INTERJÚK

Bardio_Luca-06A beszélgetés  Bárdió Lucával, a Fonyód NIKÉ – Vonyarcvashegy NBIII–as kézilabda mérkőzést követően, Fonyódon készült 2013. február 24 –én.

Kata: Mikor kezdted a kézit?

Luca: Keresztúron kezdtem, még ötödikes voltam. Az iskolában muszáj volt sportot választani délutánra. Én nagyon nem akartam, de oda jártak a barátnőim, és végül nagyon megszerettem, ma már nem tudnám elképzelni az életemet kézi nélkül.

Kata: Hogy kerültél Fonyódra?

Luca: A múlt nyáron hívott Fuisz Jani bácsi. Küldött egy levelet, hogy menjek edzőtáborba. És „itt ragadtam".

SPR_7038Kata: Mennyi idődet veszi el a sport?

Luca: Igazából minden délután van edzésem, mert itt heti kettőt és otthon is heti kettőt edzek. És mellette tanulni is kell.

Kata: Marad időd másra? Szabadidődben mit szoktál csinálni?

Luca: Ha úgy akarom, hogy maradjon akkor azért marad! Barátokkal vagyok leginkább. És igazság szerint sokat tanulok, mert nagyon nehéz a tízedik.

Kata: Jól megy a tanulás?

Luca: Négyes-ötös tanuló vagyok.

Kata: Szóval a tárgyra térve ... azért is vagyunk itt mert tudjuk, hogy modellkedsz. Láttunk már rólad fotókat. Honnan jött ez az ötlet?

Luca: Ez a dolog már egy régi álmom, és tavaly ilyenkor írt egy pesti fotó stúdió. Alkalmasnak gondoltak a fotózásra. Csináltak egy portfóliót - fotósorozatot- pénzért, de utána nem kerestek többet... És ha már megvolt a sorozat azt elküldtem több helyre, onnan viszont kaptam visszajelzést.

Kata: És hol találtak meg?

Luca: Facebook –on látták a képeimet. Egyszer csak írtak, majd telefonáltak, hogy keressem meg őket.

Kata: Amikor először mentél, akkor nem féltél a fotózástól?

Bardio_Luca-10

Luca: Nagyon izgultam, amikor mentem, de utána már belerázódtam. Kézi meccseken sokkal jobban izgulok, mint fotózásnál.

Kata: Ugye mi tudjuk, hogy a kéziben meglehetősen gyakran lehet lilafoltokat, véraláfutásokat szerezni. Ez nem hátrány a fotózásban?

Luca: Apáék gyakran mondják, hogy válasszak, mert ez a kettő nem működik együtt, de én nem tudok, és nem akarok dönteni.

A kézi az megszokott és úgysem hagyom abba. A modellkedést pedig igazából majd csak akkor tudom csinálni komolyabban, ha felmegyek Pestre egyetemre.

Kata: Melyik egyetemre akarsz menni?

Luca: A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, bűnügyi nyomozónak! De ez még csak terv, semmi nem biztos.

Alexa: Szóval ezért tanulsz ilyen keményen. Visszatérve a modellkedéshez, a divatbemutatókra Te jelentkezel vagy hívnak?

Luca: Az egyik barátnőm segített ebben. Igazság szerint csak két igazi divatbemutatón voltam. Balatonbogláron van egy cég az R-fashion. Az ő ruháikat mutattam be. Voltam már külföldi cég modell válogatóján, ahol bekerültem az első három közé, de egy nappal később szóltak, hogy találtak vékonyabbat...

Kata: Mi az elvárás?

Luca: Centi? 90-60-90

Alexa: És hol tartasz?

Luca: Hát most hullahoppozok, hogy a 65-ből 61 legyen.

Kata: Te milyen modell vagy? Mert van ugye kifutó modell és van fotómodell.

Luca: Én mind a kettőnek jó vagyok. A kifutó modellnek legalább 175 cm magasnak kell lennie, én 176 cm vagyok és ez nekem pont jó


Kata: Hogy zajlik egy profi fotózás? Elmész és megcsinálják a hajadat, a sminket?
. Nem szeretnék már nőni!

Luca: Elmegyek egy időpontra és már ott van a stylist, a fodrász és a sminkes. Először a sminket csinálják, utána a hajamat. Igazából ezt is élvezem. Közbe beszélgetünk, itt lehet kapcsolatot építeni és ráhangolódni a fotózásra. Nagyon sok múlik a fekészítő csapat hozzáállásán.

Alexa: Egyedül vagy ott, vagy egyszerre többen mentek?

Luca: Amikor a castingokra mentem akkor több lány is volt, de ha fotózásra mentem, akkor egyedül. Persze ilyenkor ott van az anyukám, ami egyébként kötelező mindaddig, amíg nem vagyok nagykorú.

Bardio_Luca-11

Kata: A barátaid támogatnak ebben?

Luca: Hát igazából féltenek, hogy nehogy megváltozzak, de én nem tartok ettől! Amúgy nem „irigyek" hanem szurkolnak és támogatnak.

