Skip to main content

Beszélgetés Dr. Steinmetz Ádám országgyűlési képviselővel

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2018. június 14. Csütörtök, 12:15

Dr. Steinmetz Ádám

Dr. Steinmetz Ádám országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági bizottság tagja. 2017 júliusában jelentették be, hogy Vona Gábor felkérésére a 2018-as választásokon a Jobbik színeiben indul a Somogy megyei Marcali központú választókerületben, de a pártba nem lép be.

 

2006-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Jog- és Államtudományi Karán – jogász diplomát szerzett, 2004-ben a Semmelweis Egyetem – Testnevelési és Sporttudományi Karán – vízilabda szakedző, 2007-ben ugyanott sportmenedzser diplomát abszolvált, 2012-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Jog– és Államtudományi Karán – sportjogi szakjogász diplomát szerzett. Aranykalászos Gazda.

 

Olimpiai bajnok 2004-ben, világbajnokságon ezüstérmes 2005-ben. Európa-bajnokságon ezüstérmes 2006-ban, bronzérmes 2003-ban, 2012-ben. Világliga győztes 2004-ben. Magyar bajnokság: aranyérem 2000 (FTC), 2007, 2008, 2012 (Vasas). Magyar Kupa-győztes: 1997 (FTC), 2001, 2002, 2004, 2005, 2006 (Vasas). Montenegrói Kupa-győztes: 2010 (Primorac Kotor). Euroliga-győztes: 2009 (Primorac Kotor). KEK-győztes: 1998 (FTC), 2002 (Vasas)

 

Balatonkeresztúron él, nős, egy gyermeke van, János.

 

Három hete fejezted be a sportpályafutásodat, ha jól informálódtam; levezetés?

 

Az élvonalbeli vízilabdát fejeztem be, amúgy pedig amikor csak időm engedi, a Marcali uszodába járok úszni. A helyzet az, hogy most velem együtt több idősebb játékostársam is visszavonult, és felmerült, hogy a Vasas másodosztályú csapatában játszunk, illetve vezessünk le. Én még kacérkodom a gondolattal, mert nem tudom, mennyire fog beleférni az országgyűlési képviselői feladataim mellett. A volt csapattársam ott az edző, aki elvárja, hogy legalább heti három edzésen részt vegyek, különben nem kapok sapkát a hétvégi bajnokin. :-) Nem szeretném teljes mértékben elengedni a vízilabdát. Világ életemben sportoltam, és számomra fontos, hogy a továbbiakban is mozogjak, ezért a sportorvosi engedélyt - biztos, ami biztos - megcsináltatom.

 

Tudomásom szerint sportvezető is voltál a Vasasnál, utánpótlás igazgatóként is tevékenykedtél.

 

Több éven át, és nagyon szívesen csináltam. Különösen a nyarakat kedveltem, amikor az ifjúsági csapatot a Marcali Városi Fürdőben tartott edzőtáborok alkalmával én magam készíthettem fel a bajnokságra. Mikor azonban kiderült, hogy képviselőjelöltként megmérettetem magam az áprilisi választásokon, akkor lemondtam tisztségemről. Szerettem az utánpótlással foglalkozni, és egyébként is úgy gondolom, hogy kötelességem a pályafutásom során megszerzett tudást, a sok évtizedes tapasztalatot átadni a fiataloknak.

 

Híresek arról a vízilabdások, hogy szinte kivétel nélkül diplomások. Neked is három diplomád van. Hogy sikerült ezt abszolválnod, ráadásul úgy, hogy dolgoztál édesapád mellett, később pedig évekig a közigazgatásban (2011-2014: Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – jogász) tevékenykedtél?

 

Édesapám ügyvédbojtárjaként kezdtem a jogászi pályát, de sajnos Ő korán elhunyt, ezért jogi tudását már nem volt alkalma átadni. Vízilabdában viszont sokkal több segítséget kaptam testvéremmel Tőle, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy mind Barnabásból, mind belőlem kiváló játékos váljon.

 

A diploma nem csak a szülői háznál, hanem az uszodában is elvárás volt. A sporttársak bizony gyakran „zrikálják” azt a csapattagot, aki nem szerez valamilyen felsőfokú végzettséget. Nagyon erős hajtóereje van tehát a vízilabdás közegnek is.

 

A vízilabda mellett három éven át dolgoztam az államigazgatásban, ezért mind ügyfélként, mind a közszereplői munkám során könnyebb együttműködnöm a hivatali dolgozókkal, és átlátnom a bürokrácia működését.

 

Számomra tehát nem volt kérdés, hogy a versenysport mellett folyamatosan tanuljak, dolgozzak, képezzem magam, és ez kimondottan jó hatással volt a teljesítményemre.

 

Hogy kerültél a politika közelébe?

 

Egészen fiatalon volt már egyfajta közéleti érdeklődésem, utána olvastam dolgoknak, és rendezvényekre is jártam. Volt véleményem, és annak hangot is adtam. Amikor nyilvánvaló lett, hogy elindulok a választásokon a JOBBIK színeiben, volt bennem egy kis félsz, hogy a politika megosztó volta miatt a korábbi kapcsolataim, barátságaim ennek kárát szenvedik. Nagy örömmel mondhatom azonban, hogy sem az uszoda világában, sem azon kívül nem tapasztaltam ilyet. Sokan ismerik a világnézetemet, és azt is tudják, hogy - immár országgyűlési képviselőként - szeretnék a továbbiakban is tenni hazánkért és nemzetünkért.

 

Hogy történt a felkérésed? Hogy lettél a JOBBIK jelöltje, az országos listájuk 4. helyezettje?

 

A világnézetem sokak számára ismert volt. A párt egyik korábbi vezetője régóta szorgalmazta, hogy vállaljak nyíltan politikai szerepet, de én ezt sokáig udvariasan, ám határozottan visszautasítottam.

 

Nem tartottam ugyanis etikusnak, hogy aktív válogatott sportolóként ezt felvállaljam. A politika egy megosztó dolog. Amikor sportolóként külföldön a hazámat képviseltem, és a piros fehér zöld színek alatt versenyeztem, akkor nem szerettem volna, hogy valamelyik politikai formációhoz kössenek. Ezt a jobbikos barátaim is megértették és elfogadták.

 

2012-ben a londoni olimpiát követően befejeztem a válogatott pályafutásomat. 2014 után kezdett a párt az értelmiségi holdudvar építésébe, amelybe hamar meghívást kaptam. Ennek a közösségnek a tagjaként ajánlottak Vona Gábor figyelmébe, aki felkért arra, hogy mérettessem meg magam képviselőjelöltként a választásokon. A megtisztelő 4. hely a listán az elnökség döntése volt, az elvégzett munkámmal és a választási eredményemmel úgy érzem megszolgáltam a bizalmat.

 

Közéleti aktivitásod inspirálója édesapád, vagy az egyetemi közeg? Honnan van benned a véleményközlés szükséglete?

 

Én otthon egy konzervatív, keresztény és a huszadik században jobboldalinak nevezhető nevelést kaptam. Ugyanakkor a családban inkább óvtak a politikától.

 

Úgy gondolom, hogy a lelkiismeretem megnyugtatása végett is, ezt a szerepet el kellett vállalnom. Olimpiai bajnokként, ismert emberként felelősségem van abban, hogy felemeljem a szavamat, ha a társadalomban káros folyamatokat látok. Kész vagyok erre a szerepre. Az, hogy képes és alkalmas is vagyok-e rá, a hamar ki fog derülni. Fontosnak tartom a politikai kultúra emelését, amihez személyes példámmal is szeretnék hozzájárulni.

 

Mennyire ismerted korábban Somogy megyét és a választókerületet? Egy sajátos település szerkezet... jó módú Balaton-parti települések és mélyszegénységben élő belső somogyi zsákfalvak elegye. Tudom, végigjártad a választókerület összes települését a kampányban. Hogy élted meg a helyzetet?

 

2009 óta építem a Kéthely és Somogyszentpál területén elhelyezkedő gazdaságot. Ezt a régiót azóta alaposan megismertem, a választókerület többi részét pedig az elmúlt egy esztendő során. Egyetértek azzal, hogy ez a térség kétarcúnak tekinthető. Van a Balaton-parti szűk sáv az ott lévő településekkel, amelyek alapvetően a turizmusból és a vendéglátásból élnek. És persze jobban is élnek, jobbak a lehetőségeik a különféle pályázati forrásokhoz való hozzájutáshoz, mint az úgynevezett háttértelepüléseknek. A Balaton Budapestet követően az ország második legnagyobb turisztikai értéke. Ki kell aknázni a további, ebben a régióban rejlő lehetőségeket.

 

A belső somogyi településeken pedig a mezőgazdaság támogatásával, a helyi feldolgozóipar megteremtésével és fejlesztésével, valamint az előállított termékek piacra jutásának elősegítésével lehetne az emberek boldogulását biztosítani. Az „utolsó órában” vagyunk, mert a falvak lakossága egyre idősebb. A fiatalok innen nagy többségben a városokba, illetve külföldre mennek dolgozni. Ezzel szemben marad egy mélyszegénységben élő, és egyre szélesedő réteg, amely az iskolapadból általában úgy kerül ki, hogy nincs olyan tudás birtokában, amivel el tudna helyezkedni akár betanított munkásként. Sokan közülük nem hajlandóak dolgozni, és még a portájukat sem teszik rendbe.

 

Hogy élted meg a választás napját? Mire számítottál a választás reggelén?

 

A hódmezővásárhelyi példából kiindulva, és a politikai elemzők véleményére alapozva bizakodó voltam: ha magas a részvétel, az az ellenzéknek kedvez. Pont fordítva történt, a kormánypártoknak hozta meg a kétharmadot, és leginkább emiatt vagyok csalódott. Országgyűlési képviselőként így nehezen fog menni az érdekérvényesítés.

 

Arra viszont büszke vagyok, hogy a JOBBIK 106 egyéni jelöltje közül én voltam az egyik, aki százalékosan a legtöbb szavazatot kapta. Mindezt úgy, hogy nekem csupán kilenc hónapom volt arra, hogy megismertessem a személyemet és az elképzeléseimet a választókkal. A 37,2 %-os eredmény önmagáért beszél, az pedig különösen megtisztelő, hogy a marcaliak körében én kaptam a legtöbb szavazatot.

 

Jártál már a Parlamentben, hiszen komoly kitüntetések birtokosa vagy. De milyen volt először mint „munkahelyre” bemenni az Ország Házába?

 

Felemelő érzés volt, de nem csak az első napon, hanem azóta is, minden alkalommal. Nem véletlenül nevezik Nemzet Templomának a Parlamentet. Kevesek kapnak felhatalmazást a néptől, hogy ebben az épületben, a Szent Korona közelségében tevékenykedjenek a nemzet javára, amit rendkívül felelősségteljes feladatnak tartok.

 

Ellenzéki politikus vagyok, de a konstruktivizmust szem előtt tartom. Ha lesznek jó ötletek, javaslatok, kezdeményezések, akkor azokat támogatni fogom, függetlenül attól, hogy ki terjeszti elő.

 

Magyarországnak mindig is a földművelés és az állattenyésztés jelentette a biztos megélhetést, és ma is óriási lehetőség rejlik bennük. Meghallgatva a nálam sokkal tapasztaltabb agráriumban dolgozó szakembereket, az ő véleményüknek, javaslatuknak hangot adva fogom végezni a munkámat a Mezőgazdasági bizottság tagjaként. A JOBBIK választási programjának egyik alapeleme volt, hogy Magyarországot élelmiszeripari nagyhatalommá kell tenni. Minden ehhez vezető kormányzati törekvést teljes mellszélességgel támogatni fogok.

 

Tudom, hogy a Balaton-parti JOBBIKos képviselő társaiddal már alakítottatok egy munkacsoportot, és már javaslataitokat is közreadtátok. Mi a víziótok a Balatonról?

 

Az északi partról Rig Lajos és Kepli Lajos, a déli partról pedig Potocskáné Kőrösi Anita és jómagam vagyunk, akik a JOBBIK színeiben bekerültünk az Országgyűlésbe. Az érdekképviselete a Balatonnak általunk is biztosítva lesz. A magyar tengerrel kapcsolatban több alkalommal tartottunk sajtótájékoztatót az elmúlt hónapokban, és készítettünk egy kiadványt, összefoglaló anyagot is.

 

Ennek keretében felhívtuk a figyelmet a Marcali Kórház szerepére, aminek a Balaton délnyugati régiójában nyaraló több tízezer ember ellátását is kellene biztosítania. Erre is tekintettel erősíteni kell a Marcali Kórházat, nem pedig szisztematikusan leépíteni, tönkretenni.

 

Sokat beszéltünk a balatoni szezon meghosszabbításáról, a programok összehangolásáról. Azt is el kell érni, hogy minden általános- és középiskolás diák tizenkét év alatt legalább egyszer lássa és élvezze a Balaton csodás környezetét.

 

Jelenleg az éttermekben nem lehet balatoni halat kapni. Ez egy nagy szívfájdalma az itt élőknek, az ide látogatóknak, továbbá a vendéglátósoknak is. El kell érni, hogy a Dél-balatoni kiváló borok mellé friss, balatoni halat is lehessen kínálni, fogyasztani.

 

Az úgynevezett háttértelepülések bekapcsolása a turizmusba azért is fontos, mert a nyaralásra szánt időt meg kell tölteni érdekes programokkal. Méltatlanul keveset profitálnak a Balaton közelében lévő települések a balatoni turizmus bevételeiből.

 

Fontos lenne a marcali víztározó turisztikai szempontú hasznosítása, annak elérhetővé tétele első sorban a helyiek számára. Régi vágyunk a Marcali Fürdő további fejlesztése, valamint ezzel együtt a mellette fekvő szálloda befejezése és üzemeltetése. El lehet gondolkodni továbbá az 50 méteres medence téli befedésén, aminek eredményeképp a vízilabda sportág is meghonosodhatna a városban.

 

Beszélgetésünk végére kívánsz valamit mondani?

 

Április 8-án közel 16 000 ember szavazatával, egyúttal bizalmával tüntetett ki. Azóta is érzem az itt élők szeretetét, megbecsülését. Kedvességük, közvetlenségük sok erőt ad a munkámhoz, egyben megerősít abban, hogy van értelme, és lesz eredménye annak, amit most csinálok. Ezúton is köszönöm Nekik!

 

Köszönöm a beszélgetést!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb