KÉK HÍREK

2021 03 04 som1

A Fonyódi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki a vád szerint Balatonfenyvesen hajtott neki egy parkoló autónak úgy, hogy ittasan ült volán mögé és engedély nélkül használta a személygépkocsit.

 

 

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2020 augusztusában barátjával annak tartózkodási helyén, majd egyedül fogyasztott nagy mennyiségű alkoholt, miután ismerőse elment otthonról. Az erősen ittas férfi ekkor észrevette, hogy barátja ott hagyta apja kocsijának indítókulcsát, ezért elhatározta, hogy autózik egyet.

2021 03 04 som2

A vádlott már visszafelé közlekedett az engedély nélkül használt autóval, amikor elvesztette uralmát a jármű felett és a kocsi bal elejével  neki ütközött egy úttest mellett parkoló autó jobb hátuljának.

 

A férfi a helyszínen nem állt meg, hanem visszavitte az összetört, de működőképes gépkocsit indulási helyére, majd felhívta barátját és biciklivel otthonába indult, azonban haza már nem ért, mert útközben a fonyódi rendőrök intézkedés alá vonták.

 

A vádlott – aki nem először vezetett ittas állapotban – cselekményével mindkét autóban több százezer forintos kárt okozott.

 

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott - büntetővégzés meghozatalára irányuló – vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott.

 

A felhasznált képek a nyomozó hatóság szemléin készültek.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.