Alexa: A suliban hogy fogadják? Nem irigyek?

Luca: Ki szoktak beszélni, és mindenkinek van „ellensége", de semmi komoly. A barátnőimtől tudom, hogy ez másik iskolákban pontosan ugyan így van. Semmi bajom a suliban, jól érzem magam.

Kata: Mik a céljaid, mint modell?

Luca: Az az álmom hogy kijussak egy fashion show -ra. Már hívtak Ankarába, de hát még nem voltam 16 ezért nem mehettem. Le kellett volna fogyni 92-62 –re és a sulit is magántanulóként kellett volna folytatni. Törökország után Japán lett volna a következő állomás. De hát egyetemre készülök, ezért a magántanulóság az nem megy. Amíg le nem érettségizek, addig ez csak álom marad.

Alexa: Megismerted magad az első profi fotón?

Luca: Furcsa volt, így visszanézve kicsit „béna" kép. Még nem tudtam, hogy kell nézni, hogy kell a szememmel „szúrni"...

Kata: Ilyeneket gyakorolsz? Hogy kell nézni? Hogy kell beállni?

Luca: Néha igen, de igazából ezt a fotózáson a fotós elmondja. De a profi modelleknek ezt már nem kell mondani.

Alexa: Van egy „Queen of Balaton - Szépség és modellfelfedező verseny" amin Te is elindultál. Hogy történt ez? Megkerestek?

Luca: Igen, írt Siófokról a Csapó Gábor, hogy induljak. Egyeztettünk egy időpontot és elmentem a fotózásra. Mindenkiről ő csinál képet, hogy az esélyek egyenlőek legyenek. A képek fent vannak az interneten, és lehet szavazni. Hét versenyző jut tovább online, hét pedig a szakmai zsűri döntése alapján. Én inkább a szakmai zsűriben bízok. De mindenkinek megköszönöm a szavazatát! Itt lehet szavazni!

Alexa: Hogy áll a szavazás?

Luca: Rosszul. Nyolcadik vagyok vagy a kilencedik. A hetediktől úgy harminccal vagyok lemaradva.

Bardio_Luca-07Alexa: Mi volt eddig a legjobb a modellkedésben?

Luca: Hát a barátnőmmel ketten voltunk egy Workshop –on ahol kilenc fotós volt. Azt nagyon élveztük, mert körberajongtak minket!

Kata: A képeket, amiket készítenek Rólad azt megkapod?

Luca: Igen elküldik, már készen. Tehát retusálva. Ha portfólió készül azt persze nyomtatva, és azért fizetni kell.

Alexa: Keresnek? Lenne munkád?

Luca: Igen, rendszeresen kapom az értesítéseket, hogy menjek castingokra, fotózásra. De ezek pesten vannak és én még suliba járok, így nem tudok eljárni mindegyikre.

Alexa: Mit mondanak a profik, hogy mi az ami rajtad „különleges", ami nagyon szép?

Luca: Igazából a lábam, a hosszú lábamat dicsérik, és talán a szemem valamint a természetességem, amit keresnek. De inkább őket kérdezd!

Alexa: Találkoztál olyan modellel aki „gyárilag" 90-60-90?

Luca: Nem, szerintem nincs is ilyen, mindenkinek kell fogyóznia. Mielőtt megkérdeznéd, 61 kg vagyok!

Alexa: Létezik szerinted az, hogy fotogén valaki?

Luca: Igen, tényleg sok olyan lány van, aki az életben nem néz ki túl jól, de fotókon meg nagyon szép.

Alexa: Zoli bácsi mesélte, hogy táncoltál is.

Luca: Igen, a Fergeteges Forgatag nevű együttesben, Balatonmáriafürdőn. Nyolc évet táncoltam. Most nyáron hagytam abba. Nagyon szerettem, sok fellépésünk volt, és egy nagyszerű társaságban voltam. A tánc is jól ment! Arany minősítést szereztünk! Jártunk külföldre is fellépni.

Kata: Milyen balatoni lánynak lenni? Mit csinálsz télen?

Luca: Imádom! És nem csak a nyáron, hanem télen is szeretem, nagyon szeretek szánkózni a hegyen, és korizni a jégen. Nagyon szeretem a Balatont! A nyár meg egyszerűen csodálatos!

Kata: Mielőtt elfelejteném... áruld el, hogy lettél LUCUS a Queen of Balaton versenyen?

Luca: Egyszerű az ok, volt még egy Luca és ő volt az idősebb... Hamar eldőlt, hogy én Lucus leszek, nem kérdeztek. Egyébként tényleg nem vagyok „Lucus", nem vagyok egy plázacica! Anya szokott Lucusnak hívni, de az más!

Alexa – Kata: Köszönjük az interjút! Sok sikert kívánunk a pályafutásodhoz. Valósítsd meg az álmaid, és ha majd híres modell leszel, gondolj az első cikkíróidra! :) Szavazzatok Lucusra!

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-03-03-19-04-42{/gallery}

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.