VÁROSUNK

 22 eh lead

2020. február 12-én, szerdán az esti szentmise keretében Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános az idén is kiszolgáltatta a betegek kenetét a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban.

 

 

A Betegek Világnapját minden évben a lourdes-i Szűzanya megjelenésének napján ünneplik az egész Egyházban. Marcaliban, ebben az évben több mint 50 idős és beteg testvérnek szolgáltatták ki a szentséget, melyet egy évben csak egyszer lehet felvenni, kegyelmi állapotban.

 

A mostani 28. Betegek világnapjának mottója a szentírásból vett idézet: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket” (Mt 11,28).

 

Ferenc pápa idei üzenetében azt írja:” Minden embert, aki a betegség terhét hordozza, családtagjaikat és az egészségügyi dolgozókat is a Boldogságos Szűz Mária, a Betegek gyógyítója oltalmába ajánlom. Szeretettel biztosítalak titeket arról, hogy imáimban mellettetek vagyok és szívből adom apostoli áldásom.” Ezt a világnapot Szent II. János Pál pápa vezetett be 1992-ben, és először 1993. február 11-én éppen Lourdes-ban ünnepeltek meg. Ferenc pápa üzenetében tehát ismét a beteg, idős emberek méltóságára hívja fel a világ figyelmét.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

A galériához kattintson a képre!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.