VÁROSUNK

08 szabadterimise

2020. május 24-én, vasárnap, Urunk mennybemenetelének ünnepén 10 órakor kezdődött az első nyilvános istentisztelet, mivel még márciusban felfüggesztették a liturgikus cselekményeket a koronavírus-járvány miatt. A több mint két hónapig tartó idő alatt csak ún. magánszentmiséket lehetett tartani a hívek részvétele nélkül, akik csak a média közvetítésével kapcsolódhattak be ezekbe a szertartásokba.

 

 

A járvány tetőzését követően először a kormányzat, majd pedig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), végül pedig Varga László kaposvári megyéspüspök is döntött a járványügyi korlátozások részleges feloldásáról. Ennek következtében bizonyos feltételek mellett lassan visszatérhet a vallási élet is, de szájmaszk, kézfertőtlenítő használata továbbra is kötelező, valamint fontos a biztonságos távolság betartása. A megyésfőpásztor is – a kedvező időjárás miatt – elsősorban a szabadtéri szentmiséket engedélyezte.

 

Éppen ezért került sor Marcaliban, a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplom előtt, a Boldog II. János Pál pápa és a Hősök terén az első szabadtéri szentmisére. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, mert a hajnali eső után reggelre már kiderült az ég, és meg lehetett tartani a régen várt istentiszteletet, amit a felhők mozgása és az erős szél is kísért. A terület használatához szükséges engedélyt az önkormányzat megadta, a biztosításról a polgárőrség gondoskodott. Az ünnepi szentmisét Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrálta, közreműködött a Fény Gyermekei Zenekar és Balogh Bálint kántor, valamint Kozma Krisztián Kazinczy-díjas versmondó.

 

Iván atya szentbeszédében kifejezte örömét, hogy hosszú idő után végre nem az üres templomban, hanem a hívek jelenlétében misézhet. Urunk mennybemenetelének vasárnapján pedig, Szent II. János Pál pápa példázatán keresztül érzékeltette ennek az ünnepnek a különlegességét, jelentőségét. Végül megköszönte mindazok munkáját, akik segítették a járvány alatt a magánszentmisék lebonyolítását, a Tavi Tv-nek pedig a vasárnapi miseközvetítéseket. A nagy számban megjelent hívek viszont azért is örülhettek, mert – több mint két hónap kihagyás után – újból szentáldozáshoz járulhattak. Az idősebb, mozgásukban korlátozottak pedig a parkolóban, az autókban ülve kapcsolódhattak be az istentiszteletbe, amelyet kihangosítottak a szervezők.

 

Jövő vasárnap, Pünkösd ünnepén 10 órakor ismét szabadtéri szentmisét fognak tartani a plébániatemplom előtt, és fokozatosan – az óvintézkedések betartásával – fogják az újabb istentiszteleteket is megtartani. A liturgikus cselekmények közül azonban Marcaliban egyelőre továbbra sincs még keresztelés, esketés, valamint temetési mise. De a járványügyi helyzet kedvező alakulásával talán ezek is előbb-utóbb megtarthatók lesznek.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.