó kutya mellett több mint ötvenen teljesítették a 9 kilométeres távot. A marcaliakon kívül voltak budapestiek, balatonkeresztúriak, kéthelyiek, balatonmáriafürdőiek, és fonyódiak. Emellett érkeztek Csömendről, Szombathelyről, Nagykanizsáról, Zalaegerszegről, Meszetgnyőről és Kővágóörsről.

 

Összefoglalva: négy megyéből voltak résztvevők. :)

 

A Balatonkeresztúr és Balatonberény közigazgatási területén elterülő, festői panorámával és a csodálatos épített örökséggel rendelkező Szőlőhegyen több mint száz műemléki vagy helyi védelmet élvező présház áll. Gondozott, felújított és összedőlt nádfedeles pincék között jártunk.

 

A tájba illeszkedő épített örökségünk megismerése és megóvása még sok feladatot ró ránk és a következő nemzedékekre. Azt könnyebb óvni, amiről többen tudnak. A csodálatos panoráma és az értékek által körül ölelve nem szabad megfeledkezni arról, hogy csak az marad fenn az utókor számára, amit mi magunk is megbecsülünk, vigyázunk és megőrzünk.

 

Az évszaknak megfelelő, ideális időjárásban volt részünk. Nem volt meleg, viszont a napfényben csodálatos felvételek is készülhettek. Sajnos a túlpart tanúhegyei kicsit szégyenlősek voltak és elbújtak a felszálló pára mögé. Többen félprofi gépekkel felszerelkezve érkeztek, megelőlegezve a bizalmat a táj szépségének és a várható panorámának.

 

Hamarosan még egyszer visszajövünk – persze megint kicsit arrébb – mert még mindig érdemes....

 

Képek: Bogdán László - HA3TBL

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb