Kezdőlap

P1050081Nevelés nélküli munkanap keretében ellátogattunk a csodálatos somogyfajszi óvodába, ahol gazdag szakmai programmal készültek vendéglátóink. A délelőtt folyamán elsőként Voits Ferencné Dörnyei Margit óvodavezető bemutatta az új intézményt, majd beszélt Helyi Nevelési Programjunkról, kiemelve a helyi sajátosságokat.

Ezt követően Zexné Németh Andrea óvodapedagógus a Kompetencia alapú nevelés tapasztalatait osztotta meg velünk. Előadást hallhattunk még az IPR működtetéséről az óvodában Voitsnétől, valamint a gyermekvédelmmel kapcsolatos eredményekről Szentesné Banitz Krisztina óvodapedagógustól. Ebéd után Somogyfajsz "rejtett kincseit" is megismerhettük. Átsétáltunk elsőként a Kund kastélyba, ahol Tömösvári Tibor a vidék értékeinek megőrzésének fontosságáról, valamint a fenntarthatóságra nevelés pedagógiájának erősítésére kért fel mindnyájunkat a jövő nemzedékének nevében is. Majd a katolikus templomot mutatta be Vas Ernő, és végül Beier László történelmi visszatekintésével megismertük az őskohó kialakulását, szerepét. Ezúton is köszönjük mindenkinek a szíves vendéglátást, a mély tartalommal megtöltött napot! További képek!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.