kep

A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot azzal a 15 éves fiúval szemben, aki az őt megnyugtatni igyekvő nevelőire támadt, de megütötte nevelt-társát, valamint dühében az otthon bejárati ajtaját is összetörte.

 

 

A vád szerint a fiú egy somogy megyei lakásotthonba nevelkedett, ahonnan 2020 márciusában engedély nélkül akart távozni, ezért az egyik gyermekfelügyelő utána ment, azonban a vádlott a sértettet az otthon udvarának kapujában nagy erővel arcon ütötte.

 

A terhelt más alkalmakkor is bántalmazta nevelőit, volt olyan sértett, akit többször lábon rúgott, majd rácsapta a beltéri ajtót a kezére, mert nem engedte neki kitépni a villanykapcsolót a falból, de előfordult olyan is, hogy az egyik férfi nevelő hastájéka felé szúrt egy törött üvegdarabbal, amikor azt akarta megakadályozni, hogy a vádlott megvagdossa az üveggel alkarját.

 

A vádlott 2021 márciusában új gondozási helyét engedély nélkül elhagyta, az őt visszahívni igyekvő vezető gondozót ekkor egy vascsővel ütötte meg, amivel aztán a gyermekotthon bejárati ajtaját is betörte.

 

A felhasznált fényképet a fonyódi rendőrök készítették.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.