Skip to main content

Évzáró Nagyrendezvény a Mozgáskorlátozott Csoportnál

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2019. december 08. Vasárnap, 15:09

IMG 6420

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja 2019. december 6-án tartotta évzáró nagyrendezvényét a megújult GYÉK-ben.

 

 

Ünnepségünket megtisztelték jelenlétükkel: Dr. Sütő László Marcali, Szabó István Csömend polgármestere és Hetényi Tamás Balatonszentgyörgy alpolgármestere és Török Csilla főjegyző.

 

Együtt ünnepelt a tagsággal Málovics Józsefné az „Egerszegi Alapítvány” elnöke, és a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületétől Liptai István Kaposvár Körzeti csoport vezetője, több kedves munkatársával és a megyében működő körzeti testvér csoportok vezetői és képviselői, továbbá a Marcaliban és körzetében működő helyi civil szervezetek vezetői, meghívottjai.

 

A hagyományokhoz híven megemlékezéssel, majd az éves beszámolóval kezdődött a hivatalos program, melynek végén Salamon Györgyné megköszönte a tagság és vezetőség munkáját, név szerint kiemelve és jutalomban részesítve a legaktívabb tagokat.

 

Ezt követően a vendégek emelkedtek szólásra, melyben viszont köszöntötték és folyamatos támogatásukról biztosították közösségünket.

 

Ünnepi műsort a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola 8. osztályos tanulói adták, vegyesen a középiskolásokkal. Nagyon színvonalas és életörömöt sugárzó néptánc előadást láthattunk. Vezetőjük és tanítójuk Takács Gábor, és Takács Gáborné Gazdag Edina.

 

Őket saját csoportunk Irodalmi Színpada egyben énekkara követte, meghitt Karácsonyi hangulatot teremtve. A műsort összeállította és betanította Takács Vendelné Márti.

 

Az est folytatásaként hagyományosan finom vacsora, Tislér Istvánnak köszönhetően jó zene, tánc és baráti beszélgetés következett, melyről tekintse meg képeinket!

Salamon Györgyné
Körzeti csoportvezető

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb