Skip to main content

Beszélgetés Krajczár Ibolyával a MTKSZ ügyvezetőjével

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2019. február 07. Csütörtök, 16:58

Krajczár IbolyaA napokban az egyik lakossági fórumon egy kérdés hangzott el az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft-vel kapcsolatosan. A polgármester úr válaszában elhangzottak felkeltették az érdeklődésemet, ezért kerestem meg a cég ügyvezetőjét Krajczár Ibolyát.

 

Amikor készültem a beszélgetésünkre utána néztem és elcsodálkoztam ... 2013 novemberében írtam a Portálra utoljára a MTKSZ-szel kapcsolatban. Én úgy gondolom, ez minősíti is egyben a munkátokat... csendben, rendben végzitek azt a szolgáltatást amire létrehozták a céget. Az első kérdésem a cég helyzetére vonatkozik. Hogy álltok? Gondolom már látjátok a számokat. Hogy sikerült a 2018-as évetek?

 

Bármennyire is furcsa, ilyenkor még nem igazán tudjuk a végleges pénzügyi adatokat. Az állami pénzek lehívásához több, rendkívül összetett adatszolgáltatást kell teljesíteni, így a negyedik negyedév tekintetében a fővállalkozó helyzetét még nem látjuk pontosan.

 

Ez minket is befolyásolhat, de annyi biztos, hogy a vállalt feladatainkat elvégeztük, arra nekünk ellenszolgáltatás jár a szerződéseink szerint. Most úgy látom, biztosan nem leszünk veszteségesek. Persze ez nem azt jelenti, hogy a várható bevételek időben érkeznek, csak azt, hogy azok nekünk járnak. De az eredményességet nemcsak a mérleg szerinti eredmény jelenti a számomra, hanem például az, hogy a munkánkkal kapcsolatos panaszok száma minimális, kiváló kollégákkal vagyok körülvéve, és folyamatosan lehetőségünk van új célokat kitűzni, fejleszteni.

 

Én magam is tapasztaltam, hogy utolérte magát a számlázás 2018. végére Marcaliban. Vidéken is hasonló a helyzet?

 

Mindenki megkapta a Dél-Balaton régiójában az utolsó, negyedik számlát is, így nincs elmaradó, késő számla. A számlák utólag kerülnek kiállításra, minden negyedévet követően.

 

Sok a kintlévőség?

 

Erről nem tudok információt adni; hiszen annak ellenére, hogy pontosan látjuk az egyes Ügyfelek számláit, befizetéseit – enélkül az ügyfélszolgáltatási feladatainkat teljesíteni sem tudnánk – ilyen kimutatásokat nem feladatunk készíteni. A kintlévőség kezelés az állam feladata, ennek többféle módját alkalmazzák, többek között a személyes díjbeszedést is.

 

Nagyszakácsiból kerestek meg a napokban, hogy egy követelésbehajtó cég elmaradt díjakat szed be. Aki írt a Portálnak azt gondolta, hogy csalók. A helyi polgármester jelezte, hogy valódi felhatalmazással szedi be az illető az elmaradásokat. Van ezzel kapcsolatban jelzés felétek más településekről is?

 

Valóban járnak díjbeszedők, akik az állami cég, az NHKV Zrt. megbízásából végzik a feladatukat. Ettől persze (vagy pont ezért) még csalók jelenlétét sem lehet kizárni, akik hallva a hivatalos eljárást, magánakcióba kezdhetnek. Fontos tudni, hogy a megbízott díjbeszedők igazolni tudják magukat, náluk megtalálható annak a számlának a másolata, amelyiket be kell szedniük (nem fogják kérni a fel nem adott csekket). A pénz átvételéről elismervényt kell adniuk. Készpénzben, a helyszínen kell nekik fizetni. A honlapunkon www.mtksz.hu részletes tájékoztatót találnak az Ügyfeleink a díjbeszedésről.

 

A rendszert rossznak tartom abból a szempontból, hogy nincs kapcsolat a helyi közszolgáltató és a díjbeszedő között. Nálunk van a pontos, naprakész információ, de a díjbeszedő megy házhoz. Ha a személyes pénzbeszedést is a közszolgáltatón keresztül intézné az állami szerv egy külön megállapodás keretében és a megfelelő felhatalmazásokkal, akkor elkerülhető volna sok kellemetlenség. A díjbeszedők adattisztítást is végeznek – ami az elmaradt változásbejelentések miatt szükséges – de ezek az információk csak nagyon lassan és közvetve jutnak el oda, ahol ezeket a módosításokat el tudják végezni.

 

Nem akarom elvenni a díjbeszedők kenyerét, de két fontos teendője van az Ügyfélnek; időben befizetni a számlát, ha ez mégsem sikerült, akkor rövid időn belül inkább az ügyfélszolgálatunkat felkeresni. Ilyen esetben nem találkozik az Ügyfél a díjbeszedővel. Nagyon fontos tudni, hogy a személyes díjbeszedők csak a lejárt fizetési határidejű számlák ellenértékének beszedésére kapnak megbízást. Nikláról azt a – vélhetően fals – információt kaptam, hogy a 2018. év 4. negyedévi számla díjbeszedése folyik, aminek a fizetési határideje még akkor nem járt le. Ez nyilvánvalóan nem lehetséges, inkább a korábbi időszaki számlákat be nem fizető Ügyfeleket kereshették fel.

 

Működnek a hulladék udvarok? Milyen tapasztalataitok vannak?

 

A hulladékgyűjtő udvarokat egyre többen veszik igénybe Marcaliban. Vésén nem tapasztalható erre igény, de a jogszabályban előírt óraszámban itt is nyitva tartunk. Az elektromos és elektronikai hulladékokat hozzák leggyakrabban, de minden díjmentesen elhelyezhető hulladéktípus tekintetében nagy a forgalom Marcaliban. Az elhelyezés feltételeiről szintén a honlapunkon találhatnak részletes információkat.

 

A szelektív gyűjtés rendben működik?

 

Ez egy sokrétű szolgáltatás, ami díjmentesen vehető igénybe. Összességében jónak mondható a marcaliak hozzáállása, de ahogy minden területen, itt is van még lehetőség a fejlődésre. 2020. január 1-től az Európai Unió körforgásos gazdasággal kapcsolatos irányelveinek átültetésével szigorodnak a feltételek, erre természetesen nekünk is vannak lépéseink, de meg kell várni a hazai jogszabályi környezet módosulását. Annyi biztos, a hulladékképződés megelőzésére sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani.

 

A Dózsa György utcai iroda környékén építési tevékenység tapasztalható. Mi készül?

 

Még csak tereprendezést végzünk. Furcsa, hogy ez mennyire felkorbácsolta az érdeklődést felénk. Nagyon zavaró volt a számunkra az, hogy a székhelyünket biztosító telek csapadékvíz elvezetése rendezetlen, ezáltal a terület használhatatlan, illetve az elhelyezett konténerek, kukák rövid időn belül elsüllyednek a sárban, összedőlnek, minősíthetetlen látványt nyújtva a városközpont déli peremén.

parkolok

Szintén problémaként kezeltük, hogy egy-egy céges munkamegbeszélés alkalmával a gépjárműveink a Dózsa György utcai közlekedést zavarták. A társaságunk megvásárolta a mellettünk lévő – Hősök tere felőli – telket, amivel komoly terveink vannak. Látható, hogy a két telket összenyitottuk, annak lejtési viszonyait, esztétikai képét most, tavasz előtt kell kialakítani. A jelenlegi irodaépület előtt 5 állásos merőleges személygépkocsi parkoló épül. Az épület felújításra kerül, sőt kisebb bővítését is megvalósítjuk.

 

A megvásárolt telken nagyobb volumenű beruházás várható, ezt pályázatos forrásból szeretnénk megvalósítani. Szemléletformáló és Újrahasználati Központ épül ide az elképzelésünk szerint, ami látványában, volumenében akkora, hogy büszkék lehetünk majd rá régiós szinten is. Kérjük mindenki türelmét a kivitelezések alatt, és bizalmát a végeredményt illetően. Ahogy mondani szokták, a menyasszonyt ne a sminkelés közben, hanem az esküvőn tessék megcsodálni. Bízom benne, hogy a mi realizált elképzeléseink is elismerést, elégedettséget váltanak ki majd a marcali lakosság körében.

 

Nagyon korszerű a felszerelésetek, de feltételezem mindig van mit fejleszteni. Mik a terveitek?

 

Az előbbi kérdésben erre részben válaszoltam, de a hulladék-gazdálkodási munkához konkrétan kapcsolódó fejlesztéseink is lesznek, összesen közel 2 milliárdos forrást szeretnénk Marcaliba hozni. Ez érinti a gyűjtőeszközök modernizálását, a hulladék-feldolgozási technológiát és az informatika területét is. Nemcsak Marcali, hanem regionális szinten gondolkodunk.

 

Hamarosan itt a tavasz. Van esetleg olyan közérdekű információ, amit szeretnél elmondani?

 

A természet ébredésével a zöldhulladék gyűjtés is beindul, a lomtalanítási igények is sokasodnak. Más változás a téli programhoz képest nincs. Nem is szeretnénk állandóan módosítgatni; a hulladékkal tudatosan kell foglalkozni, de ne ez legyen a családok központi témája otthon. Ügyfélként az a feladatunk, hogy megszokjuk a rendet, helyesen szelektáljunk. A szolgáltató feladata, hogy a hulladékot a meghirdetett rend szerint elszállítsa, és gondoskodjon a hasznosításról.

 

Köszönöm a beszélgetést és gratulálok a munkátokhoz! Maradjatok továbbra is észrevétlenek! Szerintem ez az igazi minősítése tevékenységeteknek!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb