A Balázs … Alpolgármester Marcaliban …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2015. február 23. Hétfő, 10:17

Bereczk BalázsMarcali Város képviselő-testülete megválasztotta Bereczk Balázst Marcali Város főállású alpolgármesterének.

Fiatalemberkét lett Városunk egyik vezetője, én magam munkám miatt gyakran találkoztam, beszéltem vele az elmúlt évek során, úgy gondolom valamennyire megismertem. Olvasóim zöme azonban nem ismerheti, mert eddigi tevékenysége a háttérben végzett munka, a kevésbé látványos vezetői tevékenység. Mostantól a nyilvánosság is része lesz munkájának, ezért gondoltam, hogy bemutatom Önöknek.

 

Hol születtél? Hol jártál iskolába? Szüleid mivel foglalkoztak? Nős vagy? Hobby? Sport?

 

Marcaliban születtem és itt jártam általános iskolába, Mikszáthos voltam. Illésné Bene Judit, majd Forgó Ferencné volt az osztályfőnököm. Édesanyám kereskedő volt, édesapám a postán dolgozott, egy leány testvérem van. Amikor végeztem Kaposvárra mentem a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolába.

 

Mondhatom, hogy már nagyon fiatalon közgazdásznak készültem, és ezért választottam a kaposvári iskolát. Kollégista voltam négy éven keresztül, csak a hétvégeken jártam haza. Az érettségit követően Pécsen jártam egyetemre. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdasági karán végeztem, mint jogi szakokleveles közgazdász. Harmadikos koromban lehetőség nyílt a jogi képzésre is, és én párhuzamosan átjártam a jogi karra. Így az alap közgazdasági diplomám mellett van egy jogi végzettségem. Mind a két karon kellett diplomamunkát beadnom, 2003 –ban diplomáztam a közgazdaságtanból és 2004 –ben szereztem meg a jogi szakoklevelet. Angol és német középfokú nyelvvizsgám van.

 

Egy fiúgyermekem van, párom Éva a gyermekvédelmi ellátásban dolgozik, a Szociális Szolgáltató Központ munkatársa. Bálint fiam pedig középső csoportos a Mesepark óvodában.

240334555


Néha néha pályára lépek a marcali teremfoci bajnokságban, több éve már van egy csapatunk a barátaimmal. Amikor a Hámori Zoli szolgálatban van, akkor én védek, de egyébként kiváló kapus, nem tudom „kitúrni" a kapuból. :-) Egy jó társaság a mienk, nagyon fontos része a meccseknek a harmadik félidő is! :-) A heti egyszeri közös sörözés a csarnok büféjében fontos kikapcsolódás számomra.

 

Egyből Marcaliba jöttél dolgozni?

 

Nem, mint friss diplomás pályáztam az ERSTE Bankhoz, és Budapesten kezdtem egy fiókban, mint ügyintéző. Budán a Mamut Üzletközpontban dolgoztam. Székesfehérváron laktam rokonoknál, és onnan jártam be naponta dolgozni. Mielőtt kérdeznéd ... rövidebb idő alatt beértem vonattal a munkahelyemre mint a kollegáim Pestről.

 

Mi volt a munkád?

 

Ez egy „klasszikus" fiók volt, egy budai fiók, „jó környék", persze ott is megvoltak az előírt követelmények. Betétértékesítéssel, életbiztosításokkal, utasbiztosításokkal, autóbiztosításokkal is kellett foglalkozni.

 

Nem tetszett ez a munka? Vagy jött egy lehetőség és éltél vele, hogy Marcaliba jöttél?

 

Szerettem volna mindenképpen hazajönni, megpróbáltam a banki munkát is, de igazából már a szakdolgozatomat is a kistérségekről írtam. Jobban érdekelt a közigazgatás, az új kistérségi rendszer ami 2004 -ben körvonalazódott Marcaliban.

 

A korábban megszüntetett járás „visszacsempészése" volt a szándék a kistérségi rendszer létrehozásával?

 

A kistérségek az önkormányzatiság irányában indultak. A mostani a járás az nem önkormányzati járás, a mostani járás az hivatali járás. a kistérség az a közszolgáltatásokról szól. Tehát azokról a közösen ellátható feladatokról szól amit együtt - társulásban – gazdaságosabban, hatékonyabban lehet elvégezni. Én azt tartom, hogy egy önkormányzat az nem egy hivatal, a kistérség és a járás az két külön dolog.

 

Tehát haza jöttél és elhelyezkedtél a Marcali Kistérségi Társulásnál. Mi volt a munkád, hogy lettél a Kistérségi Iroda vezetője?

 

2004 tavaszán jöttem haza és belső ellenőrként kezdtem egy nyertes álláshirdetést követően. Szerencsésnek tartom magam, hogy lehetőségem volt megismerni a településeket, azok vezetőit, a hivatalban dolgozókat. Beleláthattam a falvak életébe, gazdasági helyzetükbe. Alulról, a gyakorlati életből ismerhettem meg a közigazgatást. Aztán egyre több feladat került a kistérségekhez, egyre összetettebb lett a munka. Kezdetben a belsőellenőrzés a hatósági igazgatási társulás volt a feladat addig nem volt szükség önálló szervezeti egységre a Polgármesteri Hivatalon belül. De aztán az évek során egyre több feladat és ezzel együtt egyre nagyobb költségvetés kapcsolódott a kistérséghez, azt már nem lehetett a korábbi szervezeti keretekben kezelni. Amikor én kezdtem csak néhány millió forint volt a rendszerben, ma már több százmilliós nagyságrendekről beszélhetünk.

 

A pozitív tapasztalatok alapján a Kormány kiterjesztette a rendszert az egész országra, belekerültek az iskolák, óvodák, a szociális ellátás, az egészségügy bizonyos részei, a közfoglalkoztatás. Ezeket a feladatokat már nem lehetett másképpen, csak önálló szervezet segítségével ellátni, szükség lett a szervezetre, az apparátusra, ennek lettem a vezetője 2008 -ban. Egy kettőségről van szó, mert munkatársaimnak is, és nekem is megmaradtak a várossal kapcsolatos feladataink. Párhuzamosan látjuk el a kistérségi és a városi munkát.

 

Úgy gondolom, hogy ma már országos szinten is elismertek a társulások. És addig amíg korábban nagy ösztönző volt a különféle társulások létrehozására pénz, mert sokkal jobban volt finanszírozva a feladatellátás a társulásokon keresztül, ma már nincs ekkora különbség a pénzügyi lehetőségekben. Ennek ellenére környékünkön jól működnek a társulások.

P1010005


Példaként had említsem például a könyvtárat. A társulás indította be azt a folyamatot, hogy ők egy mozgókönyvtári szolgáltatást nyújtanak. Ez jó volt a könyvtárnak, mert több olvasót ért el, jó volt a településnek, mert szakember foglalkozott a helyi könyvtárak fenntartásával, jó volt a helyieknek mert ugyan azt az ellátást kapták mint a városi olvasók. Jó volt a városnak, mert többletforráshoz jutott és tovább gyarapíthatta az állományt, arról nem is beszélve, hogy két fővel növelni tudta a dolgozók számát.

 

Amikor megszűnt a társulási normatíva az elmúlt évben, köszönhetően az igazgató úr jó munkájának - jól tárgyalt a Megyei Könyvtárral - nem hogy csökkent volna az ellátási terület, hanem a korábbi társulásban végzett kiváló munka elismerése képen növekedett!

 

Beszélgetésünk „apropója", hogy alpolgármester lettél. Egy lakossági fórumon a polgármester úr elsorolta a feladataidat - oktatás, szociális ellátó rendszer, óvodák, GAMESZ, közfoglalkoztatás, kistérségi munka, pályázatok - nagyon soknak tűnik ... hogyan tovább? Milyen terveid vannak?

 

A GAMESZ az egyik új feladat. Tapasztalatom már van az irányukban, hiszen a közfoglalkoztatás okán, már korábban is voltak kapcsolódási pontjaink. Több változtatás is van, volt és lesz a munkájukban. Az egyik célom, hogy a Városban egy egységes karbantartó csoport jöjjön létre. Külön - külön, az iskoláknál minden szakember megtalálható, de az átjárás, a szakemberek „mozgatása" az intézmények között még nem általános. Ez szerintem nem jó, mert ésszerűbb az, hogy a város vagyonának karbantartásával megbízott szervezet irányítsa az iskolai karbantartókat. Szükség szerint „vezényelve" az intézmények között. Ha az óvodában csöpög a csap, azt a jelenleg az iskolába telepített karbantartó is javítani tudja, és fordítva is szükség szerint. De vonatkozik ez a szükséges szerszámokra is. Felesleges minden egyes intézményben külön-külön kézi szerszámokat tartani. Egy jól felszerelt műhelyből, a szükséges felszereléssel elvégezhető minden beavatkozás. Egy karbantartó „csapat" , jó szakemberekből álló karbantartó brigád létrehozása a feladat.

 

Korábban is, és mostantól is az egyik legjelentősebb feladatod a szociális szolgáltatások köre. Ha jól tudom ez valamikor a jelzőrendszeres segélyhívóval kezdődött ez a térségben. Mára már úgy tudom a teljes körű az idős ellátás. A rászorulók ellátásának felügyelete, a feladatod lett.

 

Marcalival tíz település van társulásban, a szociális feladatok nagy részének ellátásra, ezen kívül vannak olyan szolgáltatások, melyeket valamennyi környékbeli település igénybe vesz. Jól tudod valóban a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatással kezdtük az együttműködést. Kezdetben 40 db készülék volt üzemben. Jelen pillanatban 170 készülék van az ellátási rendszerben. És ez a kör is egyre bővül.

DSC 2829


Szükség van még erre a mobiltelefonok világában?

 

Nagyon nagy! Ne felejtsük nagyon idős, beteg emberekről van szó, akik egyedül élnek. Számukra ez a jelzőrendszer egy nagyon komoly biztonságérzetet nyújt. Az a tudat, hogy ki fog menni hozzá valaki és megoldja a problémáját, amikor megnyomja a segélykérő gombot, az nagyon fontos ezeknek az idős embereknek. A szolgálat munkatársai rendelkeznek megfelelő felszereléssel, és tudással arra, hogy felmérjék szükség van-e orvosra. Ne értsék félre, de valójában azt teszik a munkatársaink, mint a családtagok. Jelez a nagymama, hogy valami baj van, szerencsés esetben ez családon belül történik, tehát ott él vele valaki aki felméri, hogy szükség van-e orvosra. De ha valaki egyedül van, akkor nincs mellette olyan személy, aki tovább lépne, ekkor van nagyon fontos szerepe a jelzés alapján megérkező segítőnek. És ne gondolják, hogy feleslegesen „ugráltatják" a szolgálat munkatársait. Alapos okkal jeleznek a rászorulók. Ők még ismerik a farkasokkal riogató pásztor történetét ...

 

Az orvosi ügyelet és a jelzőrendszer szolgálat azonos intézményen belül működik, a munkatársak között megvan az a személyes kapcsolat, ami biztosítja a biztonságos működést. Szakemberek vannak a szolgálatnál, és ha azt tapasztalják, hogy az idősemberre már naponta szükséges „felügyelni", akkor átkerülhet a házi segítségnyújtásban részesülők közé, ebben a körben több mint 110 gondozottunk van. Attól fogva valaki rendszeresen felkeresi és segíti a magára maradt idős embert. Ha pedig már képtelen a saját maga ellátására segítséggel is, akkor bekerülhet az otthonba. Mi egységben kezeljük az egész intézményrendszert a városban, társulásban.

 

A szociális ellátásban jelenleg már 70 foglalkoztatottnál tartunk. A térségi együttműködésnek az is volt az egyik értelme, fontossága, hogy itt helyben hoztunk létre munka lehetőséget. Kiépült egy támogató szolgálat, lett egy közösségi ellátás. Ma már több mint 200 embernek biztosítunk szociális étkeztetést. Jól működik az idősek nappali ellátása, a bentlakásos otthonaink is jól működnek, de például már van tanyagondnoki szolgálatunk is.

 

Az Intézmény munkájának része a gyermekekre való odafigyelés is. A gyermekjóléti szolgálat munkatársai látják el ezt a feladatot. A gyerekek esetében sok esetben a pedagógus az, aki az első jelzést adja. A szolgálatunk ilyenkor megkeresi a családot, környezettanulmányt készít, és a megfelelő szakember dönt a további lépésekről. Vagy a gyámhatóság irányában, vagy az iskola irányában, de legtöbbször a családon belül van megoldás a problémákra.

 

Furcsamódon, de gyermekvédelmi alap ellátás része a bölcsődei szolgáltatás is. A társult településekről is fogadunk gyerekeket. Az elmúlt néhány évben sikerült egy ütemezett felújítással 52 gyermeket befogadni képes bölcsödét működtetni a társulás keretében. Ma 6-7 településről érkezik naponta gyermek a bölcsibe, még Tapsonyból is jönnek. Az anyukának Marcaliban van a munkahelye, együtt érkeznek a gyermekkel reggel és este együtt utaznak haza.

 

Ez egyébként jellemző az óvodára és az iskolára is. Az hogy Marcaliban dolgoznak a környező településekről, és igénybe veszik, az intézményeinket ez a kihasználtságukat növeli és jó a Városnak, jó az ott dolgozóknak mert stabilizálja a munkahelyüket. Az előbb említettem a bölcsödét ... 92% a kihasználtsága! Köszönhető ez a bejáróknak is.

 

Az elmúlt évben egy pályázat segítségével sikerült a szociális ellátás teljes vertikumáról bővebb, felvilágosító tájékoztatást adni. Kiadványokkal, előadásokkal ismertettük meg mindazt, amivel a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központja segíteni tudja a rászorultakat. Azt gondolom, hogy jó munkát végeznek a szolgálat munkatársai, amit e helyen is szeretnék megköszönni.

 

10 évet eltöltöttél a kistérségnél, az országban keveseknek van több tapasztalatuk ebben a kérdésben. Kíváncsi lennék a véleményedre. Ez a jövő?

 

Mindenképen! Gondoljuk abba bele, hogy Marcali egy 11 500 fős város. Olyan szolgáltatások épültek ki, amelyek a 11 ezer főt jóval meghaladó lakosságszámot lát el. Nem csak az önkormányzati intézményekre gondolok. De itt van a Tűzoltóság, a Bíróság, a Járási Hivatal, az orvosi ügyelet, itt vannak a mentők, itt van a Kórház, a fogorvosi ellátás.. Ezeket a szolgáltatásokat 11 ezer fővel nem lehet fenntartani. De nekünk itt van mellette az a 20 ezer fő aki igénybe veszi ezeket a szolgáltatásokat. A Város intézményeinek is elemi érdeke a kistérségi együttműködés, az hogy nálunk vegyék igénybe a közszolgáltatásokat. Az pedig a környékbelieknek jó, hogy képzett szakemberek látják el őket.

 

Tulajdonképpen a munkád része a mindennapok ... Ez alatt azt értem, hogy közfoglalkozás szervezése, a közkonyhák működése, az oktatási intézmények, a bölcsőde, az óvoda, a szociális ellátás, az orvosi ügyelet és sorolhatnám. Hatalmas változások történtek ezeken a területeken. Sok mindent át kellett értékelni, át kellett szervezni, össze kellett vonni... hogy sikerült mindezt megcsinálni?

 

Nagyon komoly változások történtek. Az iskolai, óvodai összevonások, illetve államosítások miatt megszűntek az intézményi saját konyhák. A gimnázium konyhája például gazda nélkül maradt. Ugye a gimi ment a KLIK –hez a kiszolgáló része maradt a Városnál. Úgy döntött a képviselő-testület, hogy a párhuzamosságokat megszünteti és egy szervezeti egységbe integrálja az étkeztetést. Én úgy gondolom sikeres volt a fúzió. Jelentős megtakarítást eredményezett, és az is fontos számomra, hogy mindezt elbocsájtások nélkül sikerült megvalósítani.

 

A gimnáziumi konyha a korábbi 90-100 adag helyett ma már 450 adag ételt készít. Ma már a nyári időszakra is tudunk munkát biztosítani az összevont konyhának, és nyaranta a kollégiumban sem üresek már a szobák. Egyre több sportoló veszi igénybe a szolgáltatásainkat. Rendszeresek ma már a vízilabdás, vagy kosárlabdás edzőtáborok, de még műúszók is igénybe veszik a szolgáltatásainkat. De kollégiumban laknak a város vendégei is Németországból, vagy Lengyelországból, de például az Alapműveleti Matematika versenyre az ország keleti feléből érkezők is szívesen igénybe veszik azt. Ez bevételt jelent a városnak és biztonságot a dolgozóinknak.

 

Az Óvodai Központnál tavaly volt az első év, amikor nem kellett valamilyen szervezeti változást végrehajtani, hiszen a jogszabályok, pályázati kiírások miatt 2010-től folyamatosan változott az intézmény Alapító Okirata. Most már 4 telephellyel és 3 környékbeli tagintézménnyel működik az Óvodai Központ. Gyakorló apukaként mondhatom és remélem mindenki így érzi, hogy ezek a változások a „csoportokba" már nem kerültek be, köszönhető az intézmény dolgozóinak lelkiismeretes munkájának.

 

Közfoglalkoztatás ... folyamatosan változik, a rendszer. Milyen lesz a 2015 –ös rendszer?

 

Jobban kell szervezni és koordinálni a közfoglalkoztatottak munkáját is. Sok- sok változás volt már a közfoglalkoztatás rendszerében, ami legfőképpen a mindenkori kormányok foglalkoztatási céljainak elérését szolgálják. Volt olyan év, amikor elegendő volt egy pályázatot benyújtanunk, és tudtuk előre, hogy az adott évben mekkora létszámmal számolhatunk. A tavalyi évben viszont 7 pályázatot kellett beadnunk és közel ugyanazt a foglalkoztatást sikerült megvalósítanunk, mint korábban egy kérelemmel.

 

Az idén újra nagyobb létszám felvételére lesz lehetőség, és a jelenlegi szabályok alapján újra egy évre előre ismerjük a létszámkeretünket. Az idén jelentős eszközbeszerzésre is lehetőségünk lesz, ennek azonban komoly feladat oldali követelménye is van. Az elsődleges feladatok a mezőgazdasági utak karbantartása, és a belvíz elvezető csatornák kialakítása, karbantartása. Erre a két dologra idén kiemelten kell figyelnünk, és a közfoglalkoztatásban részt vevők munkáját ezeken a területeken felhasználni.

 

És hogy lehet-e érteket teremteni közfoglalkoztatással? Egy két példát mondanék csak városunkból: a Lehel utcában az épület felújítások után új mezőgazdasági vállalkozó jelent meg, a fa hulladékot fűtésre használjuk fel, a Berzsenyi parkban több év elteltével újra használható a fahíd, a Kulturális Központ kívül- belül felújításra került, a Hivatal hátsó épülete új külsőt kapott, a Táncsics utcai óvodában új vizes blokk szolgálja a dolgozókat, és akkor a kisebb javításokat még nem is említettem.

 

Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert kívánok a munkádhoz, mindannyiunk érdekében!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb