KÉK HÍREK
mtksz-allas

somogy

A Siófoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a 21 éves férfival szemben, aki saját apját ütötte meg azért, hogy pénzt szerezzen.

 

 

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott, miután 2020 nyarán ideiglenesen elbocsátották a javítóintézetből – amit egyebek mellett fiatalkorúként elkövetett rablás miatt alkalmazott vele szemben a bíróság – siófoki otthonába tért vissza.

 

Ugyanide költözött 2021 tavaszán a sértett is, akitől fia naponta kért pénzt mindennapi szükségleteinek fedezésére, azonban a sértett egy hónap után megelégelte a vádlott rendszeres követelőzését és amikor a vádlott 50.000 forintot kért tőle, közölte, hogy nem ad többet, már eleget kapott.

 

A vádlott az elutasítástól indulatos lett és a pénz megszerzése érdekében ököllel állon verte apját. A sértett a további bántalmazástól tartva átadta a követelt összeget.

 

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő vádlottal szemben előkészítő ülésen történő beismerés esetén 5 év börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást indítványozott.

 

A kép a nyomozó hatóság szemléjén készült.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.