Beszélgetés Bobek Józseffel, Sávoly község polgármesterével

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2019. szeptember 09. Hétfő, 17:36

Bobek József

Eltelt öt év, októberben lejár a mandátuma. Összességében milyen volt az Ön számára az elmúlt fél évtized? Arra kérem foglalja össze ezt az időszakot.

 

 

Visszagondolva az öt esztendőre, talán úgy tudnám legjobban jellemezni, hogy folyamatosan hullámvasúton voltunk.

 

Minket a nagy pályázatok, nagy beruházások elkerültek. 2014-ben nem is igazán volt lehetőségünk mire nagy pályázatot beadni, hisz már az előző ciklusban sikerült az Agroturisztika épületét megpályázni, ebben a ciklusban apróbb pályázatok révén (projektor, bútorzat, laptopok) teljes mértékben multifunkcionális térré tudtuk alakítani, a településünk minden korosztálya számára. Itt alakítottunk ki a lakosság számára is használható ingyen wifi-t is. Szinte heti, havi rendszerességgel biztosít teret nagyobb rendezvények lebonyolítására.

 

2014-ben az egyetlen olyan középület, ami egy per egyes tulajdonunkban volt és fejleszthető lett volna, más nem volt. A kilencvenes évek rendszer váltáskori vagyon osztozkodása, azt eredményezte, hogy Sávoly településnek egy per egyes tulajdonú középülete nem volt, minden középületben csak résztulajdonunk volt, a környezetünkben lévő településekkel együtt.

 

Ezen változtatott a 2016-ban végrehajtott kultúrházunk fűtéskorszerűsítése, mely 3,5 millió forint önerős beruházásként valósult meg, melyben társtulajdonos önkormányzatok nem kívántak részt venni, inkább lemondtak tulajdonjogukról Sávoly település javára.

 

Volt már egy közösségi terünk az Agroturisztikai központ, ami azért létesült, hogy legyen egy saját tulajdonú közösségi terünk, s 2016-ban a kultúrház is a tulajdonunkba került.

 

Lett egy épületünk, melyet sikerült megszerezni, de értelmes funkcióval kellett megtölteni.

 

Itt jött a szerencse, megismertem, megismertük Bartókos Tamást az Imre Sándor Szeretet Színház direktorát. Ma a színház fő bázisa Sávoly, a kultúrház. Sikerült kisebb átalakítással kamaraszínház jellegű teátrumot kialakítani, s ma már a negyedik színházi évadot nyitjuk meg ősszel. Nem sok ilyen kis település büszkélkedhet azzal, hogy önálló színházzal rendelkezik, s remek kikapcsolódási lehetőséget biztosít lakóink, környező települések lakói számára. A színházi társulat missziójából adódóan iskolánkba járó gyermekeink aktív közreműködésével alakul ki az évadok színdarabjai. A falu életébe is aktívan bekapcsolódva minden nyáron szabadtéri rendezvények szervezésével segít programot találni a kikapcsolódni vágyóknak.

 

A Magyar Falu Program „A nemzeti és helyi identitástudat erősítése” keretében pályáztunk 25 millió forintra kultúrház apróbb felújítására valamint programok szervezésére, melyet befogadtak, de forrás hiány miatt tartalék listára tettek bennünket.

 

Nagyon fontosnak tartom az elmúlt öt esztendő történésében, hogy testvér településünkkel Füleksávollyal (felvidéki Sávoly) még szorosabbra tudtuk fűzni kapcsolatunkat. Sikerült pályázatot nyernünk 2017-ben és 2018-ban a Bethlen Gábor pályázat kezelő alapítványtól gyermektábor szervezésére, melynek keretében közel 20 főt tudtunk fogadni és a mi gyermekeinkkel egy hetes közös tábort tudtunk szervezni, mindenki megelégedésére. Az idei esztendőben forrás hiányában elutasításra került pályázatunk, de szerencsére testvértelepülésünknek sikerült pályázatot nyerni. Így sikerült a mi gyermekeinkkel augusztusban, egy egyhetes táborban részt venni Felvidéken, megtapasztalni a vendégszeretetüket, gazdag programszervezésüket.

 

A SEFAG ZRT-vel közösen a Vidékfejlesztési Program keretén belül VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú felhívás alapján, külterületi helyi közutak fejlesztése adtunk be pályázatot, melyet negyvenhatmillió négyszáztizennyolcezer-nyolcszázötvenhat forint összegben vissza nem térítendő támogatásként megnyertünk. Az elmúlt esztendők kivitelezői drágulása miatt, nem sikerült egyenlőre a kivitelezést végrehajtani. Ma az elnyert összeg szinte duplája kellene a kivitelezés végrehajtásához. A SEFAG-al közösen, nem lemondva a pályázat lehetőségéről, kérelemmel fordultunk az Agrárminisztériumhoz kiegészítő forrás igénylése céljából.

 

Sikerült az Óvodánkat belülről - a tulajdonos társainkkal közösen - önerőből teljesen felújítani (elektromosság, festés), biztonságos működést biztosítva a benne működő óvodai nevelő munkának.

 

A településünkön sikerült a szociális rendszert megerősíteni. Az állam kivonult a rászorultak lakásfenntartásának hozzájárulásából. Önkormányzatunk önként vállalt feladatként a rendszert megtartva, önerőből segít a rászorult háztartásoknak, s a minden évben beadott pályázat révén sikerült az igénybe vevők körét bővíteni. Ehhez kapcsolódik a minden évben beadott szociális tűzifa pályázat, kiegészítve a saját tűzifával, mellyel segíteni tudunk az időseknek, rászorultaknak. Minden évben beiskolázási támogatást sikerült adni.

 

A legfontosabb az elmúlt esztendőkben, hogy a felsorolt történéseken kívül sikerült stabilizálni önkormányzatunk anyagi helyzetét. A 2014-es instabil anyagi helyzetünket, mára stabil kiegyensúlyozott gazdálkodás jellemzi, úgy hogy az önként vállalt feladataink gyarapodtak.

 

Természetesen felmerül a kérdés: Mi van a nagy fejlesztéssel? Ma azt tudom mondani, hogy az is olyan, mint a hullámvasút. Egyik pillanatban azt hiszem, hogy minden rendben, s elindul a fejlesztés, másik pillanatban távol van minden. Az biztos, hogy többször több érdeklődővel tárgyaltunk, tárgyalunk. Én biztos vagyok benne, hogy a „nagy fejlesztés” el fog indulni. Hogy mikor? Ha tegnap kezdődött volna el, az is későn lenne! Sávolynak és a régiónak kell!

 

Véleménye szerint milyen volt Sávoly elmúlt 5 éve?

 

Az előzőekben elég részletesen leírtam, mint a hullámvasút, mozgalmas nagy fejlesztések nélkül sok apró sikerrel.

 

Mi volt az Ön számára a legfontosabb fejlesztés Sávolyon?

 

A Színház kialakítása és működése, testvér települési kapcsolatunk erősítése valamint a szociális téren elért önként vállalt feladatok.

 

Mi az ami negatív történés volt az elmúlt időszakban Sávoly életében?

 

Számomra az, hogy több a temetés, mint a keresztelő, szeretném, ha ez változna, ha lenne értelme Sávolyon élve családot alapítani,

 

Indul a következő választáson?

 

Igen, hisz van feladat, „meg kell csinálni Sávolyt”!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb