KÖZELBEN
mtksz-allas

PC060063

„Mesztegnyői Zenebonáskodás" - 173. éve történt - 1840. december 07.

A mesztegnyői ember évtizedek óta helyet ad szívében a visszaemlékezésnek. Az 1840. december 07-i parasztzendülés eseményeire és áldozataira emlékezünk.

Azokra a mesztegnyőiekre, akik bátorságról, összefogásról tettek tanúbizonyságot az elnyomó hatalom ellen úgy, hogy tudták, az esélyeik a nullával egyenlők. Történelmet írtak, hiszen a levéltári adatok szerint több somogyi falu példaként követte Mesztegnyőt. Igaz az ár, amivel ez a kis település fizetett merész tettéért nem csekély.

15 halottat és 52 elítéltet említ a krónika, ami több évtizedre megpecsételte a település sorsát. A bíró háza udvarán kezdődött a párbeszéd a lakosság és a rendfenntartó erők képviselői között. A falubeliek a katonaösszeírási rend megváltozása – toborzásból sorozás lett, amit félremagyaráztak a német nyelvhasználat miatt és a betelepített cseheknek kiosztott irtásföldek, valamint a legeltetési és faszedési jog megvonása miatt elégedetlenkedtek, ami odáig fajult, hogy példás összefogással egy emberként álltak ellen a hivatal akaratának, vállalva a következményeket.

„ Emberdézsmát a császárnak nem adunk!" - ezt hangoztatták, erősítették. Egy követ hajított valaki a tömegből, erre elszabadult a pokol és rögtön tüzelni kezdtek a katonák és a csendőrök. A 15 áldozat között volt egy apa és lánya is. az 52 elítéltet 6-12 évre ítélték, volt aki sosem került haza a kaposi megyeháza börtönéből. Három évig sínylődtek úgy a börtönben, hogy nem történt semmi az ügyükben. Később ezt a 3 évet nem számították bele a letöltendő szabadságvesztés idejébe.

Tisztelet az Ősök emlékének!

„Aki elfelejti a múltját, megérdemli, hogy újra átélje azt!"

Az eseményre emlékezve az egyesületek és az önkormányzat megkoszorúzták az emléktáblát és az emlékoszlopot. A szobrot a mesztegnyői fafaragótábor alkotói és Csináth Lajos készítették!

Megjegyzés: Minek kellene történnie a mai emberek életében ahhoz, hogy újra egy ilyen mértékű és méretű példás összefogást produkáljanak?

Fotók: Bors Bernadett

PC060060
PC060061
PC060062
PC060063
PC060064
PC060070
1/6 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.