KÉK HÍREK

Ugyesz

Valótlan munkaszerződéseket, munkaidő-nyilvántartásokat és bérjegyzékeket „gyártottak” a bértámogatás kifizetése érdekében.

 

 

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 64 éves férfival és kilenc társával szemben, akik valótlan okiratokkal akartak 10 millió forintnyi bértámogatáshoz jutni.

 

A férfi egy szociális szövetkezet vezetője volt, melynek tevékenységi köre fűszer-, aroma-, és gyógynövények termesztésére terjedt ki. A vádlott előbb egy logisztikai központ kialakítására kiírt pályázaton nyert, majd foglalkoztatási célú támogatást is igényelt, mely szerint az utófinanszírozott projektben nyolc főt kellett volna huzamosabb ideig foglalkoztatnia, akiknek a munkabérét, illetőleg a szociális hozzájárulási adóját teljes egészében megtérítették volna az állami költségvetésből.

 

A vádlott azonban megállapodott kilenc vádlott társával és egy azóta elhunyt férfival abban, hogy havonta meghatározott összeget fizet nekik azért, hogy a foglalkoztatásukkal kapcsolatos valótlan tartalmú okiratokat – így munkaszerződéseket, munkaidő kimutatásokat, és bérjegyzékeket - töltsenek ki, illetőleg őket munkavállalóként bejelentse, de valójában munkát nem kellett végezniük.

 

A vádlott ezután a több mint 10 millió forintos bértámogatás jogosulatlan megszerzése érdekében előterjesztett kifizetési kérelmekhez felhasználta a munkáltatással összefüggésben kiállított valótlan tartalmú okiratokat, azonban a támogatást több adminisztratív szabálytalanság miatt nem sikerült megszereznie, így az állami költségvetést végül nem érte kár.

 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, míg kilenc társával szemben – akik csak a hamis magánokiratok készítésében működtek közre - próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.