Pár hete abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy együtt edzhettem az MVSZSE Küzdősport Szakosztály sportolóival, mestereivel. Megjegyzem, ellestem pár technikát, és tanultam egy önvédelmi gyakorlatot, szóval senki se próbálkozzon fojtogatni, mert hamar a földre kerül! :-) Kedves emberek fogadtak, csupa „megszállott". Csak azért csinálják, mert szeretik. Végignéztem rajtuk, és olyanok voltak, mint egy nagy család! A pláne az egészben, hogy tényleg volt köztük egy család, és öröm volt nézni, amikor épp az anyuka küldte a földre a fiát. :-)

Ennek a nagy családnak a tagja Greffer Kinga, aki büszkén mondhatja el magáról, hogy megannyi sikere mellett Világkupa győztes! Egy hihetetlenül motivált lány, kinek úgymond „véletlenségből" lett a ju-jitsu az élete.

De hogy mi is ez a sportág, aminek sokan még a nevét sem tudják kimondani? Segítségünkre volt Nagy Róbert is, a Küzdősport Szakosztály elnöke, aki röviden összefoglalta nekünk a ju-jitsu történetét.

A ju-jitsu egy japán eredetű, hatékony önvédelmi rendszer, mely megtanít az ellenféllel szembeni védekezésre. Eredetileg régi szamuráj iskoláknak volt az anyaga, ugyanis amikor a kardot már nem tudta használni a harcos, akkor olyan pusztakezes technikákat alkalmazott, amivel hatástalanítani tudta az ellenfelét. Mi, azt a fajta modern ju-jitsut használjuk, amit gendai jitsunak hívnak. Már nincsenek szamuráj kardok, bőrpáncél, ez a jitsu a mai élethez igazodik. Ezt, amit mi tanítunk, ezt a tudást Vlado Schmidt nagymester adta át nekünk, aki jelenleg 85 éves, most Balatonmárián lakik, és 15 évvel ezelőtt oktatott itt bennünket heti két, illetve három alkalommal. Azt tudni kell, hogy a világ legnagyobb mesterei közé tartozik. Amiket látsz, azok önvédelmi technikák, és azért harcművészet, mert nem csak egyszerűen fogja, és leüti az ellenfelet, hanem kifinomult módon, minél fájdalmasabban igyekszik azt ártalmatlanná tenni.

Visszatérve Kingára, ahogy megismertem, egy „örökmozgó" típus, aki sosem unatkozik. Végzősként a tanulás mellett az edzéseken maximálisan részt vesz, több sportot űz, és zenekarban is játszik. Hihetetlenül céltudatos lány, óriási akaraterővel! A vele egykorúak példát vehetnek róla. Azt kell, hogy mondjam, ő tudja élni az életet! Erről az életről tettem fel neki pár kérdést.

Mióta, és minek hatására űzöd a sportot? Hol kezdted?

Öt éve kezdtem, igazából azért szerettem volna megtanulni megvédeni magam, hogy anyukám elengedjen bulizni egyedül, akár hajnalig is. Elkezdtem, és az első két hónapban úgy voltam vele, hogy jó, hát egy darabig jövök majd idővel abbahagyom, de nem így lett.... Egy idő után mindennapossá vált, és hiányzik, ha nem tudok eljönni egy edzésre, azt is mondhatnám, hogy a fél életem erről szól, a tanulás után ez az első. A jitsut itt kezdtem. Két választási lehetőségem volt, igazából erre jöttem el előbb, megtetszett, és itt maradtam. Robitól tanultam mindent. Neki köszönhetem a sikereimet is...

Előtte sportoltál valamit?

Lovagoltam, majd nekiálltam kosarazni lassan két éve, foglalkoztatnak a téli sportok, a síelés, és a snowboard, valamint sokszor biciklizem akár a Balaton körül is..

A sikereidről tudnál mesélni kicsit?

Nem szeretem fényezni magam. Nem csak nekem köszönhető. Ahhoz, hogy az ember sikereket érjen el, kell egy jó uke. Nekem is van, Izsák Bálintnak hívják. Az uke, aki igazából „elszenvedi" azokat a technikákat, amiket megcsinálsz, mint pl. amikor én fojtottalak, akkor én voltam a te ukéd, a segítőd. És úgy gondolom, hogy egy verseny úgy épül fel, hogy 40 % maga a versenyző, és 60 % az uke. Emellett kell egy nagyon jó egy mester, valamit hit, erő, akarat, és kitartás. Ezek nélkül nem megy.

Legnagyobb sikered a Kempo világkupa volt, ez hogy zajlott le, hogy élted meg?

Óriási élmény volt, de az elején idegesek voltunk. Nagyon sok versenyző volt és így, délután ötkor vagy negyed hatkor kerültünk sorra. Reggel 10-kor volt a megnyitó, háromszor kellett bemelegíteni, mert nem tudtad mikor jössz. Már attól elfáradtam, hogy várakoztunk, pedig csak ültünk. Aztán szólítottak, megcsináltuk mi a gyakorlatunkat, volt egy kis bonyodalom, amire nem térnék ki, aztán jöttek a többiek, és a végén a bírók ítélkeztek, győztem....... Sosem szoktam sírni, de akkor ott elsírtam magam. Azt megelőző héten minden este két órát itt voltam bent Marcaliban, ráadásul úgy, hogy én máriai vagyok. Minden nap be, aztán hazaérek 10-re, tanulni éjfélig, kettőig, mikor hogy. Az-az a kupa, ami a szobám éke, életem egyik legjobb pillanata. Ugyanúgy, ahogy az OB győzelem is, és ezeket sosem felejtem el. A dobogó legfelső fokán állni fantasztikus érzés, és örök emlék, amiből a későbbiek folyamán erőt tud meríteni az ember.

Azt tudom, hogy fuvolázol, és most már azt is, hogy lovagolsz. Ezen kívül mit szeretsz csinálni még a szabadidődben, ha akad egyáltalán egy kis kikapcsolódás?

Szeretni nagyon sok mindent szeretek csinálni, csak időm nincs rá. A Fonyódi Tűzoltózenekarban minden péntek este próba van, megyünk rendezvényekre, ahova meghívnak minket. Nyolc éve fuvolázok, sokáig jártam zeneiskolába, Marcaliba, és Fonyódra, Tóth Attila volt a tanárom, akit nagyon szerettem. Aztán egy ideje abbahagytam, mert nem volt rá időm, hogy még külön fuvolaórákra is menjek, így zenekarra esek be általában este kilenckor, vagy fél kilenc felé, és 11 van mire hazaérek. A lovaglás csak hobbi szinten van. Egy ideig komolyabban gondolkodtam rajta.

Hogy tudod beosztani az idődet? Van egyáltalán szabadidőd?

Hát, szokták mondani, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szeretné... De ha körülnézel, nekem ez a szabadidőm. Mielőtt bejövök, veszek egy mély lélegzetet, kint hagyom a gondjaimat, meghajolok a dojo szellemeinek - mert elvileg ezt a helyet ők őrzik – kizárom a külvilágot, csak én vagyok, a jitsu, és a társaim. Nyilván meg szoktuk beszélni edzés után, hogy kinek milyen gondja van, de ha jitsuzom, küzdök, akkor elfelejtem azt, hogy nekem holnap töri témazáróm lesz, és tanulnom kéne. Igazából levezetem azt a feszültséget, ami a suliban felgyülemlik. Amúgy meg van heti három edzés, kettő kosár, egy fuvola, úgyhogy elvagyok. Bulizni például ugyanúgy megyek szombat esténként, mint bárki más, pihenni meg, ha napi öt óra alvás pihenésnek számít... Igazából hétvégén tudok pihenni. Meg az a gond, hogy most végzős vagyok, és szalagavató tánc, ballagás, osztálykirándulás, minden összejött. Szóval a napi 5-6 óránál sosem tudok többet aludni. De hát kihívások nélkül mit ér az élet...

Érdekességképpen, kérlek, beszélj kicsit a tesódról, aki most Amerikában készül tűzoltónak.

Hadd emeljem ki, hogy most nagyon-nagyon büszke vagyok rá, mert hivatásos mentőorvos lett. Az ottani tűzoltóknak el kell végezni egy iskolát, és jó úton halad afelé hogy ott hivatásos tűzoltó legyen, mind emellett vezető szakács egy egyetem konyháján. Úgy jellemezte a főnöke, hogy a legfiatalabb, de a legprofibb, ezért is nagyon büszke vagyok rá. Most 25 éves. Tavaly nyáron voltam kint nála. Ott megbecsülik a külföldit, a jó munkaerőt, és megfizetik, ha dolgozol. Ez a hatalmas különbség. Ha ott valaki dolgozik, egyrészt meg tud élni, másrészt előre tud haladni. Viszont nincs egészségbiztosítás. Ha valami bajod van, azt kőkeményen ki kell fizetned.

Voltál amúgy külföldön, verseny kapcsán?

Én csak Magyarországon voltam eddig, de a többiek voltak már Bécsben is. Lengyelországba megyünk novemberben. A külföldi versenyekhez általában az kell, hogy elmúlj 18 éves, és én ezt nyáron töltöttem be. Bécsbe is azért nem mehettem, mert nem múltam el 18.

Utolsó kérdésként pedig, mit tervezel a jövőre nézve?

Szeretném ezt folytatni, ha végzek, és ha minden jól megy, akkor BME-re megyek Pestre, gépészmérnöknek. A jitsu-t semmiképp sem szeretném abbahagyni, és ha szombatonként lesz edzés, én biztos itt leszek, hisz ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra feladni, annyira hiányozna. Pesten mindenképp keresek magamnak valami harcművészetet... Azt hogy milyet, azon még ráérek gondolkodni.

Úgy érzem, a küzdősportnak is hiányozna, ha elveszítene egy ilyen tehetséget, úgyhogy remélem, minden összejön Kingának. Sok szerencsét neki a jövőre nézve! Köszönöm az interjút!