VÁROSUNK

mini DSCN7057 lead

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

 

 

Hősök Napján ma délelőtt koszorúval és gyertyagyújtással emlékezett az önkormányzat és kulturális intézményei, a Honvéd Nyugállományúak Klubja és a Marcali Bajtársi Egyesület a marcali I. és a II. világháborús emlékműnél.

 

Az önkormányzat képviseletében Dr. Sütő László polgármester és Bereczk Balázs alpolgármester, a város kulturális intézményei nevében Monostori Szilveszter, a Berzsenyi Dániel Városi könyvtár igazgatója koszorúzott.

 

A Honvéd Nyugállományúak Klubja nevében Héger György őrnagy, a Marcali Bajtársi Egyesület nevében Szentes István alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központja nevében Mészáros Károly őrnagy helyezett el közös koszorút.

 

A marcali I. világháborús emlékművön több mint 200 elesett katona neve szerepel, a II. világháborús emlékművön több mint 100. Ők távol szeretteiktől, idegen vidékeken adták életüket a hazáért. A II. világháború borzalmait azonban nem csak a katonák, hanem marcali polgári lakossága is átélte. A front itt húzódott, a települést jelentős bombatámadások érték. A polgári áldozatok száma meghaladta a százat. Ezenkívül közel 200 zsidó vallású marcali lakos vesztette életét az 1944 tavaszán történt deportálások során, a koncentrációs táborokban és a megsemmisítő központokban.

A ma már Marcalihoz tartozó településrészeken – Bize, Boronka, Gomba, Gyóta, Horvátkút – közel 200 ember vesztette életét a világháborúk során, megközelítőleg 100 katona esett el az első világháborúban, majd közel ugyanennyien lettek a II. világháború hősi halottjai vagy polgári áldozatai.

 Képek: Kőrösi András

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.