Adventi készülődés a Dobó István Általános Iskolában

Írta: Dobó István Általános Iskola
Megjelent: 2014. december 21. Vasárnap, 11:39

DSCF2258

Ebben az évben is programok sorával vártuk a karácsonyt: December 12-én az 5. osztályosok Luca napi hagyományőrző játéka kezdte a napot. Délután karácsonyi kézműves foglalkozást szerveztünk, melybe bevontuk a Szülői Munkaközösséget is.

Az itt készült kis remekműveket adventi jótékonysági vásárunkon értékesítettük, amelynek bevételéből az intézmény gyermekprogramjait támogatjuk majd. A foglalkozás lebonyolításában nagy szerepet vállalt szülőknek ezúton is köszönjük az áldozatos munkájukat.

December 17-én a szentpéterúri iskolások betlehemeztek a balatonszentgyörgyi templomban, műsoruk nagy sikert aratott tanulóink és pedagógusaink körében. Hálásak vagyunk, hogy meglátogattak bennünket.

December 19-én reggel a templomban tartottuk meg az iskola karácsonyi műsorát. Az ünnep fényét emelte, hogy a 2. és 4. osztályos tanulók verses összeállítása, az iskola kórusának éneke, a művészeti oktatásban részt vevő diákjaink hangszeres előadása is.

A templom megfelelő helyszín minden évben a karácsony méltó ünnepléséhez. Az adventi időszak az év legszebb, legmeghatóbb szakasza, ilyenkor mindenki egy kicsit jobban figyel a másikra, egy kicsit elnézőbbek, kedvesebbek vagyunk egymással, jobban észrevesszük a másik ember problémáit és megszólal a belső hangunk, amely arra biztat segítsünk másokon. Jézus emberszeretete erre az időre egy kicsit a miénk lesz. Nagyon köszönjük minden résztvevőnek, segítőnek, a felkészítő tanároknak, hogy együtt készülhettünk, ünnepelhettünk.

Békés, áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

{besps}2014a/2014-12-21-11-32-36{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb